Ugrás a tartalomra

 

A hónap alkotója – Jász Attila – Tájkoordináták

Jász Attila, a tájversfestő filozófus

Jász Attila új versei lírai koordináták, térképek, finom, plasztikus táj- és városleírások.

A költő úgy jelenít meg személyes élettapasztalatokat, utazáshoz kötődő élményeket, hogy versei nem válnak naplószerűvé, öncélú, terápiás jellegű versfolyammá. Ez a költészet egyetemes erővel hat olvasójára. A témák hétköznapokból nőnek ki, a költői nyelv nem próbál emelkedett vagy elvont lenni, inkább egyszerű, már-már minimalista eszközökkel él.

A mindennapok miniatúráját látjuk megelevenedni, emlékmű, szobor, megkapó táj, ragyogó ég költészetté avanzsálódik. Ha figyelünk az apró dolgok szinesztéziájára, ha képes gyönyörködtetni a természeti táj, könnyebben megtaláljuk az utat a belső erdők, magas hegyek és napos lankák felé is, és többet megtudunk az olyan fogalmakról, mint az elmúlás vagy a szabadság.

A leíró jelleg, verses elbeszélés, a plasztikus költői képek révén a költemények „fogyasztója” a kezdősor után rögtön a tengerparti mólóra, hűs erdők közé vagy ódon városok kávéházaiba képzeli magát, imaginárius utazásra fizet be, és garantáltan nem bánja meg a kalandtúrát.

Jász líráját leginkább emlékezetes élményt megörökítő mozgóképhez vagy fotóhoz hasonlítanám, amelynek célja a pillanat megörökítése, felnagyítása.

A szerző nyári verses képeslapjain keresztül többek között Lisszabonba utazhattunk, ahol Fernando Pessoával találkoztunk, de némely corpusban a világvége is feltűnt tájkoordinátaként. A hónap alkotójában publikált Jász-művek ezeknek a lírai képeslapoknak folytatásai, ám ezúttal a költő nem a mediterrán vidékre, hanem bizonyos szempontból egzotikusabb helyekre, a szilágysági dombokhoz és a boszniai piramisok völgyébe kalauzol el minket.

Hagyjuk, hogy élménnyé mosódjon bennünk e verstáj!

 

Jász Attila_A hónap alkotója  

Hepehupa
        Szőke Annának és a zilahiaknak
 
 
(szilágyan)
 
Alakul a táj, kicsit meggyűrődik a síkság,
és rögtön szálldogálni kezd a lélek.
A dombok fölött, ahogy álmomban mindig,
repülök, egy méterrel a föld felett. 140-nel kanyarog 
az aszfaltos, gödrös és-vagy foltozott út alattunk.
Körben már fák, erdőnek hívják itt is, kislányos dombok.
Így szeretnék mindig megérkezni ismeretlen erdélyi kisvárosokba,
amit pár nap alatt kell belakni. Felverni a tipit, elszívni
a békepipát, aztán szívünkben emlékemberekkel hazatérni.
Vinni őket tovább, az árnyak világába, mindaddig,
amíg vissza nem térnek velem együtt újra ide,
kezdjük elölről az egészet. Szilágyan és zilá(h)ltan.
 
tájkoordináták
 
 
(maradék)
 
Élménnyé mosódik bennem a táj.
Minél többet utazom, annál tisztábban látok.
Nézek. Néha fáradtan, de mindig kamerával
a szememben. Repceföldek, juhnyájak, kóbor kutyák
és gödrök az úton. Megráznak, kirázzák belőlem
a fölösleges emlékeket. Csak az marad, amit
érdemes lesz majd levetíteni. Abban a filmben.
 
Fotók: Gyarmati Andrea
 
 
 
 
 
 
Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.