Két papírcsillag

Éjjeli lámpa, elmúlt egyéves

Nekitámaszkodtam,
majd odébb toltam a háromhetes éjjeli lámpát,
homályosra sikerült a fénykép.
Fénymagasságban buborékok szálltak az égnek.
Elfogyott a hold, eltűntek a színek.
Összemosódva siettek felfelé, vastag fekete körvonallal.
Megbolondulva rázod a fejed.
Milyen gyönyörű.
Egy kicsit meghalnék, hogy félretegyem az időt.
Azt álmodtam, arcodon találtam meg elveszett szempillámat.
Sárgás tasakba zártad a levegőt, és kék sállal szorítottad össze a végét.
Megölted.
Végignéztem a halálát.
Futva hagytál ott az arcodon megtalált szempillával,
azt remélted, utoléred még magad.
Nem tudtam többet felállni a kihűlt sárga tasak mellől.
Ma már a szín sem az, amire mindketten gondolunk.
Szétesett a csendes, halk ragaszkodás,
és az éjjeli lámpa is elmúlt egyéves.

Két papírcsillag

Felgyúlt az első éjjeli lámpa, épp rád emlékeztem.
Kivágott csillagot adtál a kezembe,
én meg azt hittem igazi,
elmosolyodtál, és a másik kezembe is
adtál egyet, egy nagyobbat.

Nem tudtad megfogni a kezem,
a csillagok nem engedték,
maguknak akartak.
Én meg magamnak téged.
A harmadik lámpa tán fel se gyúlt.
Sötétség szüremlett közénk.
A negyedik lámpa fényére ébredtem fel,
a papírcsillagok kiestek a kezemből.
Hiába hajnalodott,
végigjártam a várost,
mindenhol hintákat kerestem.
Fel akartam repülni a holdra.