Irodalmi Jelen

A lehetetlen ostromlója

2015. szeptember. 10. - 13:35

A lengyel–magyar kapcsolatok egyik legnagyobb ápolójára, a kilencven éve született Kerényi Gráciára emlékeztek a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A polonista nemcsak az irodalomba, de a 20. századi történelembe is beírta nevét.

Kerényi Grácia hagyatékának egy része a Petőfi Irodalmi Múzeumban található, ezért is adtak örömmel helyet a megemlékező estnek – tudtuk meg a PIM munkatársának köszöntőjéből. A dokumentumokból, fotókból egyébként „minikiállítást” is rendeztek a díszterem előtt álló két tárlóban, amelyet az est után megcsodálhattunk.

Csisztay Gizella jeles polonista, Kerényi Grácia egykori tanítványa sok ismerőst, kollégát köszöntött a közönség soraiban, és ahogy körülnéztünk, csakugyan láttunk régi, kedves arcokat akár a Lengyel Intézet rendezvényeiről, akár műfordítói estekről, vagy egyszerűen azokat az alkotókat, akik elköteleződtek a lengyel–magyar kulturális kapcsolatok ápolása mellett. Egy közös vonás bizonyosan van mindegyikőjükben: példaképüknek és legnagyobb elődjüknek tekintik Kerényi Gráciát.

Kerényinek ettől függetlenül igen mostoha az utóélete, tudtuk meg Csisztay Gizellától – egyetlen elismerést kapott, azt sem életében: Bús Balázs óbudai polgármester néhány éve posztumusz díjat adományozott a költőnőnek, és emléktáblát leplezett le egykori lakása falán. Öt-hat éve forgattak egy filmet az ismert lengyel művészről, Miron Jaroszewskiről – ebben a dokumentumfilmben nagy hangsúlyt kapott a jóbarát Kerényi Grácia alakja.

S hogy a hiányos magyar emlékezés mulasztásait pótolja, Csisztay Gizella felelevenítette egykori mestere életútjának legfőbb állomásait. „Élete három nagy toposza: Hellász, Auschwitz és a lengyelség” – mutatta be Csisztay a Kerényi-életmű három sarokkövét. A görögség iránti érdeklődését apja, a legnagyobb ókortudós, Kerényi Károly, valamint görög–latin szakos tanár édesanyja táplálta benne. Auschwitz hozta el élete legnagyobb fordulatát, de következményei épphogy nem tragikusak voltak számára: itt tanulta – egy Bibliából – és szerette meg a lengyel nyelvet egy életre. A lengyel–magyar kapcsolatok olyannyira szívügyévé lettek, hogy míg nálunk elfelejtették emlékét, a lengyeleknél nemzeti „bálvánnyá” avatták.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen, ahol magyar–latin–görög szakon tanult, egy németellenes ifjúsági mozgalomhoz csatlakozott, ám egy besúgó lebuktatta, és a Gestapo 1944-ben letartóztatta. A náci börtönök után Auschwitz poklába került, amelyet a csodával határos módon túlélt. A háború után Budapesten lediplomázott, és később, 1970-ben Varsóban ledoktorált. 1954-től járt rendszeresen Lengyelországba, a 60-as, 70-es években folyamatosan úton volt Varsó és Budapest között – elevenítette fel Csisztay Gizella Kerényi életének legszebb időszakát. Az akkor újonnan jelentkező, fiatal polonista nemzedék egy mára igen neves tagja, Szenyán Erzsébet így jellemezte mesterét: „Gráciát csodáltuk, mert ő azt fordított, akit akart.”

Kerényi e szabadságigénye nemcsak az irodalomban, de a politikában is helyet követelt magának: a hazai demokratikus ellenzék egyik meghatározó alakja lett. Egyfajta összekötő volt lengyel és magyar ellenzéki körökben – magyarázta Csisztay. Műfordításai, írásai alig jelenhettek meg a cenzúra miatt. Egy állandó megfigyelője is volt, aki folyamatosan jelentett róla: a Viktória álnévre hallgató magyar írónő.

Kerényi Grácia nevéhez fűződik az ELTE Bölcsészkarán a lengyel tanszék megalapítása – Csisztay Gizella is itt ismerte meg tanítványaként, és jóval többet köszönhet neki, mint a lengyel nyelv szeretetét: tanára rendkívül önzetlenül segítette hozzá egy lengyelországi munkához, majd ösztöndíjhoz. „Érdemes nagylelkűnek lenni” – idézte többször is az esten Csisztay Gizella mestere egyik örökérvényű tanítását, vagy épp a másik fontos mondatát: „Sosem szabad félni.” Mindkettő messzemenően igaz volt rá, nem véletlenül lett a lengyelek hőse, és kapta meg tőlük a legnagyobb nemzeti kitüntetéseket.

Nemcsak Csisztay Gizella emlékezett a kilencven éve született költő-műfordítóra, de Konrad Sutarski, a Magyarországon élő neves lengyel író-fordító is. „1965-től élek itt – idézte fel Sutarski –, és Grácia fedezett fel.” Mint az író elmesélte, akkoriban lengyel folyóiratoknak küldött Magyarországról tudósításokat, híreket, így figyelt fel rá Grácia, és biztatta, hogy kezdjen fordítani. Sutarski Radnótival kezdte, majd sorra jöttek a magyar költők. Kerényi Grácia oda-vissza fordított a két nyelv között – mesélte Konrad –, egyfajta irányító szerepet is vállalt a hazai és a lengyel műfordítók között. Szerzőket ajánlott lengyel kollégáinak, megismertette velük a magyar versek dallamát, lüktetését, rendszeresen készített magnófelvételeket, hogy magukénak érezhessék a ritmikát. Kerényi fordításában jelentek meg lengyelül többek között Illyés, Kassák és Weöres Sándor művei.

Az est második részében bepillantást is nyerhettük e páratlanul gazdag költői–írói-műfordítói hagyatékba. Troján Tünde előadóművész Kerényi Grácia műveiből szerkesztett zenés műsora, túlzás nélkül mondhatjuk, színházi élménnyel ajándékozta meg a hallgatóságot. Az alkotó saját versei, valamint a két nagy lengyel lírikus, Szymborska és Białoszewski művei mellett hallhattunk részleteket a Kerényi Grácia életének legfontosabb epizódjait felelevenítő Életrajzból, az Utazások könyvéből, vagy a Felhívás a gdanski megállapodás második évfordulójára című kiáltványból, melyet ő maga fordított.

„A műfordítás lett kenyerem és hivatásom – vallotta Kerényi szívügyéről, majd így folytatta: – Mindig komolyan vettem, de nem olyan könnyen tettem közzé.” A költészetről pedig ezt tartotta: „Nem életpályám, hanem gyönyörűségem”. Megdöbbentően emlékezetes sorok, amikor a ravensbrücki koncentrációs táborból átalakított orosz kórházból ír segélykérő levelet apjának 1945-ben, hogy sürgessék meg a Vöröskereszt buszait, amelyekkel hazaszállíthatják a halálos beteg és elgyengült száz magyar társát és őt magát. „Öt börtönt, négy lágert szenvedtem végig” – összegzi lakonikusan apjához írt levélben háborús sorsát. Hasonlóképp feledhetetlen, amikor az Utazások könyvében felidézi két visszalátogatását Auschwitzba – abba az Oswiecimbe, amely élete legnagyobb szerelmét, a lengyel nyelvet adta neki. De Varsóról szóló vallomásából is a legszemélyesebb őszinteség bontakozik ki, költői lényeglátással fogalmazza meg a különbséget a két város lelke között. Több írásában is összehasonlította a lengyel és magyar költészet és műfordítói iskola fejlődését – ezekből az irodalomtörténeti értékű tanulmányokból is hallhattunk részleteket.

A legmegdöbbentőbb azonban maga sors, amely Kerényi Gráciának jutott. Egész életében félt a járművektől – mesélte az est végén Csisztay Gizella –, metróra, repülőre nem szállt, autóba, ha lehetett nem ült – mígnem egyszer nyert a lottón egy Trabantot. Ő maga nem vezette, nem volt jogosítványa, ám hatvanévesen mégis ez az autó okozta a vesztét: autóbaleset érte. A börtönöket, lágereket, náci és kommunista meghurcoltatásokat túlélő művész a vakvéletlen áldozataként halt meg. A műsor végi hozzászólásokban hallhattuk néhány mondat erejéig egykori sofőrjét, akinek szolgálatait épp a végzetes napon nem vette igénybe.

„A lehetetlent ostromoljuk, amikor műfordítunk” – hangzott el egyik írása emlékezetes mondata. Kerényi Grácia azon kevesek közé tartozik, akik közel jutottak a lehetetlen meghódításához.