Ugrás a tartalomra

Mennyi idő kell egy égőcseréhez?

A gyors és kézenfekvő válasz: seperc alatt ki- és becsavarható. De… európai állampolgárként nem illő a hebehurgyaság.

Először is kell egy hatástanulmány. Milyen típusúval helyettesítsük: halogénnel, LED-essel? Aztán, a fénye meleg vagy hideg legyen-e? A márka! Az nagyon fontos! És egyáltalán szükséges-e? Valóban kell nekünk az az égő? Kikérhetjük barátok, ismerősök, szomszédok véleményét. Ez opcionális. De a családét feltétlenül! A különböző változatokat illik szavazásra bocsátani. Folytathatnám a ki veszi meg és honnan fontos kérdéskörével, és a ki teszi fel, hívjunk-e szerelőt-dilemma eldöntésével. De ha mindezen túl vagyunk, pár nap, néhány hét (persze enyhén túlzok, vagy mégsem?) elmúltával az alapos munka elégedettségével megnyomhatjuk a kapcsolót!

Most éppen lekapcsolják… visszakapcsolják… Bocsánat, átállítják, átállíttatják, átállítjuk újfent az órát. Pedig már hónapok óta azzal fenyegetnek, hogy kész, vége, fellélegezhetünk! Nem kell többé a kismutatót előre-hátra tologatnunk, és utánaigazítanunk bioritmusunk.

Előbb a tagállamok léptek – jó éve, ha nem több. Nem mind, csak egyesek. Aztán az Európai Parlament meghányta-vetette kérésüket, és egy esetleges döntés megalapozására – valakinek rá kell világítania, hogy indokolt-e! – felkérte az Európai Bizottságot. Ők jól dolgoztak. Pár hónap alatt uniós konzultációt írtak ki – meg is lett ez év július–augusztusában. A válaszolók – úgy 4,5 millióan – majd’ 80 százaléka szíves-örömest lemondana az évente kétszeri hercehurcáról. Az EB ezt figyelembe véve gyors ütemterv-javaslattal állt elő. Jövő év, 2019 áprilisáig minden tagállam eldöntheti, hogy nyári vagy téli időszámításban szeretne-e élni. Kell az a pár hónapnyi idő egy ilyen nehéz kérdéshez, ez nem vitás. Minek elkapkodni? Hadd legyen még egy nosztalgia-átállítás március végén, és meg egy jövő október végén azoknak, akik ragaszkodnak a régi, az 1980-ig természetesnek vett időszámításhoz. Persze, csak akkor, ha az Európai Parlament és a Tanács legkésőbb március végéig elfogadja az EB javaslatát…

Eltöprengek: és ha valakinek eszébe jut, hogy a 4,5 millió uniós szinten (a jó 500 millióból) nem is reprezentatív, és hipp-hopp lefújja az egészet?! Ez a mondat gyorsan törölve! Nehogy ott fent valaki ráharapjon! Egyáltalán, biztos, hogy nem volt a konzultáció körül semmi csalás?

Érdekes – szövöm tovább –, migráció meg kvóta-ügyben nem volt uniós konzultáció… Pedig befolyásolja életünket. Nem is kicsit!

De volt/van konzultáció a számítógépes helyfoglalási rendszerek ügyviteli szabályzatáról, a halászat állami támogatásáról, a repülőtéri infrastruktúra használatáért fizetett díjakról, és még sorolhatnám…

Igaz, ezeket sem verték nagydobra… sem a konzultáció tényét, sem azok eredményét. Aki bújt, bújt…

Szóval, mennyi idő is kell egy égőcseréhez?

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.