Puha bőröd körül nyelvem lett ruhád – Pál Dániel Levente versei
Frederick Childe Hassam (1859–1935) festménye
Puha bőröd körül nyelvem lett ruhád
Pál Dániel Levente versei
PUHA ÁLMOK JÖTTEK, MESÉLJEM HOGYAN?
Elmeséljem, mi volt az álmom,
mit álmodtam tegnap éjszaka?
Szemed fényes puhasága
bontott s vont feléd.
Elmeséljem, mi volt az álmom?
Széthajtottad szemhéjad lapjait,
az onnan felreppenő bogár
szemem bogarához telepedett,
álmos lassú bájjal átrágta magát
gyanakvásom sötét betűin.
Hogy mit álmodtam tegnap éjszaka?
Tekinteted vetkőztetett –
puha szavak gyűltek két szemedbe,
halkan sírdogáltál vállamra hajtott lelkiismerettel.
Engedted, hmm, hogy tekintetem
mire besötétedik, meztelen találjon –
hogy nem szülhetett anya,
se nappal, se éjszaka –
s ha többet nem szóltam,
puha bőröd körül
nyelvem lett ruhád,
gyolcs szemérmed elé, hangtalan vonod,
ahogy fény körül libbenő bogárhad
falja a fényt, míg le nem kapcsolod.
MIT NEKEM ANNYI NŐ ÉHES AGGODALMA...
Mit nekem annyi nő éhes aggodalma,
ha úszhatok feléd éjszaka taván?
Fekhelyed, vánkosod puha meleg szalma,
szemednek sarkában vágyad pókfonál.
Csellengjen csak, ki kinn ragadt, nem beléd,
eméssze, feletted hatalma nincsen,
vágyba csomózva letérdelek eléd,
hatalmam fölötted szoros bilincsem.
És fonod körém könnyedből kék fonalad,
sóhajtod halkan, hogy puha szalma vágjon,
felejted sikolyod, lenyeled szavadat,
ahogy ölellek, kéred, az nagyon fájjon.
(engedd a bolondot belőled el)
engedd a bolondot belőled el
eloldani bárhogy is megvisel
nyomába engedj galambokat
merre egy törékeny ujj mutat
reptében feléd ha visszakap
csak engedd szájába ujjadat
csókjával harap majd az égbe fel
és bolondod éhesen visszanyel
