A Gyönyörök kertjében – Hétvári Andrea versei
Hétvári Andrea
Párhuzamosok
Néztük a parton, hogy ott egymás mellett
szárnyuk alá temették csőrüket,
a festményszerű mozdulatlanságból
is felbukkanó csöndes őrület,
hogy ott a parton egyetlen lépésre
a fel-feltörő víztől és morajtól
a rejtőzködő tavasz gyűrűjében
két madártest titkos ösvényt rajzol,
a zöld fejű a fiú, ennyi biztos,
s a lány társa a meditációban,
mintha közös megegyezésük volna
és megbeszélték, hogy ez így most jól van,
folyóparti szokatlan mandalák –
élnek-e még a tegnapi kacsák?
A Gyönyörök kertjében
(pitypangot fújva)
A lebegés marad csak legbelül,
ha elfújod a könnyű kis pihéket,
szenvedélyük a néma repülés
a sok szabály után, hogy némi vétket
írni a ritka, kékes levegőbe,
mert van megbocsájtás, és most a bűn,
a Bosch-pokol is úgy tűnik, csupán
egy készre festett, kopott ál-tribün,
teremtményei így sem boldogok,
nyílik a menny, s a világi falak
a rendező előtt csak díszletek,
összesöpör és mindent rendbe rak,
és nem marad az égi kárpiton
csak alma, férfi, nő s egy pár piton.
Újrahasznosítás
Ma rendbe rakni kéne már a kertet,
az égig érő vadszőlő hegyet,
elűzni minden rossz gondolatot,
vagy gondtalanul irtani legyet,
a lombszöcskét s a méheket megóvni,
egy mozdulattal törölni a lárvát,
sötétebb lelkű régi kártevőket,
ha minden lelki köldökzsinórt átrág,
könyörtelennek lenni, hogyha kell,
és aztán jöhet minden irgalom,
de mindig egyre pontosabban tudni,
mi volt ezekből átok és a lom,
vitorlavászon, tenger, nyár s a tó
hasonlóképpen komposztálható.
(A verseket Hieronymus Bosch festményének részletével illusztráltuk.)
