Lehet – nem lehet

Beleszáradt a vér a tenyerembe.

Amikor az akácágat letörtem,

egy tövis felhasította a bőröm.

Sárgák a levelek, mint a villamos,

de teljesen más a hangjuk.

Olyan, mintha mindig suttognának.

Mondjuk a titkainkról. De nem tudom,

valóban a titkainkról suttognak-e,

azokat sokszor mi magunk sem tudjuk.

 

Ködgőzös az utca.

Két-három méter hallgatás körülöttem,

nem csoda, szembefordulok magammal.

Felhorzsolódik bennem a türelem.

Veszem az akácágat, számolom a leveleket,

mint a margarétaszirmokat,

de nem azt számolom, hogy szeret – nem szeret,

hanem azt is, hogy lehet – nem lehet.

 

Beleszáradt a vér a tenyerembe,

mintha egy szakadási pont piros jelét tartanám.

A bőr épp a sorsvonalon keresztül szakadt szét,

erre pedig azt mondják, ott van benne a jövőnk.

Lehet így tartani egy töréspontot?

Egy szeret – nem szeret,

egy lehet – nem lehet,

egy lehet – nem szeret,

egy szeret – nem lehet.

 

Az akácleveleket a járdára hullatom,

akár a Grimm-mesében, hullnak a morzsák.

A lehet és nem lehet közt is mekkora a hasadás,

akár a tenyeremben, vagy még nagyobb.

Elhajítanám az ágat, mielőtt a végére érnék,

nem akarom tudni, mi az utolsó,

mert mi lesz, ha nemlehetre vagyunk kárhoztatva...

 

Minden folyamatot meg lehet törni.

Kihull az ág az ujjaim közül.

Tenyeremben alvadtvéres a hasadás.

Keresztülszeli azt a bizonyos vonalat.

Ilyen sorssal mégiscsak lényeges lenne tudni,

most szeret vagy nem szeret,

lehet vagy nem szeret,

szeret vagy nem lehet,

vagy lehet vagy nem lehet.

 

platnárnyak

 

feszülnek a platánok ágai

és fájnak mint néha a vérerek

és milyen letört ág maradt a mi

mert még magamtól is megvédtelek

 

a levélfény még a szemembe vág

ahogy arcomon recét bontogat

amit láttam árnyék volt nem az ág

(de platáni-platóni gondolat)

 

rám kérgesül a zsákutcák csöndje

egy homlokomra feszült valahol

csupán az a tüdőlebeny gyönge

amelyben a csönd sosem zakatol

 

és milyen letört ág maradt a mi

platánágak feszülnek tüdőmön

hogy erek ágak vagy az árnyai

ezen a ponton már nem tűnődöm

 

 

Harangjáték

De talán lehetne még egyszer hinni bennE Alvó  szédületben  is akadhat némi keGY Lepkeszárny-vékony hitem lehetne a tavaSZ Olvadó soraim sűrűsödnek mostmár versbE De minden csak a Hangok burkán kívüli máR Mert a  nyugalom A cinegeszárny - röppenésŰ Indíthatna csak az útRa  ahol  hangom   hallanáD Néma dalom  máglyA  Nessusnak égető  véreE Talán emiatt lett ériNthetetlen számomra a szÓ A hangharang elhallGatott ahogyan  a  téboLY Pedig az összes maJdok akarattá értek  benT Ugyanezek a nagy mAjdok próbáltak megtanítanI Sietni hogy még maradjon belőlem kevés neSZ Zivatarsuhogás csikorgó kavics kopogó úT Talán hogyha segítesz lesznek szavaim újrA Általában ha engedem lehet rajtam segítenI Kondíts  hát  a  hangomon – Ha nem te  akkor máS