Ugrás a tartalomra

 

Vakmerő szubsztancia – Turczi István versei

 
Vakmerő szubsztancia 
Turczi István versei
 
 
Jean Genet
 
elképzelni sem tudom másképp
a pokol bugyrában
féregfényben
nemtelen ragyogásban
a Nagy Kísérlethez
kiterítve
 
honnan ez a tündöklő evilági
börtönfintor
a megértés csendes révülete
a bomló szöveteken átszivárgó
hűség
miért a mindenkori sohaság
 
és preparált arcáról hová
hová gurulnak a könnyek
megérteni a mítoszt csak
önmagából
 
 
A montevideói
 
Grófom, ne ily szertelenül!
 
Élvezd előbb a látványt, a semmihez sem
fogható, egyszerit!
A saint-malói bástyasétány magasan a
tenger fölé emelkedik.
Két viharlökés közt a magányos szürke ormon
most kolostori a béke.
Az égbolt szegélye hermelin, felrémlik szívtépő,
bíbor alkonyatok emléke.
Érintésre változnak a színek, majd az erősödő széllel
eljön az éj és szinte ég
„az érzéketlen és kihívó csillagokkal kivert boltozatú
mindenség”.
Nemtelen titkok, sárkányfiak és szörnyivadékok, hajnali
romlás: mal d’aurore.
A lelkekben csigalépcsőn száll alá a vágy, s istent
káromló csend honol.
Ki vagy te, a bűn silány logikáján átlátó árnyék,
kivándorlók kárhozott fia,
mérgező szavaid hatalmát égieknek tékozló,
vakmerő szubsztancia?!
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.