Bogdán László – Képeslap Nakonxipánból a Seholba
Bogdán László
Képeslap Nakonxipánból a Seholba
Weöres Sándornak
Mántikaténi kátá. Csöngei boglya hajad.
Hullám fésüli, várod virradatod.
Víz alatti ház lett otthonod, de nem
nyelnek el tengermélyi csillagok.
Ung király lánya fonja koszorúd.
Égő falábak pernyéje röppen.
Égi körökben eloldozódik.
Arcod tűnik fel. Nevető isten.
Denevérek, fakutyák kísérnek
Elsüllyedt allékon, sétányokon.
Körötted tenger alatti város.
Vadrózsa kúszik dór oszlopokon.
Béke lebeg már fogporaidon.
Egy vérző talpú szegény katona –
ez is te voltál –, némán szalutál.
Velünk rokon tétova sóhaja.
Hét harangvirág hullámzó terén,
leheletednek szobránál megáll.
Homlokod titka átömlik belénk.
Ki voltál? Tündér? Száműzött király?
Bolond Istók? Holdbéli csónakos?
Szavak bűvésze? Kis égi zene?
Ütem, rím, ritmus mágusa? Krőzus?
Kinek miénk lett végül mindene!
A versben Weöres Sándor-sorokat használ fel a szerző
