Elkésett vitairat

Nem! Nem ilyen volt a szegénység!
Lázas a gyermek? Csupa vérzés?
Este mosol, míg alszik, s száraz
lesz reggelre az egy ruházat.

Kevés a pénz patikaszerhez?
Kapirgál még egy tyúk a kertben,
eladó. Vétket szül a nyomor
ott? Itt ötleteket: a komor

időket túl hogyan élheted.
Micsoda királyi étek ez,
melyet anyai fortély alkot
a semmiből szinte! A sarcot

méltósággal tűri, a „nincs”-et
így váltva „van”-ná. Nem kilincsel
bérért, sose kér alamizsnát.
Folt hátán folt most már az irhád.

Nem szégyen az, csak hogyha rongyos.
Az ingnyak megfordítva olykor
szebb, mint új korában. Az elnyűtt
kabátból szoknya lesz. S ha perdül,

szövetének ez a visszája,
ki mondja meg? Senki se látja,
csak az, aki tudja a titkát
e találékonyságnak. Így jár

furfang s ész a nincstelenséggel.
Tárgyak gyűlnek, ahogy az évek
lerakódnak. Másutt kidobják.
Itt? Valamire jó lesz. Oltás

a fán: hálás ültetőjének.
Tenyérnyi föld, mi mindent termő!
Itt senki se maradhat éhen,
ki ás, gyomlál. Észrevétlen nő

hajtás, bimbó bomlik. Ami él,
ellene él örökös gyásznak,
előbújnak sárga lilikék,
lobognak tüntetőn a vásznak.

Nem! Nem olyan volt a szegénység,
mint látta. A harag káromlón
nem tört elő. S miköztünk végképp
nem lett bohóc mi Megváltónkból.