Ezek nem félnek

– Eredj! Ne is lássalak egy hétig! – mondja férjének a csöpp, fekete hajú testnevelő tanárnő. Nincs harag, nevet a szeme. A férj siet, bepakol a hátizsákjába, konzervek, turistapalack, hálózsák, evőeszközök, zöld zománcos honvédségi kulacs. Megy, nem egy hétre, csak két napra, mert hétfőn menni kell dolgozni. Elég két nap bóklászás a Börzsönyben, alvás a szabadban, ott, ahol még kamszkorában sem mert éjjel kinn maradni, mert nem hitte el, hogy az embernél nincs rettegettebb ragadozó. Most meghúzódik egy szikla tövében az összekotort avaron bő, lila hálózsákban, amely reggelre foltos a párától, egy óriás tarkababszem. Hajnalban elindul, sétál sötétedésig, megáll néha, fényképez. Havonta, kéthavonta megy ilyen túrára, így piheni ki magát.

Hülyeség lenne azt mondani – magyarázza –, hogy könnyebben boldogulna abban az erdőben, mint a budapesti intermodális logisztikai központban, vagy hogy jobban ismerné. Alig ismeri, csak szeret vele ismerkedni.

Igaz, okleveles gombaszakértő, tehát elmélyedt egy erdőhöz is kötődő tudományban. Ha gombáról van szó, nem tévedhet.

A többi ismerete az erdőről nem ilyen megfellebbezhetetlen tudás. Például: a vaddisznók vajon azért vonulnak keresztül a bozóton olyan nagy csörtetéssel, mint egy harckocsioszlop, mert így tudnak közlekedni? Vagy tisztában vannak azzal, hogy nincs ugyanilyen kaliberű ellenségük? Azt gondolja, ezek a disznók igenis azért ilyen hangosak, mert nem félnek. Megesett, hogy egy csapáson, ahol csak négykézlábra ereszkedve lehet haladni a sűrű ágak miatt, bemászott, és ment vagy fél órát – kíváncsi volt, merre jut – és egyszerre meghallotta a közeledő szembeforgalom zaját. Egysávos út, de vannak benne kitérők. Ő visszatolatott az elsőig, és eldőlt – fotóstáska, benne a drágábbik gépvázzal, optikákkal, a hasa alatt –, hogy utat adjon a disznóknak. Összegörnyedve feküdt, miközben elrohantak mellette, nem számolta, hányan. Picit talán szaporázták a lépteiket, mert érezhették a szagát. Ennyi. Ott maradt még negyedórát, de aztán nem visszafelé indult el, hanem folytatta az útját, amíg föl nem egyenesedhetett. Utóbb jutott eszébe, hogy úgy is járhatott volna, mint Szent Imre, vagy Zrínyi Miklós. De ő nem vadász, és tud vigyázni magára. Ő is meglehetős biztonságban érzi magát, és hál' Istennek a felesége sem aggodalmaskodik. A múltkor, amikor turbánszerű, picit már átvérzett kötéssel ment haza a raktárból, mert rosszkor, rossz hegyen egyenesedett föl, és bevágta a fejét egy láda vasalt sarkába, hallgatott. Az asszony is csak a vacsora után kérdezte meg halkan, mosolyogva:

– Történt esetleg valami rendkívüli