A fülemmel írok
A fülemmel írok
Varga Melinda verses beszámolója Tamás Dénes minden egész… című kötetének kolozsvári bemutatójáról
Az ember életútjának felén
Sepsiszentgyörgy utcáin esténként átkocog,
a látvány belesimul a szaladás rituáléjába,
és megtanul térbe vetetten élni,
hogy aztán honfoglaló-esszékben
adja vissza a székely kisvárost.
Idővel hozzákever egy kis Nádas Péter-tartományt,
sózza, borsozza, paprikázza Krasznahorkaival,
ha nem is Isteni színjátékká,
de lírai novellákká
tágul rögvest az idő-tér,
urbánus és falusi lét között ingáz.
Fülével ír az ember! – mintha egy poétát hallanánk,
a mondatokban tánc és dallam,
akár egy vers, csupa kép és kép itt a tét,
a történet alul marad.
A történetmesélés olyan,
mintha egy részeg fazon sztorizgatna
a kocsmaasztalnál a barátainak.
(Hamvas szerint „a korcsma, civilizációnknak egyik legfontosabb intézménye, sokkal fontosabb, mint például a parlament. Az egyik helyen a sebeket osztják, a másik helyen gyógyítják.”
Az írók sebzett lelkű részegesek,
akiknek be nem áll a szájuk,
ha klaviatúra-közelbe érnek.)
Kimerevített pillanatok lakják be ezt a prózaszobát,
a szereplőket nem a történet rajzolja ki,
hanem inkább valami gigászi látvány.
Képzeld el, olvasó,
a világ különböző pontjain
ugyanabban az időben a napfényt,
miként festi be arany ecsetével a női hajkoronát.
A generáló mag a vizualitás, az író fényképez,
nem is ír, soraiból ki-kitáncol a jazzmuzsika,
a komolyzene, na meg az isteni rock.
Az ember életútjának felén újjászületik,
ha lánygyermekkel áldja meg az ég.
Estike tükör, az író-apa tükre,
lányos apának lenni csudajó.
Ha író vagy, kilépsz magadból,
a szubjektivitásból kimozdít a sztori,
használod magad, de az írás tárgya mégsem te vagy.
Tamás Dénesnél a hegy a magas prózaoszlop,
az erdélyi hegy Bodornál és Vidánál is kulcsmotívum,
s a természetközeli közeg gyakran leírhatatlan,
metafizikája inkább a szabadsághoz,
mintsem az erdélyiséghez kötődik.
Az írás komponálás,
a zene összefügg a képiséggel,
a jazz szabadság és a merészség jelképe,
így lesz a hét napjainak neveit viselő hét gráciából
irodalmi kotta.
Aztán visszautazunk az időben,
egy kis műfajváltás,
kamaszszerelemről, hierarchiáról mesél
a bentlakás-regény, Az élő ház
helyszíne nem más,
mint a kultikus kilencvenes évek Székelyudvarhelye,
a témáról Demeter Szilárd Lüdércnyomása
is tud egyet s mást.
Tamás Dénes egy műfajkincseszsák!
„Rémegyszerű” verseket komponál
a szentgyörgyi állomáson,
míg Csíkszeredáig ér a vonatja,
a laptop klaviatúrája lázasan kopog.
Lásd alant, mi jön ki ebből:
Óh, és még nem beszéltünk a kritikákról, interjúkról,
a Lármafa rádióról,
elég csak felütni a Látót vagy a Helikont,
Rakovszky Zsuzsa, Fekete Vince
és sokan mások örülhetnek Dénes szakértelmének.
A tökéletes szépség a világban, az egész keresése,
a minden egész… kötetnek ez a csimborasszója.
Ha a regénnyel, verskötettel
elmegy egy jól megérdemelt alkotói válságra,
viccelődött végül a bőbeszédű író,
kiből ennyi elmés dolog tán ki sem bújt volna,
ha Balázs Imre éles szeme nem világít be alaposan
eme rejtelmes írói laboratóriumba.
