Első bélszín

(A mennyekben, Kézdivásárhely fölött. Az Úr egy zsámolyon ül, előtte egy kosár jóféle vereshagyma. Angyalok serege közeleg, élin Áron és Pista arkangyalokkal.)

 

ÁRON ARKANGYAL

Dicsőség a magasban istenünknek,

megtettük, mire kértél, jó uram,

mögöttem ím a cepelő sereg,

s hozzuk, igen.

 

PISTA ARKANGYAL

Vonakodott a beste, s visított,

de győztünk rajta, húszan is lefogtuk,

s már csorgott is a cseberbe a vére.

 

ÁRON ARKANGYAL

Be van fejezve a nagy mű, igen…

 

AZ ÚR

(türelmetlenül félbeszakítja):

Jól megfüstöltétek, miként szeretem?

 

PISTA ARKANGYAL

(kihúzza magát):

Uram? Csalódtál eddig hentesedben?

 

ANGYALOK KARA

Szalonna néked, mi urunk,

meg van füstölve étked,

Szalonna néked, Eszme

Szalonna néked!

 

AZ ÚR

(bugylibicskát vesz elő, lekanyarít egy darabot, és beléharap)

Fölséges. Mondhatnám isteni.

Csak hódolat illeti, s persze hagyma.

 

ANGYALOK KARA

Ki a világot építetted,

és disznót teremtél beléje,

Szalonna néked, ó, erő,

Szalonna néked, Hatalom.

Ugye finom? Ugye finom?

 

DURUMÓ

(hátulról előre lép)

Mit kornyikáltok? Persze, hogy finom,

a pokol belső bugyráig hatol

illata, ezért is jöttem ily sietve,

megkívánván a toros kóstolót.

Mily jól is megy a sorotok a mennyben,

míg szegény ördög tejbegrízt eszik,

müzlit, szóját és ünnepnapon is

aligha futja tarhonyánál többre.

Szalonna, oh, szalonna, oh be fincsi!

Én is, én is kérem a jussomat.

 

AZ ÚR

Mit méncseregsz itt, hitvány zelegor,

rápenyes zagyva fuzsitus tepelák,

nyeletlenkecc, mint bőcs ricskó, mutuj.

Rusnya kélgyó, csemer, büh bőrmadár,

kanyvadt féreg, te kacsuba kölődör,

kutyakaláka ez, hogy itt kösönködsz?

 

DURUMÓ

Egy árva szót nem értek, jó uram!

 

AZ ÚR

Ejszen berdózol, s meginn baszkanyál

benned a zákhány, s rajtam rühölődsz?

 

DURUMÓ

(kétségbeesetten)

Én csak egy kis szalonnát kunyeráltam,

mi történik? Nem értem egy szavad,

csak a névmást, kötőszót s névelőt!

 

AZ ÚR

Megdöböcsköllek, hogy megcsámborodsz,

s mind köpörödsz, s a kujakom esszetácskál,

tojogalóval tángállak, míg a szusszt

kivacskolom, s még kapsz egy kalafintát.

 

DURUMÓ

(Áron arkangyalhoz)

Mondd Áron, lécci, ez a kalafinta

szalonnát jelent eme furcsa nyelven?

 

PISTA ARKANGYAL

(félre)

Egy frászt. Nem jelent mást, mint nyaklevest,

de hadd bizakodjon a rusnya férge.

 

ÁRON ARKANGYAL

Én sem tudom, de könnyen meglehet.

Urunk újabban kiválasztott népe

nyelvét beszéli. Mi sem nagyon értjük.

Szalonnát kívánsz? Nyelvet kell tanulnod.

 

AZ ÚR

Menyen már innen ez a kanbagoly,

vagy szétküpülöm lusztos valagát.

 

DURUMÓ

Mit mond?

 

PISTA ARKANGYAL

A nyelvén kérd, csak úgy kapsz a finomból.

 

DURUMÓ

Jaj, Pista, Áron, úgy, de úgy kívánom

a lét céljának megfüstölt falatját.

Segítsetek, nem tudom, mit tegyek.

 

ÁRON ARKANGYAL

Alant vagyon az Isten városa,

s a kiválasztott népség szorgosan

aratja a burungot meg a peccset,

és káposztájuk olyan zamatos,

főleg, ha a csülköt beléje rakják…

 

DURUMÓ

Jaj, ne kínozz, jaj, ne légy ily kegyetlen

− tudtommal az ördög itt én vagyok;

gyomrom korog, s a nyálam is csorog.

 

PISTA ARKANGYAL

Akkor szaporán. Ereszkedj a földre,

s keress embert, ki szótárt ír neked.

Megtanulod a nyelvet, hisz okos vagy,

és szalonnádat máris kérheted.

 

DURUMÓ

De kit keressek, ki ezt megteszi?

 

ÁRON ARKANGYAL

Az úr városa költőkkel teli,

ők mindkét nyelvet ékesen beszélik,

és oly ügyesen forgatják a szót,

akár a bicskát a székely legények.

 

DURUMÓ

Aha. És miről ismerem föl a költőt?

 

PISTA ARKANGYAL

Könnyű. Míg mások nevelik a disznót,

avagy kapálnak, földjük művelik,

a költők füstös korcsmákban vedelnek,

vagy asszonyok szoknyáját kergetik,

a Főtéren, a Gábor Áron-szobornál,

vagy udvarterek setét kapui alatt

oskolás lánykákkal üzekednek…

 

ÁRON ARKANGYAL

Megszállott fény ragyog dülledt szemükben…

 

DURUMÓ

Mi sem egyszerűbb. Megkísértem őket,

bor, pénz, asszony − mind az én fegyverem,

s meglátjátok, úgy fújom majd a nyelvet,

túlteszek Istenen.

 

(el)

 

Az Úr, az arkangyalok és az angyalok a hasukat fogva, röhögve fetrengenek a trónteremben tizenkét és fél percen keresztül.

 

(szünet és ozsonna)

 

A következő bélszínek tartalmából

 

Durumó megérkezik Kézdivásárhely szélire. Kocsmáról kocsmára jár. Az első kocsmában nem talál költőt, ellenben jól megitatják szilvapálinkával, és össszehányja magát. A következő kocsmában sem talál poétát, de itt is leitatják, majd megverik. A harmadikban előbb megverik, aztán következik a békítő ivászat − azaz érződik, hogy közelebb került a székely civilizációhoz és a Főtérhez. Költő még mindig nincs, ám egy elmés székely megígéri neki, hogy bordélyházba viszi, majd a szerencsétlen, hullarészeg fajzatot pisolyogva betuszkolja a Zsuzsi-babák múzeumába. Szegény pára csak a tizedik keserves monyókolás után jön rá, hogy csúfot űztek belőle. Végül a múzeumőr szíve megesik rajta, és elárulja, hol vannak a költők: egyesítendő a kocsmázást a korzózással és a nemzeti eszménnyel, nyárikertet nyitottak a főtéren, a Gábor Áron szobor körül. Itt Durumó végre megismerkedik Kézdivásárhely nagy költőivel, sorrendben Markó Bélával, Fekete Vincével, Gáll Attilával és Muszka Sándorral, akik szétszopatják, de nem írnak neki székely szótárt. Végül Sántha Attilával kiegyezik, de nagy árat kell fizetnie érte: az alkotói ösztöndíj és a honorárium mellett garantálnia kell tízezer példány eladását, ezenkívül el kell adnia a lelkét is a kérlelhetetlen nyelvész-poétának. Azóta nincs az ördögnek lelke, ezért próbálja a másokét megvásárolni. Végül elkészül a szótár, Durumó megtanul székelyül, és újra az Úr elé járul, szalonnát kunyerálni. Az Úr azonban ezúttal a kortárs magyar irodalomkritika Kulcsár Szabó Ernő által stilizált nyelvén válaszol, Durumó epilepsziás rohamot kap, lemond a szalonnáról és a pokol trónjáról, átteszi a székhelyét Budapestre, és politikus lesz belőle.