Életöröm – Varga Melinda verse
Joachim Anthoniszoon Wtewael (1566–1638) festménye
ÉLETÖRÖM
„Csókjainkból az Isten, mint vérrózsa, kacagva kivirágzik”
(Weöres Sándor: Suite Bourlesque)
1.
Napderekú délután kúszik az ablaküvegre.
Ez a verőfényes szombat emlékeztet valamire,
álomfoszlányaidat összevarrja a valósággal.
Füstöt eregetsz, mint egy indián,
betorkoskodsz nikotinból,
s miközben kávédba kortyolsz,
hangrelikviákat kutatsz fel,
hosszú őszszimfóniákat idézel föl,
aranyba játszó percek visszhangzanak benned,
gyöngysorba fűzöd őket, ekképp emlékezel.
Egy-egy pillanatot kimerevítesz,
szeretsz játszani az idővel,
előre és visszamenni benne.
(Rémálmaid mától megszelídített,
térdeden ülő oroszlánok.)
2.
Mézet csurgatnak a fák,
sárgabarackízű mézet,
aranyhuzatot von az alkony
a dombok gerincére,
narancsszőnyegen vonul,
készülődik az este,
csókja vöröslő tüzét öledbe lopja.
3.
Haragos Poszeidón a felhőkre fújja mérgét,
késő őszi háborút vívnak az istenek,
az ég haragját szétszaggatja egy vasmadár,
a porcukorral hintett hegyek fölé menekül,
fehér csíkkal írja be magát a végtelenbe.
4.
Mint beteljesült örömök után a nő lépte,
olyan könnyeden érkezik ma az éj,
fekete tussal fedi be a várost,
sejtelem ködével burkolja be az őszt,
bekerít hideg cikornyája lomhán,
ha az eksztázis rácsain feltekintesz az égre,
az ajkad körül bizsergő
borsmenta kéjt érzed csak öröknek.
(Biztat, vadul harapj az élvezet húsába újra
és újra.)
5.
Félelmeid novemberek szmogkeblei közé rejted,
romos gyárkémények, lelakott külvárosok
fölé raksz fészket szeretkezések emlékéből.
Szorgosan összehordod az apró gallyakat,
meleg hajlékot fonsz belőlük,
madárrá változol.
Szelek borzas sörényébe kapaszkodsz,
nyirkos esték hűvösét fested arcodra,
s míg tekintetedben égi fények nyílnak,
érintések gyolcsával takarod be magad.
Így várod az első havat.
Téli álomba szenderülsz.
6.
Öröm az is,
ha ismered minden rejtjelét a hiánynak,
már nem idegenkedsz, ha
nyakad köré csavarodnak az árnyak.
Jól tudod, a lélek fölött
a testnél nincsen nagyobb úr.
A félelem szemébe kacagsz.
7.
Elképzeled, mialatt simogat,
lenyalja lánykelyhek mézétől nedves ujjaid.
S bár édesebb bort nőcsóknál ritkán kóstol ajkad,
erős phallosza nélkül gyermeteg játék sikolyod.
