A fásult kebelnek nincsen költészete
A fásult kebelnek nincsen költészete
Varga Melinda verses beszámolója Horváth Benji, Nagy Kata és Tolvaj Zoltán könyvbemutatójáról
Az emlékezés átír, hamisít,
kiegészít, tagad, töröl, másít.
Elfelejtünk mindent,
hogy később könnyebben
megtaláljon a Napoca és Király utcán
az emlék lecsupaszított, igazi arca.
Kötetbe szedjük, hogyan siklottunk
Az amnézia útján.
Az emlékezet a láthatatlan kísérő,
a sötét útitárs, a Fantomiker,
aki mindent újrendez,
külső szempontokat keres,
és megpróbál megfelelni.
Mindig van egy Inkognitóablak,
akkor használjuk, ha nem akarunk emlékeket.
Három nehéz kötet a Helikon-est vendége,
amelyet az emlékezés motívuma köt össze.
André Ferenc úgy moderál, mint
egy bölcsész-inkvizítor,
megannyi kérdés, megannyi választ
szül bennünk is, nemcsak a költőkben.
Rossz emlékek jutnak eszünkbe,
amelyeket rémálommá morzsol az éjszaka,
kísértő fantomikreink,
akik nem hagynak békén,
elküldenék őket az amnézia útjára.
És a mosolygósak, szépek,
amelyekért érdemes visszalépni a múltba,
egy utca, egy egzotikus táj, egy ölelés,
ami túllendít minden szomorúságon.
Nagy Kata elalvás előtt kedves,
gyerekkori képeket hív elő,
amikor ír, emlékezőgéppé változik,
a múltról versel, hiszen a jövőről nincs konkrét tudása.
Tíz év munkája az Inkognitóablak, első kötet, de olyan,
mintha a sokadik lenne, nem pályakezdő költő ül előttünk.
Tolvaj Zoltán Fantomikre szintén több év lírai sűrítménye,
már csak egy rontott sanzon árulkodik a formavers-szerelemről.
Horvát Benji nyolc év alatt készítette elő Az amnézia útját,
A Cseplini díva megálmodta ezt a könyvet, és azóta írja,
a Beatcore egy külön utas volt,
a szövegek egyfolytában újraíródtak,
mert az újraírás közelebb visz az eredeti szándékhoz,
ami elsőre sosem tud megszületni.
A kortárs fiatalabb költők leszámoltak már a formával,
más költészeti hagyományba születnek bele,
nem hozza lázba őket egy jól csengő Weöres-sor,
az ütemhangsúly vagy a klasszikus mora.
A hagyomány nem varázsköntös,
hanem rituális papi stóla,
ha fölvesszük, nem leszünk tőle Harry Potter,
az utalásrendszerek, mottók, ajánlások
kötöttségéből nehéz kitörni.
A fiatalabb költők
nem akarnak hasonlítani senkire,
szorongnak, ha valaki hangját fölfedezik bennük.
A lecsupaszítás tulajdonképp az ősnyelv keresése,
az ősnyelv pedig nem más, mint a hang.
Az alanyiságtól nehéz eltávolodni,
hiszen a versírás valahol mindig alanyi marad,
ezért érdekli Horváth Benjit most a próza.
A legtöbb jó vers arról szól,
valaki valahol valamiért nyomorog,
jól megírni azt lehet, ami fáj,
a szenvedéseket, a saját pokoljárásokat.
görcsök nyomasztanak minden embert,
látszatokat tartunk fel, és eszeveszetten küzdünk velük.
A fásult kebelnek nincsen költészete –
idézi meg Aranyt egy pillanatra Tolvaj Zoltán,
a közöny, az érzéketlenség megöli a költőt,
és mi hiszünk neki, kerüld el, költő,
a közömbösség szürke útját, mert
ennél a magánpoklod is járhatóbb út a vershez.
