Levelek a FISZ-táborból, 2.
„Hashtagekkel összeköthetőek a műhelyekben felmerülő problematikák: forma, téma, címadás, nyelvi regiszter, kritika, önreflexivitás, vonatkoztathatóság, gondolatvezetés, esztétika, képalkotás. Egymás szövegeiben bogarászunk, szikével próbáljuk felfejteni a kitint, kikaparni a gyulladást, és hagyjuk beforrni.” – Sárkány Tímea levéljegyzetei, 2. rész.
Kedves P,
szeretem a reggeleket. Szeretem az ébredés homályát, szeretem a rám vetülő fényeket, szeretem az újrakezdést. Erre mindünknek szüksége van, főleg ha a tegnap esték foltjaiból kell tisztulni. Eljátszadozni a büfében egy pizzás csiga kanyarulataival, belekavarni a kávéba a tejet, majd beülni az árnyékba, és azzal indítani a napot, hogy hogyan legyek világhírű író? Szép próbálkozás a FISZ-tábor második napján. Ha már a magyar irodalom erőssége a folyóiratkultúra (aminek a támogatása szétfolyóban), listát is osztanak a ránk váró publikációs felületek szerkesztőinek ímélcímeivel, elmondják, hogy elsősorban ajánlatos beszerezni egy helyesírási szótárt (azt nem kötötték ki, hogy hányadik kiadást), nem érdemes komplex életrajzzal fárasztani az amúgy is ingyen (szerelemből!) dolgozó irodalmárokat, célratörően alázatosnak kell lenni, minél több online vagy print folyóirat inboxát kell megtölteni verseinkkel, mert a nagy tételű publikációs lista belépés a könyvkiadás birodalmába.
A birodalomépítést, ha már túl vagyunk a tegnap esti városépítésen, a műhelyekben folytatjuk. Van két líraműhely Balázs Imre József és Lanczkor Gábor vezetésével, két prózaműhely Kiss Noémi és Márton László felügyeletével, egy kritikaműhely Szirák Péter és egy műfordítóműhely Elekes Dóra közreműködésével. Hashtagekkel összeköthetőek a műhelyekben felmerülő problematikák: forma, téma, címadás, nyelvi regiszter, kritika, önreflexivitás, vonatkoztathatóság, gondolatvezetés, esztétika, képalkotás. Egymás szövegeiben bogarászunk, szikével próbáljuk felfejteni a kitint, kikaparni a gyulladást, és hagyjuk beforrni.
(Fotó: FISZ, Facebook, Kelemen Emese)
A hasnyálmirigyrákot miért nem lehet ilyen egyszerűen kijátszani? Hiába állítanánk színpadra, pantomimeznénk el, majd vennénk le műsorról, a színházban megélt közös testi tapasztalatokat nem tudnánk törölni a kollektív emlékezetből. Én vagyok a te. Visky András kolozsvári rendezésében ez a drámád egy kísérlet volt. Kísérlet arra, hogyan lehet kihagyni a drámaszöveg hagyományos értelemben vett értelmezését, és a mondás, hangzások beállítása által szólaltatni meg a jelentést. Sikerült, te is láthattad. Nem elég a mentális megértés, válaszolja Visky a délutáni beszélgetésen Molnár Illés kérdésére, a megcselekvés válik hangsúlyossá, az a performatív magatartás, ami által egy megértésközösségbe helyeződik a szöveg. A drámát félreértjük, ha eszközként, önmagunkat megszüntetve olvassuk. A drámát félrejátsszuk, ha az adott kor testi tudását és tapasztalatait nem vesszük figyelembe, hisz annak van alárendelve, és ezáltal képes megújítani magát.
És a múltat hogyan vagyunk képesek elbeszélni? Emlékezetek egymásra íródása adhat metszetet? A metszet mennyire hiteles? A koraesti nagyszínpados előadáson Szakonyi Károllyal és Spiró Györggyel Erős Kinga beszélgetett ötvenhatról, forradalomról. Te hatéves voltál. A gyerekkori emlékeim talán a legélesebbek. Belémégett érzések, fények, szagok, tapintások, és mintha diaként pattognának az éles állóképek. Szakonyi már felnőttként járta végig a forradalom helyszíneit, Nagyvárad tér, a Rádió székháza, Múzeum körút, kettes villamos útvonala, Kossuth tér, Parlament. Aláfestő zene: Himnusz, Szózat, a Rákóczi utcai Marika presszóból kiszűrődő slágerek, miközben az Astorián fegyvereket osztogattak. Spiró szerint megtapasztalás nélkül is lehet történelmi eseményről írni, elfogultságmentesen, ideológiáktól letisztultan. A műnek úgyis az a lényege, hogy a határszituációkban megmutatkozó emberi természetet hogyan képes ábrázolni, és ezekért a szélsőséges időszakokért érdemes irodalmat művelni. „Már megint mit csináltál, te szemét?” – idézte Spiró Kádár János feleségét, Mariska nénit, aki a Parlament lépcsőjén állva így fogadta a szovjet katonák koszorújában érkező urát. Ebből kell irodalmat írni, hogy aztán elmondhassuk: a holnapi túzokot nem adtuk a mai verébért (DJ Pandának köszönhetően a beszélgetés előtt Kádár János beszédrészleteit hallgathattuk, és szocialista munkásdalokra kortyolhatta a sört az újabb nemzedék). A múlt megérzékítése a tét, mondja Spiró, de ha ez nem direkt történik, fennáll a veszélye, hogy a műbe kódolt történelmi háttértudás elvész, és az utókor nem érti a mű megírásakor még aktuális és az áthallásokban létrejövő utalásrendszereket. A történelmet az irodalom tartja fenn, mert eszközei által indulatra, érzelemre hat, univerzalitást fogalmaz meg, aminek variációi a történelmi eseményekben szóródnak szét.
(Fotó: FISZ, Facebook, Kelemen Emese)
Kollár Árpád elveszettnek hitt bográcsa is megkerült a második nap végére. A beharangozó szerint Eronim Mox szakácskönyvéből főztek, és olvastak fel a receptek szerzői, de a gulyásban sem hegyi hódot, sem pirított nyúlfület, sem tárkonyos csicsókát nem ízleltem. Talán jobb is kezdő ínyencként a hagyományossal indítani, amit keletibb nyelvek csak pityókatokányként emlegetnek. A főzéshez és evéshez Panda feat. Kicsiszitár MC és Királykobra adták a fakanálalávalót. A retróbuli (fáklyákkal és reflektorokkal kivilágítva) a felettem lévő korosztály fiatalságát, és az én generációm gyerekkorát idézte. Valahogy túl távoli volt nekünk, ezért kifeküdtünk a kert mögé a kaszált fűbe, az eget benzinszín fátyol borította a holdfényben. A fűben feküdtem, te a holdudvarban, és bámultunk egymás csillagszemébe.
Visegrád,
2016. július 21.
Sárkány Tímea
Leadfotó: Kelemen Emese, Kulter
