„Olyan könyvet akartam írni, amiben lőnek”
Erdélyi betyárok, cigánygettó, bandavezérek és gonosz üldözőik: Románia 1945 és 1989 közötti időszakába kalauzol bennünket Szabó Róbert Csaba új, Alakváltók című regénye, amelyet Budapesten, az Írók Boltjában mutattak be.
Felolvasással kezdődik Szabó Róbert Csaba könyvbemutatója az Írók Boltjában, aztán Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke beszélget a szerzővel. A Jelenkor Kiadó gondozásában megjelent Alakváltók az 1945 és 1989 közötti Romániába kalauzol bennünket, történelmi regény tehát, de kalandregény is egyben – pátosszal teli, vaskos opus helyett bő 250 oldalas, olvasmányos könyvet vehetünk a kezünkbe.
„Olyan könyvet akartam írni, amiben lőnek” – avatja be a közönséget Szabó Róbert Csaba motivációi egy részébe. Az Egri csillagok és a Sztrogoff Mihály voltak ugyanis az első olvasmányélményei, a Monte Cristo grófját elolvasni és újraolvasni pedig a karácsonyi ajándékozásnál is fontosabb hagyománynak számított családjuk körében, és bár a legújabb generációt még nem fertőzte meg vele, de A hobbittal már a kisfia is megismerkedett. Kalandos, lövöldözős regényt írt tehát a novellistaként induló, közben a rádiójátékok, a filmek és a színház felé kacsingató író. Olyat, amilyet gyerekkorában is szívesen olvasott volna.
Az Alakváltók ugyanakkor többrétegű: az alaptörténettel, az erdélyi betyárok históriájával évekkel ezelőtt találkozott, és ahogy elkezdte kibontani, szembesült vele, hogy nagy fába vágta a fejszéjét. Levéltári kutatásokra volt szüksége, amit kimondottan élvezett. Írás és kutatás közben olyan történetszálakra bukkant, mint a zsidó fizikus üldözése, ami végül kimaradt a kötetből, vagy a bukaresti cigánygettó felszámolása, amit viszont beleírt. Egyik sem közismert történet, és jól mutatják, az értelmiség, illetve a kisebbség mennyire szúrta a hatalom szemét az ’50-es években. A cigánygettóról egyébként egy amatőr helytörténész blogján olvasott, a levéltárban pedig szépen rendszerezve talált anyagokat a lázadó bandák vagy éppen a szabadkőművesek elleni harcról.
Romániában több mint harminc banda létezett egészen a ’60-as évek elejéig, és ezek közül csak egyetlen magyar volt, Pusztai bandája. Kitalált figura a regényben a magyar származású, de elrománosodott Rajnai, aki a betyárokat üldözi, és ízig-vérig gonosz alak. A szerző elmondja, hogy klasszikus hősökkel és ellenhősökkel akart dolgozni, nem szerette volna viszont leegyszerűsíteni a történelmet, el akarta kerülni, hogy a magyarok legyen a jók, a románok meg a rosszak. Ennek szellemében Rajnai nemcsak a lázadók ellenségeként tűnik fel, hanem a hatalom szemében is bűnbakká válik, később pedig saját démonaival küzdve láthatjuk.
Gaborják úgy érzi, hogy a ’89-es eseményeknek, amelyek keretbe foglalják a diktatúra éveinek meséjét, komoly súlya van a szövegben, Szabó pedig megerősíti ezt, bár a forradalomnak inkább a kétes megítélését emeli ki: Ceauşescu kivégzése fordulópont volt ugyan, mégis az az Iliescu vette át a hatalmat, aki szintén a kommunista elithez tartozott, és aki ’90-ben bányászokat hívott Bukarestbe, hogy leverjék a tüntetéseket. Ezeket az eseményeket történelmi távlatból nézhetjük ugyan, lezáratlanságuk miatt azonban mégis közelinek tűnnek, a történet ezért nyitott a jelen felé is. És valóban nemcsak kalandregény, hanem a mindenkori hatalom története is, amiben ugyanazok az emberek újra és újra alakot, nevet, identitást váltanak.
Szöveg és fotók: Szarka Károly
