A műgond genealógiája – Kántor Zsolt versei
Frederick Childe Hassam (1859–1935) festménye
A műgond genealógiája
Kántor Zsolt versei
A MŰGOND GENEOLÓGIÁJA
Létezik egy tér, melyet szavak pontjain építettünk fel.
Abban laktunk, amíg nem volt meg a lakásunk.
Mondatokat tettünk egymás mellé, egymásra.
Például azt mondtuk: beszéd helyett ültessünk fát!
Ahogy elhangzott a szándék, a levegő megtelt energiával,
a leírt szavak elkezdtek nőni, mint az ágak,
a „kimondott” mondat lombot növesztett.
Bükk és tölgy, platán és diófa állt a szonettek között.
Az óceánt is a szavak tartották a medrében.
Maga a víz is szövegfolyamként ringott a fantázia ölén.
A vitorlák napszítta metaforák, metonímiák voltak.
És mindenütt teleírt, meztelen nők napoznak a fedélzeten.
Egy hal kibújt a hálóból és belevergődött egy versbe.
A költemény lenyelte. Majd leíródott az ige: az este.
(Ábrándok feküdtek az ágyon keresztbe)
Sejtettem én, hogy a műgond egy hajó.
Csak nem tudtam, hogy a Bibliából nőtt ki a teste.
Abban laktunk, amíg nem volt meg a lakásunk.
Mondatokat tettünk egymás mellé, egymásra.
Például azt mondtuk: beszéd helyett ültessünk fát!
Ahogy elhangzott a szándék, a levegő megtelt energiával,
a leírt szavak elkezdtek nőni, mint az ágak,
a „kimondott” mondat lombot növesztett.
Bükk és tölgy, platán és diófa állt a szonettek között.
Az óceánt is a szavak tartották a medrében.
Maga a víz is szövegfolyamként ringott a fantázia ölén.
A vitorlák napszítta metaforák, metonímiák voltak.
És mindenütt teleírt, meztelen nők napoznak a fedélzeten.
Egy hal kibújt a hálóból és belevergődött egy versbe.
A költemény lenyelte. Majd leíródott az ige: az este.
(Ábrándok feküdtek az ágyon keresztbe)
Sejtettem én, hogy a műgond egy hajó.
Csak nem tudtam, hogy a Bibliából nőtt ki a teste.
ARTHUR RIMBAUD EMLÉKÉRE
Új ég nőtt fölé álmában.
Legszívesebben befestette volna fehérre.
Túl kék. Túl erős és túlzottan szabályos.
Ahogy hanyatt fekszik a fűben,
a szemébe folyik az égbolt.
Belefolyik a könnyébe az eső.
Egy kereszt alakú plankton úszik a tavon.
Beszövik a hínárok, mint szöveget a belső beszéd.
Majd hasra fordul a hajnal, víztükörben nézi
a tavirózsás zenét. Akár a rúzsos női szájak.
Így reflektálnak a vérre a természet képei.
A hanggá lett ige. Lágy vágyak.
De a seb már megtette, amit kell.
A lélek szúrt sebe, amit a szemlélő érez.
A nagy karmester érzi ezt, hittel.
Egy kis morfiumot belehint.
Mindenki a saját szájával szab határt,
Vajon meddig menjenek hozzá a szavak?
Hálát adnak az igazak.
Hemzsegő, kék zselé csöppen le.
Azután egy encián mondat.
Az egész szín-kánont kibontja
az égből lenyúló kontakt.
A formákat szinte teljesen elmossák
a pasztell árnyak.
Lepel van a szíveken. Bánat.
SPIRITUSZ KENYÉR
Hanzó Ildikónak
A számban az igét tartom.
A szellem megelevenít.
Megéled partra vetett arcom.
A lélek és az ész a híd.
Kérem, cselekedje velem,
amit a vakkal, hogy lássak!
Tisztítson meg, hogy eltűnjön
sorsomból a látszat.
A bemerítés egy új
élettel felér.
A rossz én kilép a létből,
és befolyik a szóba a vér.
