Péter Beáta egyszerre újságíró, szerkesztő, író és drámaíró – mégis minden szerepe ugyanabból a kíváncsiságból és felelősségből fakad. Beszélgetésünk során arról számol be, hogyan fonódik össze benne a sajtó és az irodalom világa, milyen fegyelmet igényel a szövegek gondozása, és mit jelent ma kulturális újságírónak lenni egy kattintásvezérelt korban.

„A Nagy Medve az égben,
egy szív-báli barátom
sorsom egy csillagképből
követi messzelátón.”

függönyhúzásig nincs újabb szívmarcangolás.

Forgolódtunk a szélben,
lepedőnk volt a fű.

Ezer este múlik ezer estre,
a vérem csak hull, hull, egyre hull,
különös fantommal csatázom,
orvul gyilkol és kegyetlenül:
a láthatatlan Nagyúr.

Az Irodalmi Jelen versösszeállítása ‘89 karácsonyának emlékére.

Jégvarázsért tombol a nyár.

Ezidáig féltem a haláltól. Te ne félts engem.
Fakadj túlvilági dalra, készülődj:
kergetőzünk még kicsit odaát.
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

A negyedik lámpa fényére ébredtem fel,
a papírcsillagok kiestek a kezemből.
Hiába hajnalodott,
végigjártam a várost,
mindenhol hintákat kerestem.
Fel akartam repülni a holdra.

álmatlanság topog
a fejemben
kapcsold le a fényt

A változás is változik. Egyik nap még élsz, a másik nap csak szeretnél élni. Nem érzed, hogy élned kellene. Alszol. Úgy alszol, hogy nem kelsz fel többé. Ha pirítóssal várnak, akkor sem. Ha egy ember alva hal meg, az álma is meghal vele.