Ugrás a tartalomra

 

Finta Edit: Elfolyó homok csöndje. Töredékek (15.) – Képzelet

 

Képzelet

 

Az imagináció jelentése képzelődés. A latin ’imago’ (kép) szóból ered.

          Ha becsukjuk a szemünket, gondolatainkban bármit látunk. Az agyunkban képeket formálunk úgy, hogy nem kell a valóságban látnunk, hallanunk, tapintanunk. Magunk elé tudunk képzelni, varázsolni bármit, amit szeretnénk. Képzeletünkben megjelenhetnek tárgyak, természeti jelenségek, emlékek, események vagy személyek.            

 

Tanultam valamikor valahol, hogy ,,sorsunkat imaginációk alakítják. Olyan spirituális szerve az embernek, ahol tudat, tudattalan, érzékelés, tapasztalat, gondolkodás, képzet, érzelem, emlék kölcsönhatásba lépnek, s a testtel is kapcsolatban áll.”

          A tudatunkban akár az egész életünk végigpöröghet.

 

Mikor Édesanyámat mentővel egy kora tavasszal kómában hazavittem több mint kétszáz kilométeren át…

          Fáradt voltam nagyon, hisz otthon, Kolozsváron végigdolgoztam a napot, s este, mikor már pihenni akartunk, szólt a telefon. Ibolya zokogásba fulladt hangon hívott, hogy ha még élve látni akarom Édesanyánkat, azonnal menjek, mert nagyon vár engem. Fogtam a legfontosabbat, a Fiamat, s egy kis csomaggal elindultam a zsúfolt éjszakai vonattal. Hely sem volt, Balázsomat egész éjszaka ölemben tartottam.

           Reggel a Húgom rögtön a kórházba vitt minket.

    

Szegény Anyám szemrehányást tett, hogy nagyon várt, mindenhol keresett engem. Én sehol nem voltam. Majd alig beszélhettünk, kómába esett. Finoman jelezték, hogy semmit nem tudnak tenni. Kívánsága szerint otthonában akar meghalni. Vége van, vigyük haza.

           Más kocsi nem volt alkalmas, futottunk mentőautóért. Balázst nem vihettem magunkkal. Első alkalom volt, hogy másokra kellett bíznom kisfiamat. Aradon maradt, míg mi mentünk a sötét, minden fényt elnyelő éjszakában.

           Abban az otthonban, ahol télen senki nem fűtött, kihűltek a falak. Késő este a szigeteletlen, fagyos házban fa sem volt bekészítve. Sehol semmi világítás. Vizet kért. Nem volt. Messze volt a kút. A sajátunkat szeméttel betemették. Kint a hegyen a teljes fényhiányban reménytelen volt vízhez jutni. Várni kellett a reggelt, a kiutat, kijutni ebből a sötét kilátástalanságból.

    

Mikor az aradi kórházból kiadták szegényt – meg fog halni, mondták –, Ibolyával annyira pánikba estünk, hogy az élelemcsomagot, a vizet és a ruháit is a kórteremben felejtettük.

          A szobába, ahol a fekvőhely volt, nem lehetett bejutni, bezárta valaki. Az ajtó kulcsát jól elrejtette. (Azelőtt volt betörés. Csak az irodalmi levelezés tűnt el). Sok keresés után végül a csikókályha sütőjébe rejtve megtaláltam a szoba kulcsát.

          Nem gyúlt meg a tűz. Nagyon fáztunk. Kért Édesanyám, hogy takarjam be. Nedves volt és kihűlt az ágynemű, de a lelkünk is vacogott, reszketett. Fehér párafelhőt fújtunk a nyirkos levegőbe.

          Állandó, kitörölhetetlen lelkiismeretfurdalással maradtam, mert Őt, akit nagyon szerettem, utolsó napjaiban nem eléggé tudtam betakarni.

    

Alig volt kivehető, hogy mit mond. Nagyon féltem.

          Félig öntudatlan állapotban lepörgött az egész élete, gyermekkora, fiatalsága. Nehézségei... Mindent csak mondott és mondott. Mesélés közben a petróleumlámpa sápadtan elhaló fényénél elkínzott vonásain néha mosoly is rejlett. Még a csíksomlyói búcsúra – ahol soha nem jártam – is elröpített engem. Kislány korában sokszor Nagyszüleinkkel, a Dezsőkkel, a György-Jakabokkal elzarándokoltak oda. Beszélt a csernátoni Damokosokról, kúriájukban múzeum működik. Nekem is vannak ott rézkarcaim, mezzotintóim.

 

Damokos Tamást a székelyek vezéreként tisztelték, mert a XVII. században, II. Rákóczi György idején, a tatárok elleni harcban 200 fős székely csapatával vitézséggel legyőzte az ellenséget, akik végigpusztították az Erdélyi Fejedelemséget. A II. Rákóczi György által épített várat, mely elzárta az Ojtozi-szorost, a barbárok elfoglalták, egész Gyulafehérvárig nyomultak, ahol a híres kollégium könyvtárát halomra rakva elégették. Maguk mögött mindent felgyújtva a Királyhágón át Magyarországra is eljutottak pusztítani. A vérontás, kegyetlenség, megaláztatás határtalan volt. Damokos Tamás, amint értesült, hogy Mikóújvárát is elfoglalta a tatár, Csíkból, Háromszékről a hegyekbe menekült, és összegyűjtött, felfegyverzett székely csapatával harcba szállt az ellenséggel. Az őseim a nemesi címet helytállásért, vitézségért kapták. Dokumentálva van mindez a Háromszék vármegye nemes családjai című könyvben (Charta Kiadó, Sepsiszentgyörgy és a Székely Nemzeti Múzeum kiadása).

           Legendaként fennmaradt Tamás mondata: „Hej, becsület, becsület! Ha te nem volnál, nem kellene énnekem most meghalnom!”

 

,,Hát már ez a székely, akárhányszor agyonverik, mindig újra feltámad!”.

           A székelyföldi nép nagyon vallásos. Kellett a hit az életben maradáshoz, a helytálláshoz. Szüleimet az erős hit segítette át mindenen. Később betiltották a búcsút. Ma szerte a világból elzarándokolhat oda, aki át akarja élni az összetartozás erejét, magasztos, felemelő élményét.

    

Félig öntudatlanul csak beszélt és beszélt.

           Mi, Testvérek, tartsunk össze! Ne veszekedjünk! Ha visszakapjuk mindazt, amit elvettek tőlünk, tisztességesen osszunk meg mindent. A két Nővéremet is szeressük, ne felejtsünk ki senkit az örökségből!

           Szegény Édesapám is úgy gondolkodott, hogy fent a hegyen mind az öt lányának épít egy-egy kis kunyhót, hogy mindannyian egymás közelében lehessünk. A végén ahányan voltunk, annyi helyre sodort a sors. 

    

Reggel végre sikerült egy szekérrel bevitetnem a szilágysomlyói intenzív osztályra.

           Még egy hónapot élhetett.

           Mi, testvérek, felváltva vigyáztunk szeretett, drága, jóságos Édesanyánkra.

 

Amit egyszer megéltünk vagy érzékeltünk – ha nagyon gondolunk rá, ha nagyon akarjuk, hogy elénk táruljon, ha foszladozottan, töredezetten is – megjelenhet.

           Úgy is nevezhetnénk, hogy egy belső szimuláció, belső látás előhívása.

           Mint amikor egy fényképet sötétkamrában megjelenítünk, a filmet a nagyítóba helyezve előbb átvilágítjuk, majd előhívóba téve, halvány, alig kivehető kép lesz. Később a látvány lassan körvonalazódik, erősödik. A végén szinte mint a valóság hű emlékképét szemlélhetjük az elénk táruló kész fotográfiát.

 

A képzelőerő fontos a művészetben.

 A művészet, amelyet én követek, képzeletekre épül.

 

A metafizikus érzékfelettit jelent, amely ellentétben áll a huszadik századi dialektikus szemlélettel.

            A kép, a festmény is az ember gondolatainak, fantáziaképeinek, álmoknak a tárháza, azok  megjelenítése.  Valójában a képzelet eredménye, annak magas szintű, tudatos vagy tudattalan, tehát ösztönös kivetítése. Nálam mindkettő, ösztönös és tudatos is. De ha a két fogalmat mérlegre raknánk, a tudatos a fontosabb, a döntő tényező, még akkor is, ha ezt nem vesszük azonnal észre.

    

 A kép a képzelet kétdimenziós kivetülése.

           A szobornak van tömege, háromdimenziós megjelenítés, van hosszúsága, szélessége és magassága, körbejárható.  A festmény  vagy rajz – mivel kétdimenziós, sík felület – csak hosszúsággal és szélességgel rendelkezik.

          Ezen belül az álom, az ötlet, az elképzelés, a tematika, az anyag, azok felhordásának a ritmusa, textúrája, dinamikája, a színek, a színrétegek vastagsága, az ecsetkezelés, a színlélektan, a formakultúra, a stílus, a stílusjegyek, a szimbólumok, a metaforák, fény-árnyék-hatások, a környezet, ahol a tárgyat megjelenítettük, tudatosan befolyásolják egy kép születését.

 

A színt a művészet egyik elemének tekintjük, a legmagasabb rendű esztétikai célokra használható.

         A szemnek szüksége van a színekre és fényekre. Mikor az ég sötétje eltűnik, a Nap előbukkanásával megjelenik a fény, a színek is előhívódnak.

         A szín örömet áraszt. Ha meglátjuk a szivárványt, nagy boldogsággal tölt el.

 

Ha egy szoba tapétáját fagyos kékről lángoló narancsra, narancsvörösre, cinóberpirosra cseréljük, a hangulatunkban, teljesítőképességünkben nagy változás fog beállni. Míg hideg szín árasztotta el a helyiséget, szinte kirázott tőle a hideg, fáztunk, megdermedtünk. A meleg színek, mint a sárga, narancs, narancsvörös, derűt sugallnak, örömet okoznak, munkára ösztönöznek. Ezek serkentő színek.

          A fehér az ártatlanság, tisztaság jelképe, ugyanakkor a gyász hordozója is lehet, a zöld a megnyugvás, remény színe, a kék bizonyos árnyalata is nyugalmat sugároz. Ezért ha megpihenni, megnyugodni vágyunk, menjünk ki az erdőbe vagy rétre felfrissülni. Figyeljük a természet csodáit. Boldogságot áraszt.

        

Ha egyforma mennyiségű a sárga és a kék, szemnek kellemes, megnyugtató zöldet nyerünk, amely pihentet.

         Minden színnek, színárnyalatnak van jelentése. A képeimen színlélektanra építkezem.

         Léteznek alapszínek: piros, sárga, kék.

         Vannak meleg és hideg színek. A zöld annál melegebb, minél több benne a sárga. Ha a kékből van benne több, egyre hidegebb árnyalatot érünk el.

         A zöld kiegészítő színe a piros, a liláé a sárga. A kéké a narancs.

 

Festés közben ezek a szempontok akarva-akaratlanul előtérbe kerülnek.

         Johannes Itten svájci festő és pedagógus színtani kísérleteket végzett. Színtanának nagy szerepe volt a korszerű képzőművészeti látásmód kialakulásában. Színkorongokat alkotott, úgy bizonyította színtani állításait.

         Léteznek színkontrasztok: fekete, fehér. A fehér, szürke, fekete nem is szín, semleges színnek tekintik.    

    

Van, mikor tudatosan használjuk a színeket, máskor ösztönösen érezzük azokat.

         A színek tanulmányozásában, lélektanában észleljük, hogy ha a sok szín közé bedobunk egy fehéret-feketét vagy szürkét, a tekintet rögtön a semleges szín felé irányul. Ez fordítva is fennáll. Ha monokróm, fekete vagy fehér, tehát szürke árnyalatok közé színest helyezünk el, természetesen a színes felé vonzódik a szemünk. Ezt a jelenséget a reklámban, a színház- és filmrendezésben is használják. Ha egy könyvkirakat tele színes könyvekkel, és közöttük egy fekete vagy fehér borítójú, előbb ezt fogjuk látni.

     

A kép, amely az agyunkban, képzeletünkben megszületik, még nem anyagi, mint egy banális tárgy, amely megfogható. De ha megfestettük, egy valóságos tárgyunk, festményünk lett, mely tapintható. Van hosszúsága, szélessége. A felkent festéknek egy bizonyos vastagsága is lehet.

          Én színekben álmodom, gondolkodom, színesen magam elé képzelem a témát, majd tudatosan valósítom meg. Behozom a perspektívát, forma- és színtant, színlélektant.

         Ha sikerül, és kivetíthetem a valóságba, az eredmény egy tudatosan átgondolt, bekeretezhető festmény lesz. Kiállítható. Ha a vászon szépen volt feszítve a vakrámára, nem keretezem be, mivel előnyös képráma nélkül. Nagy tereket, távlatokat, perspektívákat ábrázolok, ahol többnyire jelen van a horizontvonal, a végtelenig elterülő táj, amelyet nem kell lezárni, keretbe szorítani.

    

Tegyük fel, készül egy film.

          A képsorok mozdulatlan, statikus fotók, amelyek kivetítve mozgófilmmé lesznek, ahol egyszerre jelen van a zene, a szó, a kép. Az egészből az összesített benyomás számít. A lényeg a fontos. Kiszűrjük.

          A képzelet nem látható, nem hallható, nem érinthető, nem ízlelhető, nem szagolható: öt érzékszervvel fel nem fogható, mint egy közönséges tárgy, mondjuk egy asztal, szék vagy gumikesztyű. Nem is létezik. Csak az agyunkban van. ,,Csak egy képzelet csupán.”

          Mágikus, gondolati síkon van. Szellemi termék.

          Meghatározza az alkotó munkát az irodalomban, a zenében vagy a képzőművészetben. De a képzelőerő a tudományos munkában is jelen van.    

   

Egy jó kép többet mondhat, mint ezer kimondott vagy leírt szó.

 

Biztos vagyok benne, hogy a művészek közül kevesen tudnának ennyi furcsa rejtelemmel telített, árnyaltan sejtelmes, valóság fölötti, enigmatikus képet alkotni.

         Hogyan mosódnak el a tudatos képsorok a valóságtól eltérő irányába, hogyan tolódnak el később és kanyarodnak vissza a reális felé. Tehát a tudatos kivetülés felé is kanyarodnak.

         Külső hatásra hogyan lesz a valóságos képből valóság fölötti megjelenítés vagy elénk táruló álomkép, látomás.

    

Leképezni a valóságot vagy az elképzelt valóságot, az maga a csoda.

         André Breton írta a Manifeste du Surrealisme című felhívásában, a szürrealizmus első kiáltványában: ,,Hiszek benne, hogy eljön az idő, mikor az álom és a valóság, ez a két, látszatra olyan nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen valóságfölöttiben.” 

         A képzelet is visszakapja a saját jogait.

         A szürrealisták szerint aszépség mint esztétikai kategória nem létezik, helyette van a furcsa, a félelmetes, a drámai, a bizarr, a groteszk, a nyomasztó, a különleges, az extrém, a zavaró, az irritáló, a felemelő, az enigmatikus, a mágikus, a prózai, a költői, vagyis lírai.

         Valójában a szürrealizmus menekülés az első világháborút követő káoszból, zűrzavarból. 

         Képzelőerőt igényel, mely nélkül nincs művészet. Nincs kép, nincs szobor, vers, próza, zenei kompozíció, szimfónia, más műtárgy, vagyis eredmény sincs.   

    

Nem igaz, hogy az ész gátolja a képzeletet. A ráció is szellemi, mágikus vívmány. Egymást segítik, erősítik, sőt kiegészítik.

      

    Ha egy kép megalkotásánál ott az ötlet, az elképzelés, a képzelet, és a tudatosság sem hiányzik, az lesz igazi eredményes mű.

          A tudatosság maga a ráció.

          Ha például van egy figuratív ötletem, és nincs hozzá megfelelő anatómiai tudásom vagy sajátos alakrajzolási stílusom, nem biztos, hogy megvalósulhat a kép.

Kell a képzelet, a ráció, és a szakmai tudás sem hiányozhat.  Sokan ott tévednek, hogy rendelkeznek nagy adottságokkal, és megelégednek vele. Nem elég kiváló zenésznek lenni, ha nem gyakorolunk, nem jutunk sehová. A gyakorlás viszont semmit sem ér, ha nincsen tehetségünk.  Szüleink zongoraórákra járattak, majd harmóniumórákra akartak küldeni. Nem voltak adottságaim hozzá. Már a kezem nem úgy mozgott, ahogy szerettem volna.   

Ha valakinek vannak adottságai, ne engedje őket elveszni.

            A hegedűt is csak akkor szeretem, ha profi játszik rajta. Legalább olyan legyen, mint Ágoston András, Márkos András, Ruha István vagy itthon Zs. Szabó Mária, akik hegedültek kiállításaim valamelyikén.                                                              Köszönöm azt a csodálatos élményt, melyet nyújtottak, a kiállításomat is a magasba röpítették.

 


Madonna zöldben. 2017. olaj, vászon, 100 x 80 cm 
 
 
Este a Hargitán. 2016. olaj, vászon, 60 x 55 cm
Zöld álmok. 2015. olaj, vászon, 80 x 60 cm

 

 

 

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.