Új Forrás lapszámbemutató Székelyudvarhelyen
Hogyan lesz az állatgondozóból költő, a költőnőből regényíró, mi lakik egy indián alteregó mögött, négy különböző alkotói világot miként ihlet meg a természetközeliség – az Új Forrás erdélyi tematikus lapszámbemutatóján jártunk.
Új Forrás lapszámbemutató Székelyudvarhelyen
Az Új Forrás folyóirat szerkesztői és szerzői a lap erdélyi, tematikus számát mutatták be nemrég Székelyudvarhelyen ezúttal kevésbé laza környezetben, nem az udvarhelyi irodalmi esteknek gyakran otthont adó G. Caféban, hanem a városi könyvtárban találkozhattak az érdeklődők Jász Attilával, Oravecz Péterrel és Ughy Szabinával, valamint beszélgetőtársukkal,Murányi Sándor Olivérrel. Az est a helyszínváltozás ellenére – amelyről maga a házigazda is csak útközben értesült – nem volt híján értő közönségnek. A lap szerzőit, szerkesztőit ismerik már az udvarhelyiek, Jász Attila visszajáró vendég a székely városban, és még saját parajdi medvéje is van, Murányinak köszönhetően ugyanis medveles-rajongó lett, a székely nagyvad pedig az Új Forrás lapjai között lassan olyan otthonosan mozog, mint Tusnádon vagy a Szent Anna-tónál. Erről a folyóirat erdélyi számában Murányi egyik írása révén többet is megtudhat az olvasó.
Jász Attila mini laptörténeti ismertetőjéből kiderült, hogy a folyóirat életében a határontúli szerzők és szerkesztők kezdettől fogva fontos szerepet játszottak, a rendszerváltás előtt a felvidéki irodalmat próbálták az anyaországba „csempészni”, a későbbiek folyamán vajdasági, felvidéki és erdélyi szerkesztőkkel, többek között Balázs Imre Józseffel dolgoztak együtt, ekképp biztosítva a lap sokszínűségét.
Murányi kíváncsi volt arra, miként vélekedik a lap főszerkesztője a magyar irodalom folyóirat-központúságáról, hiszen jelentős lapok megszűnése ellenére is elmondó, hogy a folyóiratok országa vagyunk. „Csak a szépet fogom elmondani, nem akarom a kedvemet elrontani” – reagált erre Jász, bölcsen megkerülve, hogy a hangulatos est kultúrpolitikai csatamezővé változzék, s keserű szájízzel menjenek haza az udvarhelyiek. Magyarországot százötven éve a folyóiratkultúra működteti, legismertebb íróink, mint Krúdy vagy Kosztolányi folyóiratokban publikálták műveiket, s köztudott, hogy Kosztolányi színes tárcái megrendelésre íródtak. Anyagi nehézségei mindig voltak az irodalmi lapoknak, elég csak a Nyugatot említeni, amely sütőporreklámból tartotta el magát. Bár sokan az online folyóiratkultúra mellett érvelnek, másképp olvasunk interneten, és másképp nyomtatott lapból, például egy komoly tanulmányt nagyon kimerítő képernyőn olvasni.
Jász szerint főszerkesztő-helyettesnek lenni nagyon jó, mert sokkal nagyobb szabadága van az embernek. A javaslatokra a főszerkesztő, ha nem is mindig túl lelkesen, de általában rábólint – jegyezte meg nevetve. Amióta ő a lap főszerkesztője, nagyobb a felelősség, több a nyomás, de igyekszik kreatív ötleteket kivitelezni. Ebben partnere az írói alteregója, Csendes Toll, akiről kevesen tudták kezdetben, hogy kicsoda, hiszen csak helyi lapokban publikált fölháborodott szösszeneteket vagy színes, Kosztolányira hajazó tárcákat. Az indián szerkesztőtárssal megosztják egymás között a munkát, s mernek nagyot álmodni, így született meg a lap krimi- és indiánszáma is – amely egyébként csak tematikus számokat jelentet meg,ezzel kerülve ki, hogy túlságosan sematikus legyen, vagy essen az írások színvonala. Az Új Forrás 1969-ben, egy antológia ötletéből nőtte ki magát irodalmi lappá, amikor is a tatabányai városvezetés anyagi támogatást biztosított egy ilyen jellegű kiadványra. A felkért, fiatal, akkor diplomázott szerkesztők nem elégedtek meg az antológiával, amely kezdetben Forrás néven jelent meg, hanem lapot szerettek volna szerkeszteni. Végül évente négyszer megjelenő megyei irodalmi lapot sikerült kiadniuk, ahol olyan szerzők jelenhettek meg a rendszerváltás előtt, mint Tőzsér Árpád vagy Grendel Lajos.
Az igazi áttörést a lap beszüntetése hozta meg, amikor is 1984-ben Nagy Gáspárnak – részben szerkesztői figyelmetlenségből – egy olyan verse jelent meg, amelyben Nagy Imre haláláról ír. A kommunista rezsim bezúzatta a számokat, és mindenkit elbocsátottak, de ezzel tulajdonképpen csak segítettek a lapnak, hiszen sokan felfigyeltek rá. Az Új Forrás a kilencvenes években újraindult, olyan kiemelkedő lapszámokkal rukkolt elő, mint a Hamvas Béla-szám, amelyben addig még nem publikált Hamvas-írásokat közöltek. A folyóirat kicsit olyan, mint egy indiántörzs, az anyaországi havi esteket Nyitott Rezervátumnak is szokták hívni, ilyenkor az olvasók közelebb kerülhetnek az alkotói-szerkesztői műhelytitkokhoz. A lap a fiatalabb irodalmárokra is odafigyel, ezekkel az alkotókkal nemcsak együtt dolgoznak, hanem kocsmába is együtt járnak, Jász ugyanis kíváncsi arra, mit gondolnak.
Jászt követően Ughy Szabina,a lap egyik állandó szerzője kapcsolódott be a beszélgetésbe, aki mostanság a regényírás fele kacsingat. Séták peremvidéken című kötetének megjelenése után csupán négy verset írt, de akárcsak Szentmártoni Jánosnak, neki is a vers az otthona és a próza a nyaralója. A téma hordozza magával a formát, és számára nagyon fontos a személyes érintettség, csak olyasmiről tud írni, amihez élmények, tapasztalatok fűzik. Legutóbbi verseskötetére prózai szövegeinek előfutáraként tekint, a versek epikusabbak, nem a ritmus, a dallam köré csoportosulnak.
Oravecz Péter szinten a lap egyik állandó szerzője, s mint kiderült, alkotói életútja több, mint kalandos. Szoros viszony fűzi az állatokhoz, kiskorától a természet bűvöletében élt, képzőművésznek készült, de a rajzai inkább dokumentációk voltak állatokról, növényekről, mintsem az önkifejezés eszközei. A gimnázium elvégzése után zoológus szeretett volna lenni, de rájött, hogy a genetika és a biológia nem adnak kielégítő választ a metafizikusabb kérdésekre. Később kiderült, minderre a bölcsészkar sem képes. Mint állatkerti gondozó helyezkedett el, ami sok mindenre rádöbbentette. A szerelmi csalódásokból, depresszióból könnyen kigyógyítja az embert egy agresszív tevecsődör, amelyhez közel férkőzni mindennapos életveszély. Megsimogatni egy elbódított fekete párducot viszont nagy élmény – mesélt lelkesen ezekről a tapasztalatokról.
Az írás is a gimnázium éveiben kezdte el foglalkoztatni, Kárpáti Kamil egyik tanítványa volt Király Levente és Szentmártoni János mellett. Gitározni az egyetemen kezdett el az előadások ideje alatt a férfimosdóban vagy a dohányzóban, azóta profi zenész, amit be is bizonyított az est folyamán – s egyebek mellett egy anekdotába illő történetet is elmesélt a Qumbi zenekarral kapcsolatos élményéről.
Az est elmaradhatatlan része volt a felolvasás, dedikálás, és a végén a közönség is kérdezhetett, az udvarhelyiek szokásukhoz híven éltek a lehetőséggel.
Varga Melinda
Fotók: Murányi Sándor Olivér, Szabó Károly
