A csukott ablak mögül

Az ősz a záró sorok, a katarzis, a pont, az utolsó mondat ideje. Az ősz az, amikor becsukjuk a frissen megpucolt ablakot, és rácsodálkozunk a tarka tájra.

Évszakcirádák

Az évszakok miniatúrák, apró tükrei a létezésnek. A természet az emberi élethez hasonlóan alakul, formálódik, ciklikussága megejtő, ha figyelünk rá, ha napok nem cséphadaróként szaladnak mellettünk, egészen káprázatos szemlélődésben lehet részünk.

Az évszakok váltakozása nemcsak az emberi élet apró tükörmása. A tavasz, a nyár, az ősz és a tél szinte mindennel metaforikus kapcsolatban áll, lehet a szerelem leképeződése, ugyanakkor az írás, egy mű születésének folyamata vagy akár a mű maga párhuzamban állítható ezzel a ciklikussággal.

Március végére a nappalok ugyanolyan hosszúak, mint az éjszakák, a nap többet fordul az emberek felé, mint önmagába, kitárulkozik, mosolyog, ölelkezik, incselkedik, hancúrozik akár egy kamaszlány. A magasabb hegyek hósapkája olvadni kezd, a háztetőkről hólé csurog, az ágak még kopaszak, a föld sivár és fekete, de ott terjeng mindenhol a születés illata, a zöld fűben, a lombokba és virágokba borult fákban, a madárcsicsergéses reggelekben. A levegő izgága, mozgékony, fiatalos, az ég pedig olyan kék, akár egy újszülött gyermek szeme.

Alig köszönt be a tavasz, az ablakot kitárjuk, hagyjuk, hogy meglepjen a születés illata, szétáradjon a szobán, beköltözzön a vérünkbe. A tavasz olyan, akár a kezdősor a versben, a hívórím, a tavaszon múlik minden, meg rajtunk, hogy nyitva hagyjuk az ablakot, vagy sem.

A nyár az ízek, a színek, a ragyogás, a kerek formák, a kimunkált gesztusok, a megfontolt cselekedetek időszaka, aromája, súlya van, akár egy kocka fekete csokinak, egy pohár finom bornak vagy a frissen kinyitott kávésdoboznak. Nyáron nem lázadunk, nem leszünk forradalmárok, elfekszünk a fűben, élvezzük a napsütést, hagyjuk, duruzsoljanak a darazsak, az apró legyek, méhek és tücskök, vagy egy tengerparton ülve csukott szemünk mögé engedjük a hullámok ritmikus táncát, a sirályok énekét. A tűző napsütés meghipnotizál.

Nyáron az ég színe fakító, augusztusban meg is ijedünk tőle. A nyaraknak súlya, mélysége van, kibomlik bennük a történet, a kezdősor versszakokká formálódik. A nyitott ablakon éjszaka kiszállnak a fullasztó nappalok, nyáron az éj mágikus, lebeg felettünk, bekúszik az álmainkba, nyugalommal tölti el a testünk.

Augusztus után észrevétlenül rövidülnek a napok, egyre kisebb ívet ír le a nap, az esték hűvösek, idegenek lesznek, és a nappalok inkább kellemesen melegek, az elviselhetetlen hőség tovatűnik, feloszlik, köddé válik, megjelennek az első színes falevelek a földön.

A reggelek nyakunkba szórják a deret, kikerülnek a kiskabátok a szekrényből, és a szoknyák alá harisnyát húzunk, a szandált eltesszük jövőre, helyét felváltja a csukott félcipő. A szeptemberrel beköszöntenek az esős, hideg hétköznapok, de még van reményünk a naposabb időre. Ha kisüt nap, a tarka lombokban gyönyörködünk, az őszi színpompánál semmi sem fenségesebb, a természet festményt készít a műről, a tavasz és a nyár utáni érett, bölcs évszakáról, az őszről. Az ősznek szőlő- és körteillata van, az alkonyatok színpompásak, az ég a szivárvány színében játszik esténként.

Az ősz a betakarítás, az emlékezés évszaka, az örömé és a nosztalgiáé. Le kell szüretelni a termést, és be kell csukni az ablakot, a sütkérezésnek vége, a gondolatok, a magunkba nézés, a befele utazás következik, az elmélyülés, a dolgok elrendezése. Az ősz a záró sorok, a katarzis, a pont, az utolsó mondat ideje. Az ősz az, amikor becsukjuk a frissen megpucolt ablakot, és rácsodálkozunk a tarka tájra.

Novemberben, halottak napján gyakran megmutatja magát a hó, eljön az első fagy, a bakancsok, a csizmák, a nagykabátok ideje, a hosszú estéké és a rövid nappaloké, a köddel és hóval födte tájé, amikor összefagy az orrunk a mínuszoktól, és havazást inkább a meleg szobából, a kandalló, a tűz pattogása mögül figyeljük. Készülődünk a télre, a hosszú, makacs és nehéz télre. A tél a töprengés, az újraolvasás és újraértelmezés évszaka, a nap elmegy pihenőszabadságra, magunkra hagy, hogy megküzdjünk a sötéttel. Télen becsukjuk az ablakot, elhúzzuk a sötétítőt, eltesszük piheni a verset.