Aranylánc helyett írógép – Grecsó Krisztián és Darvasi László Székelyudvarhelyen
A hosszú nyári szünet után emlékezetes esttel indult újra a székelyudvarhelyi G. Café irodalmiest-sorozata: egyhetes erdélyi turnéja végén Grecsó Krisztián és Darvasi László volt a kávézó vendége, akikkel a hagyományokhoz híven Murányi Sándor Olivér beszélgetett.
Aranylánc helyett írógép
Grecsó Krisztián és Darvasi László Székelyudvarhelyen
Rengeteg könyvvel és még annál is több jó történettel érkeztek Székelyudvarhelyre a népszerű írók, az Élet és Irodalom szerkesztői, Grecsó Krisztián és Darvasi László. Erdélyi körútjuk utolsó állomásán előbb rendhagyó irodalomórát tartottak a helyi Tamási Áron Gimnáziumban, amelynek olvasóköre az esti rendezvénybe is bekapcsolódott.
Grecsó két éve a G. kávézóban mutatta be Mellettem elférsz című, Aegon-díjas regényét, a felolvasást akkor Dés Lászlóés fia, Dés András dzsesszprodukciója egészítette ki. Az írót már az első találkozás alkalmával szívébe zárta a közönség – részben ezért telt meg zsúfolásig a kávézó az újabb irodalmi estre. Ezúttal elmaradt a zenei kíséret, helyette Darvasi László szellemes megjegyzései és a két meghívott – régi barátok és kollégák – közti szópárbaj csalt mosolyt a jelenlévők arcára.
A közönség – Murányi Sándor szavaival élve – „két igazi történetmesélővel” találkozott, akik nemcsak olyan sztorikat osztottak meg a hallgatósággal, amelyekre büszkék, hanem őszintén, meglehetős öniróniával beszéltek kudarcaikról, tévedéseikről is. Ezzel bemutatták a gyakorlatban, amit már az est elején kijelentettek: egy író csakis ízlésesen, hitelesen „szerepeljen” a nyilvánosság előtt, és ne gondolja magát többnek annál, ami. Darvasi például sokkal jobban szeret írni, mint önmagát reklámozni: „Minden siker irigységet szül és nagyon erős kritikai hajlamot” – vallja. Grecsó azonban úgy véli: szükséges az önmenedzsment, de csakis a reklámozandó könyvvel összhangban. Ez elsősorban személyes habitus kérdése – Péterfy Gergely például rendszeresen szelfizik, míg Nádas Péter a fotózás meggyalázásának tartja a szelfizést. Grecsónak szenvedélye a gitározás (volt is garázsrock-zenekara, bevallása szerint a város négy együttese közül a harmadik legrosszabb), amitől Darvasi menekül – mint kiderült, minden összejövetelen megkéri barátját, hogy mellőzze a hangszert.
Grecsó nemcsak az irodalommal és a zenével, de a színházzal is kapcsolatba került a Mellettem elférsz révén: egy független bécsi színház vállalkozott, hogy mindössze hat színésszel színpadra vigye a családregényt. A darab megalkotása során az író majdhogynem véletlenül teremtett egy új szereplőt, az egyik hős húgát, akit annyira megszeretett, hogy tervbe vette a történetének megírását.
Mindkét meghívottnak hamarosan új novelláskötete jelenik meg, ennek apropóján Murányi a rövidpróza-írás fortélyairól, a műfajok közötti átjárásokról, a klasszikus prózai formáktól való eltávolodásról kérdezte őket. Mindketten versekkel kezdték irodalmi pályájukat, majd novellákat, regényeket írtak – úgy érzik, a klasszikus műfajokat azoknak is kötelességük megismerni, akik el akarnak térni tőle. „Sokkal fontosabb az, amit nem tudsz, mint az, amit tudsz” – fogalmazott Darvasi, hozzátéve: „Amit nem tudsz, az ott van minden mondat mögött. Még ha nagyon okos vagy nagyon jelentős is a mondat, a nem-tudás ott van mögötte, az a megnevezhetetlen, ismeretlen terület”. Úgy véli, lehet párhuzamosan dolgozni regényen és novellásköteten, főként, amikor csak annyi az író dolga, hogy a szeme előtt lezajló jelenetet papírra vesse. Fel is olvasott egy ilyen novellát, a Kőlépcső címűt, amelynek cselekménye a horvát tengerparton pergett le az író szeme előtt.
Grecsó tizenöt éves „készülődés” után jelentet meg új novelláskötetet: nehezére esik novellát írni, mert az vagy túl rövidre, vagy túl hosszúra sikerül. „Ha meghúzzuk, akkor tökjó lesz” – reagált Darvasi, huncut mosollyal sandítva Grecsóra, aki elmondta, hogy miután szerkesztőkollégája mondatról mondatra átböngészte a kötetét, nagyon nagy szüksége volt egy kis pihenésre, eltávolodásra. „Kell két hét, mire lelkileg visszatérsz a kézirathoz, ahogy kinéz azután, miután ő kézbe vette. Egyszerűen vissza kell hozni a hitedet abban, hogy közöd van a nyelvhez” – nevettette meg a hallgatóságot.
Az Élet és Irodalom szerkesztőinek egyébként nincs könnyű dolguk: Grecsónak például Darvasi szerint a prózarovat három oldalába kell szűrnie hónapok felhalmozódott anyagának legjavát. A publikálási lehetőségek szűkülnek, mind több rangos folyóirat szűnik meg, a „komputer-korszakban” viszont egyre többen próbálkoznak írással, és szeretnének közölni. Grecsónak azonban nagy öröm, hogy bepillanthat „a jövő irodalmába”. Hatalmas sikerélménye volt, hogy egy tizenöt éve hősiesen kitartó, de igen rossz szövegeket küldő szerző végül írt egy közölhető alkotást. Darvasi pedig, ha szükséges, kétszer is átrágja magát a szövegen, és későbbi díjnyertes író kéziratával is előfordult, hogy „vértől csöpögött a lap”. A szerkesztő azzal magyarázza szigorúságát, hogy „a mondatot szereti, tiszteli, és magával is teljes mértékben ilyen”, még akkor is, ha a lelkiismeretes, tisztességes munkára egyre kevésbé van igény.
A szerkesztők a teremben lévő, irodalmi pályával kacérkodó fiataloknak elárulták, hogy az író legfontosabb tulajdonságai a becsvágy, a kíváncsiság és a kitartás, a legfontosabb testrésze pedig a feneke. Hiszen az író bent ül, amikor kint tombol a nyár vagy a tél, és lehet medvéket nézni – kacsintott Murányira Darvasi, célozva az udvarhelyi író természetjárásaira. Grecsó pedig elmondta, hogyan harcolta ki, hogy a családi hagyomány ellenére ballagására ne arany nyakláncot, hanem írógépet kapjon, és felelevenítette Sinka István népi író, költő gyerekkori történetét is, aki kéthavi bojtárkodásának fizetségét, a kisbárányt elcserélte egy Petőfi-kötetért. „El kell cserélni a birkát, nincs mese” – fogalmazott.
Az író-olvasó találkozón a szerzők több novellájukat is felolvasták, Darvasi egyik kiválasztott írása, a Téli reggel hullával az éppen aktuális migránskérdéshez kapcsolódik.
Bálint Kinga Katalin
Fotók: Szabó Károly
