A tónál

 
Kő gurul, csobban, ezer szerelmes
apró hullám kel, lankad, majd elsimul,
leülepszik a felkavart iszap,
a tó
már nem emlékszik rá.

Ember érkezik az erdei úton,
fákból, kövekből istent farag,
eléje térdel, kéri, segítsen,
az űr kongó hangján
nevet az vissza rá.

Idegen

Hová indultál a kietlen éjben,
sár borítja választott utad,
Üdvözlégy Máriát hadar a félelem,
vesd le magányod.

Pár óra, nap, oda minden erőd,
a falakon túlról már hallani
csikorgását az őrült malomnak,
Krisztus kegyelmezz!

A szépről akartál beszélni, tudom,
a virágzásba fúló tavaszról,
erdők csöndjéről, vadakról,
idegen állat.