Irodalmi Jelen
  • A budai anyák néha Miskolc felé indulnak el

    Impressziók A budai anyák kelet felé indultak el című kötet miskolci bemutatójáról

    Toxikus kapcsolatokról, érzelmi bántalmazásokról, rosszul sikerült házasságokról ír Pál Dániel Levente, aki a ballada műfajának megújítására tesz kísérletet legújabb, A budai anyák kelet felé indultak el című kötetében. Ezúttal a miskolci közönség ismerkedhetett meg a balladisztikus történetekkel.

  • Fűzfa Balázs

    Semmi, minden

    A gyakran meghökkentő történetek mögött felsejlő emberi arcokra ráíródott kegyetlen sorsuk és sorstalanságuk: mintha csak kétféle ember élne a Földön: azok, akik erőszakolnak és azok, akiket megerőszakolnak. Egy következő életben pedig – maradva a halál után is a „nyócker”-ben, természetesen – e szerepek majd felcserélődnek. Hogy igazságosan legyen elosztva minden ebben a nyomorúságos életben.

  • Pál Dániel Levente

    Egy ember nyolcadik kerülete

    Részlet a hamarosan megjelenő könyvből

    És aztán a Bartók nevű kocsmában – ami a Teleki tér sarkán van, és nagyon sok évig Bartók kocsmaként üzemelt, aztán festéküzlet lett – törték be a Juditot egy biliárdasztalon. Összegyűlt a Vilikének rengeteg haverja ott, ittak, ünnepeltek, aztán egymás után átmentek rajta. Ez volt a szokás. Ha ez megvolt, utána aztán bárki békében strichelhetett.

  • Pál Dániel Levente

    (aznap kértem meg kezed)

    és kérdezted, hogy
    hoztam-e virágot,
    nemet intettem,
    és körbemutattam,
    hogy itt nincs virág,
    se nedves orrú állatok,
    se tündöklő angyalok
    (csak te és én, meg a halál)

  • Pál Dániel Levente

    Életem az utca túloldalán

    kéményseprő lett nem jogász
    mit sem sejtve fütyörészett
    én pedig hálát adtam az égnek
    hogy ma szép idő van
    és a kertben lehetek
    és hogy az ápolók ma reggel
    a gombos kényszerzubbonyba
    öltöztettek fel

  • Irodalmi Jelen

    "Van egy mániám: a könyvergonómia"

    Varga Melinda beszélgetése Pál Dániel Leventével az Álmaink piros sportladája című kötetéről.

  • Irodalmi Jelen

    A Három testőr punkbandát alapít

    Varga Melinda verses beszámolója Demeter Szilárd, Muszka Sándor és Kubiszyn Viktor kolozsvári kötetbemutatójáról

  • Irodalmi Jelen

    Woodstock az Ugaron

    Idén ötödjére szervezte meg négynapos fesztiválját, a Woodstock az Ugaron A&tB tábort Ópusztaszeren az Anna and the Barbies, vagyis Pásztor Anna zenekara. A fesztivál a szabadságot hirdeti, amelyben kitüntetett szerepet kap az irodalom. Shrek Tímea nemcsak tudósítója, de aktív közreműködője is volt a tábornak. – Woodstocki napló öt felvonásban.

  • Irodalmi Jelen

    Próza és tangó

    Könyvheti körképünknek a harmadik részéből megtudhatják, hogyan dedikáltak szerzőink, Muszka Sándor, Pál Dániel Levente és Varga Melinda az Irodalmi Jelen standjánál, milyen izgalmakat tartogat Kiss Judit Ágnes új nagyregénye, illetve hogyan kötődik a próza a tangóhoz.

  • Irodalmi Jelen

    Mattszürke szoció meg költői lélek

    „Aki a könyvet megveszi, vélhetően azért veszi meg, mert szörnyülködni akar az alulnézetből látott emberi sorsokon, meg akar mártózni egy számára idegen, egzotikus alvilágban, ahol pénzért minden kapható, ahol előbb ütnek, mint kérdeznek, és mindenki tetováltatja a családi fényképalbumát.
    De nem fognak fegyverek dörögni. Pál Dániel ugyanis olykor megrendít, elcsodálkoztat, óvatoskodón tán meg is botránkoztat, de a direkt, szociós, riportszerű leírások arany középútjáról nem lendül el a brutalitás felé, nem osztogat pofonokat.” – Pál Dániel Levente kötetéről Juhász Kristóf is megírta gondolatait.

  • Pál Dániel Levente: Álmaink piros sportladája

    puha bőröd körül
    nyelvem lett ruhád,
    gyolcs szemérmed elé, hangtalan vonod,
    ahogy fény körül libbenő bogárhad
    falja a fényt, míg le nem kapcsolod

  • Irodalmi Jelen

    Szekáry Zsuzsanna párhuzamos világai

    A budapesti Restro Puskin szolgál otthonául Szekáry Zsuzsanna Párhuzamos világok című festménykiállításának, melyet május 24-én nyitott meg Kovács-Tóth Noémi. A rendezvényen felolvasott Nagy Koppány Zsolt, Lőrincz P. Gabriella és Pál Dániel Levente. – Képes riport a helyszínről.

  • Irodalmi Jelen

    Az alvilág poétikája

    A jó irodalom az, amely képes beköltözni a mindennapokba, nem hagyjuk otthon, hurcoljuk magunkkal, megváltoztatja a gondolkodásunkat, alakítja a látás, az érzékelés, az értelem és érzelem bonyolult rendszerét bennünk. Az Athenaeum kiadásában a 2017-es Könyvfesztiválra megjelent Pál Dániel Levente-mű ilyen, jó irodalom, letehetetlen olvasmány!

  • Irodalmi Jelen

    Egyfajta költői létminimumra törekedtem

    „A helyszín Józsefváros, Budapest nyolcadik kerülete. Nem a Palotanegyed, hanem a Nagykörút túlsó oldala, a Város és a Zóna határa, sok itt ragadt vagy ide sodródott emberrel és sorssal. Sokszor az az érzésem, mintha itt egyszerre múlna és állna meg az idő. Az egyik utca a századfordulós Párizs, egymás felé dőlő régi polgárházakkal, a hajdani polgárgazdaság málló faldíszeivel, a kispolgári erkölcsök és ízlés diszkrét túlzásaival. Egy másik utca az új Berlin kristály alakú bevásárlóközponttal, szökőkutakkal és kaszinóval.” – Pál Dániel Leventét legújabb könyvéről, Az Úr Nyolcadik Kerületéről kérdeztük.

  • Irodalmi Jelen

    Pál Dániel Levente – (a házmesternéni esti imája)

    téged hívlak, mikor baj van,
    gyülekeznek a szomszédban,
    legyen bennem nagy alázat,
    meg se halljam, ha gyaláznak.

  • „Megkerülhetetlenek vagyunk!”

    Az Irodalmi Jelen csapata október 4-én, népes közönségével együtt ünnepelte 15. születésnapját a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban. Komoly és vidám felolvasások, slam és vetítés, ünnepi falatok – beszámolónk a helyszínről, sok képpel.

  • Pál Dániel Levente

    Macskaboszorkány

    Folytatjuk Pál Dániel Levente novellasorozatát, amellyel Budapest nyolcadik kerületének mélységeibe szállhatunk alá. Szigorúan csak tizennyolc éven felülieknek!

  • Irodalmi Jelen

    A szerelem egy különös állat – Pál Dániel Levente versei

    Istenhez ma
    nincs lábjegyzetünk,
    és annyi szépség
    vesz minket körül,
    de hiába, hisz
    férfiak vagyunk,
    s más az esztétikánk –

  • Irodalmi Jelen

    Kortárs versdialógus – az Irodalmi Jelen költészet napi versösszeállítása

    …a költészet végtelen hatalma
    nyűgözzön le.
    Ezért, és csakis ezért ér

    …a költészet végtelen hatalma
    nyűgözzön le.
    Ezért, és csakis ezért érdemes élni!

  • Irodalmi Jelen

    Puha bőröd körül nyelvem lett ruhád – Pál Dániel Levente versei

    „puha bőröd körül
    nyelvem lett ruhád,
    gyolcs szemérmed elé, hangtalan vonod,
    ahogy fény körül libbenő bogárhad
    falja a fényt, míg le nem kapcsolod”.