• Irodalmi Jelen

    Újragondolták Szegeden a Nyugat címlapját

    Egy szegedi gimnázium végzős tanulói érdekesen nyúltak a Nyugat című folyóirat címlapjához.

  • Irodalmi Jelen

    Nyugat? Ma?

     
    A Nyugat folyóirat újraélesztésének gondolata nem véletlenül maradt meg pusztán gondolati szinten az elmúlt évtizedekben; a Nyugat mint folyóirat és korszakos – több korszakos – szellemi irányzat reprodukálása nemcsak hogy anakronisztikus, de lehetetlen próbálkozás is volna. A Klapka György alapította Nyugat Ma folyóirat nem sokat teketóriázott a nevet körüllengő hagyománytisztelet e problémájával. – Tudósítás a Hadik kávéházbeli bemutatóról

  • Onagy Zoltán

    Nyugat

    A társszerkesztő Móricz Zsigmond, miután nyitni akar az urbánusnak nevezett mélyirodalomból a közélet felé, de Babits ellenáll, elhagyja a lapot, a Kelet Népét szerkeszti, a kor egyik fórumát, ahol a népi írók jelentkeznek. (Ez az első jól regisztrált népies-urbánus vita az ezt követő népi-urbánus, zsidó-nem-zsidó, de modernista-anakronisztikus, globalista-nacionalista viták előtt.)

  • Szőcs Géza

    Szőcs Géza: Séta egy régi téridőben

    nyugat-képeskönyv címmel a Petőfi Irodalmi Múzeum (akkor már miért nem petőfi irodalmi múzeum?) vaskos és meglepetésekkel teli albumot adott ki. Alcíme szerint: fotók, dokumentumok a Nyugat történetéből. Az olvasóban olthatatlan kíváncsiság él, hogy belelásson (ez szó szerint értendő: a két szemével) az irodalmi szereplők életébe, még inkább: magánéletébe. Azt gondolom, Eckermann beszélgetései Goethével sokkal nagyobb példányszámban jelennének meg, ha Eckermannak lett volna fényképezőgépe s ha Goethe hagyta volna magát fotózni, miközben ír, vagy a folyóban úszkál, vagy a feleségét ölelgeti.
  • Irodalmi Jelen

    Nincs többé Nyugat - Nyugat-est a PIM-ben

    Példaértékű irodalmi estet tartottak szeptember tizenötödikén, kedden a Petőfi Irodalmi Múzeumban Budapesten. A hatvan percesre tervezett rendezvény legfőbb értéke elsősorban nem az volt, hogy egy pillanattal sem volt több, mint a betervezett, s még csak nem is az, hogy a négy kiadvány, amelyet bemutatni kívántak izgalmas, tartalmas, színvonalas, változatos dokumentumai nagy irodalmi folyóiratunknak, a Nyugatnak, hanem és főleg az volt jó és kiemelkedő: hogy a hozzászólók pontosak voltak, megfontoltak, lényegre koncentrálóak és önkritikusak. Mégis, tudósítónk azzal a nosztalgikus komorsággal ért haza, hogy nincs többé Nyugat. Miért nincs?

  • Irodalmi Jelen
    Sárközi Mátyás  

    Nyugat - Sárközy Mátyás tárcája

    Még mielőtt elillant volna az ó esztendő, a londoni egyetem megragadta az utolsó alkalmat, hogy megemlékezzék a Nyugat folyóirat alapításának századik évfordulójáról. Egyrészt kamarakiállítást lehetett megtekinteni a könyvtár kincseiből, tehát Nyugat-számokból, a munkatársak első kiadású könyveiből, korabeli kiadványokból, másrészt az egyetemi magyar-oktatást irányító Daniel Abondolo és Tarsoly Eszter szemináriumot rendezett, amin azután nem csak az ünnepelt folyóiratról volt szó, hanem a magyar irodalom angliai befogadásáról is.