Ugrás a tartalomra

Halálnapló – Ilyés Krisztina novellái a Debütben

Ilyés Krisztina 1999-ben születtem Keszthelyen, most Gyergyóalfaluban élek, illetve itt töltöm a hétvégéimet, mivel a hétköznapjaim tanulással telnek Székelyudvarhelyen, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban.

 

 

HALÁLNAPLÓ

Ilyés Krisztina novellái

 

 

 

 

 

TEA ÉS PIRÍTÓS

 

Apu külföldön dolgozott. Hónapokig nem láttuk, akkor is keveset. Untam már. A suli is nehéz, mondhatni rossz volt. Azért a tanulásban örömömet leltem. Hazamentem, ettem, tanultam. Zene mellett írtam a házit, segített összpontosítani. Aztán a tanulás egyre nehezebb lett, a zene sem segített. A betűk összeolvadtak, az eredmények nem jöttek ki. 

Egy keddi napon anyu szabadnapos volt. Magyarból kellett fogalmazást írni, szabad témával. Ha nincs téma, nem tudok írni. Anyuhoz fordultam, de valamiért mérges volt. Amióta apu külföldön van, furcsán viselkedik, sosincs itthon, titkolózik.

Arra gondoltam, hátha segít a szomszéd, hiszen ő az egyetlen barátom. Feri bácsi, a kis öreg. Mikor mondtam neki, hogy ő az igazi barátom, azt válaszolta, igazi barát egy van, az Isten. Feri bácsi okos, kedves és segítőkész. Mindig örült, ha bementem hozzá beszélgetni, a segítségét kérni. Kicsi korom óta ő segített át minden nehézségen, amin anyu vagy apu nem tudott. Neki nem voltak gyerekei. Én nyaltam le a fakanalat, és kaptam a maradék sütit, ha sütött, a cukorkát a kis tálból. Velem nézett tévét.

Régimódi volt, ez tetszett a legjobban benne. Szerette a lovakat, volt tehén az istállójában, gazdálkodott, szekérrel járt az erdőre fáért. Elmondta, kiről mit gondol, hogy utálja az újfajta kütyüket, amik elrontották az embereket. Csak a telefont, olykor a tévét dicsérte. Mindennap volt valami baja az emberekkel. Nem elégedett meg senki munkájával, a sajátjával sem. Szeretett játszani, römizni, kártyázni. Ahhoz képest, hogy sokat emlegette Istent, nem volt vallásos.

Mikor beléptem hozzá, éppen káromkodott. Kifutott a tej. Kérdeztem, segítsek-e, mire leintett. Kérdezte, mit akarok. Mondtam, a házival van bajom.

– Csukd be az ajtót, ülj le. Mindjárt jövök, ezt még feltörlöm – mutatott a kályhára.

Közben elmondtam, mi a gondom.

– Csak le kell ülni, és írni – hümmögött. – Ebben nem tudok segíteni.

– De téma kellene…

Legyintett.

– Téma van elég. Írj a kenyérpirítóról, egy székről, a nagynak képzelt érzésekről, a szerelemről, a becsületről. Vagy írj egy lufiról, az humoros.

– Most melyikről?

– Amelyik tetszik.

– Nem nagy segítség… Csak holnaputánra kell.  Inkább tévézzünk!

– Holnapra kész vagy mindennel?

– Persze.

– Hányadikos vagy? Mindig elfeledem.

– Ötödikes, Feri bácsi. Már ősz óta.

– Tényleg – csapott nevetve a fejére.

– Nézünk tévét? Most megy a kedvenc filmem.

– Anyud elengedett?

– Nincs otthon. Amúgy is a házi miatt jöttem. Megérti.

Látszott, hogy nincs valami rendben vele. Sápadt volt. A film közben elszunnyadt. Amíg aludt, főztem neki teát, készítettem pirítóst. Azt akartam, örüljön, hogy milyen jó barátja van. Közben este lett.

Fel akartam költeni, hogy megyek haza. Szólongattam, kicsit meglöktem, de nem ébredt fel. Rossz érzés fogott el. Emlékszem, amikor azt mondta, ha az ember úgy elalszik, hogy nem ébred fel, azt hívják a halálnak. Ellopja az életet.

Sírás kerülgetett, de visszafojtottam a könnyeket. Egyszer mondta, ha a tolvaj eljön hozzá, enyém lehet a tehén, a ló, a szekér, minden. Akkor örültem neki, most éreztem, nem kell se szekér, se ló, se tehén, csak ő.

Letettem a pirítóst, teát az ágya elé. Kértem, egye meg, amíg segítségért megyek. Ígértem, nem mondom el, hogy a halála után ette meg. Azt mondom, együtt fogyasztottuk el.

Visszatértem szomszédokkal. A pirítós ott volt, egy morzsa sem hiányzott belőle, a bögre is tele volt teával. Tudtam, makacs ember, de nem gondoltam, hogy ennyire. 

Az emberek kiküldtek a házból. A magyarfüzetemért visszafutottam.

Hazamentem. Anyu otthon volt. Elmeséltem, mi történt. Megtiltotta, hogy elmenjek a temetésre. Nem tartottam igazságosnak. Akik a temetésen ott voltak, azok csak temették. Nem voltak a barátai. Csak az Isten volt ott, akit igazi barátjának tudhatott.

 

 

SZÁZEGYEDIK BEJEGYZÉS

 

Még mindig pirítós kenyér a kedvenc kajám. Feri bácsi azóta sem jött vissza hozzám. Makacs ember. Sokszor megyek ki hozzá a temetőbe. Amióta ő ott alszik, nem tudok aludni. Szükségem lenne a tanácsaira, a beszélgetésekre. 

Kár, hogy még a temetőben sem tudunk dumálni. Néha eljöhetne hozzám, mint a nénikhez Jézus, vagy a fura emberekhez a szellemek álmukban. Érdekes, miket ki nem találnak az emberek. Ha ezek igazak lennének, eljött volna hozzám is a kicsi öreg. Tizenhármat töltök, de nem nőttem fel. Nem is akarok felnőni, mert akkor meghalok, mint Feri bácsi. De ha meghalok, vele lehetnék. Vagy ki tudja, annyi marhaságot összehordanak a mennyről, a pokolról.

Isten létét Feri bácsi bizonyította. Aztán mondta, ha tudok gondolkozni és szeretni, akkor Isten létezik. Elsőre nem értettem. Aztán, amikor elment, vagyis eljött érte a tolvaj, rájöttem. 

Sok minden megváltozott. Egyedül csinálom a magyar házit. Tízest kaptam a Pirítósra, megdicsért a kedves kis tanárnő. Kérdezte, hogyan jutott eszembe ez a téma. Nem szívesen, de elmondtam, hogy Feri bácsi ötlete volt. 

– Ügyes vagy – mondta.

Csodálkoztam, hogy nem lett dühös.

– Máskor is írj ilyen jó szöveget.

Mondtam, rendben. De tudtam, hogy nem fog menni, mert Feri bácsi nem tud segíteni. Igaz, ő mindig azt mondta, az élet nem arról szól, hogy mindent mástól várj el.

Az iskola még mindig gáz, egyedül vagyok, tanulok. Anyu nem változott, apu munkahelye sem. De valahogy mégis minden más lett.

A levél, amit tegnap este az öregnek küldtem, nem ért célba. Csuromvíz lett, nagyon sokat esett. Újat nem írtam.

Ma reggel azon gondolkoztam, mi lesz tovább. Már egy év telt el, s azóta sem jött értem Feri bácsi. Meddig kell várnom? Kicsit talán haragszom is rá. Azt mondta, akikre az emberek haragszanak, elfelejtik. Én őt sosem felejtem el.

 

Százegyedik naplóbejegyzés. Eltelt néhány év, de még mindig emlékszem rá. Író akarok lenni. Leírom az életemet, de csak addig, amíg ő ott volt velem. Majd ha lesz kedve, eljön hozzám, és felolvassuk, egy pohár tea és pirítós mellett.

 

 

ANYU

(Változik a változás)

 

A változás is változik. Egyik nap még élsz, a másik nap csak szeretnél élni. Nem érzed, hogy élned kellene. Alszol. Úgy alszol, hogy nem kelsz fel többé. Ha pirítóssal várnak, akkor sem. Ha egy ember alva hal meg, az álma is meghal vele.

Anyu nem aludt. Ő félt. Szeretni kezdte az életet. Egy konténer mellett találták meg, az egyik keze csupa vér volt, a másikban hervadt piros rózsa. Látni akartam, de nem lehetett. Már nem látható, halott. Olyan, mint Feri bácsi.

Apu másnap kora reggel hazaérkezett. Nem engedte, hogy elmenjek a temetésre. Az akarta, maradjak otthon, és tanuljak, holnap iskola. Nem értettem. Meghalt az anyám, én meg tanuljak? Apu azt mondta, ettől még van suli, van élet.  Egyszerre voltam szomorú és vidám. Anyu nincs, apu igen. Talán mostantól örökké velem marad. Amikor kicsi voltam, és ő itthon dolgozott, őt szerettem a legjobban. Reggel elment dolgozni, délután hazajött. Mindig hozott valamit. Nem csokit, kekszet vagy játékot, mint más gyerekeknek az édesapjuk, hanem szavakat. Elmondta mennyire szeret, mennyire hiányolt. Megöleltem, és azt válaszoltam neki, ő is hiányzott. Elmesélte, hogy a munkahelye közelében látott egy fekete kutyát, amin fehér pöttyök voltak, akár egy labdán. Mindig mesélt. Úgy mesélt, ahogy később Feri bácsi.

Amikor muszáj volt külföldre mennie, hiába vártam. Ha évente három hetet együtt töltöttünk, soknak számított. Azt hittem, nem változik. De mindig új dologgal érkezett. Vagy szakállat, vagy bajuszt növesztett, esetleg kopasz volt. És másként viselkedett. Gondoltam, ha most itthon marad, akkor minden a régi lesz, kicsi változással. De minden más lett, nem a régi. Vagy a régi, de nem a legrégibb. Már nem voltam a lánya.

Feri bácsi kereken két hónapja halt meg. Anya temetésére nem mehettem el. Másnapra magyar házit kellett írjak, saját témával. Változik a változás.

 

 

HALÁLNAPLÓ 

 

Miután aput eltemettük, közvetlen anyu mellé, elvittek, nevelőszülőket kaptam, távol a szülőfalumtól.

Eleinte nagyon kedvesek voltak. Elmagyarázták, hogy nem lehet vér szerinti gyerekük, ezért fogadtak örökbe.

Számukra természetes volt, hogy elvesztettem a szüleimet, és az is, hogy nekik meg nincs gyerekük. Pótoljuk egymást, mintha az ég egymásnak teremtett volna bennünket. Csak azt felejtették el, hogy nem az ég teremtette az embert, és minden kedvességük ellenére csak papíron lesznek a szüleim.

Ezt a következő pár nap teljes mértékben igazolta. Másként látták a világot, másképp éltek és gondolkoztak, mint én. Különböző szabályokat állítottak föl, amelyeknek megszegése büntetéssel járt. Ebben nem is a büntetés volt az igazságtalanság, hanem a szabályok értelmetlensége.

Muszáj volt iskolába járni, mert ezt követelte meg a rend. Nem szabad a halottnak levelet írni, mert szánalmas. Ilyen fiatalon nem szabad kimenni a falu temetőjébe sem. Nem szabad a tintát kiborítani, a tanító nénivel zagyvaságokról beszélni. Nem szabad megsiratni a halottakat sem.

Pedig az életem értelmét ezek adták. Ezért csak a büntetések teljesítésében jeleskedtem.

Az iskola nagyon messze van az új lakhelyemtől. Utcáról utcára félelmetesebb a hely, tele van mesebeli szellemházakkal, ebekkel, amelyek nem is kutyák, hanem inkább vérszomjas farkasok, s az egészet az ott lakó szörnyszülött emberek teszik még félelmetesebbé.

Hogy eltereljem a figyelmem, azon gondolkodom, hányadika van. Elég nehéz a dátumokra figyelned, ha egy fekete korcs ugat a hátad mögött.

Jövő héten lesz Feri bácsi szülinapja. Fogalmam sincs, milyen ajándékkal lepjem meg. Mindenképp írok neki egy levelet, a többit majd kitalálom.

A következő napokban semmi nem jutott eszembe. Ráadásként azzal büntettek hétvégén, hogy a füzeteimen kívül semmilyen papírt nem vehetek a kezembe. Mert megtalálták a naplómat.

Egy kék borítós napló, amelynek első lapján kék rózsa van. Jelenthet valamit, de sosem gondolkodtam rajta. A lapjai tele vannak írva Feri bácsival. Borzasztóan sok szöveg rejtőzik benne. Köztük egy írás egy úrról és egy piros ruhás hölgyről is. Tele van olyan rejtélyekkel, melyeket sokszor én magam sem értek. Feri bácsi véleménye az lenne, hogy szerelmes a kislány. Vagy az, hogy nem eléggé boldog. Feri bácsi mindig a boldogságra figyelt.

Éjfél van. A naplómnak hűlt helye, és fél perc múlva Feri bácsi szülinapja lesz. Bűntudatom van. Elfelejtettem ajándékot adni neki, és a levél sincs kész. Vajon tudja, hogy nyolcvankettedik évében én voltam az első ember, aki rágondolt?

 

 

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.