Versek tengerén
Tatjana Zsitkova Lettországban élő orosz költőnő vendégeskedett az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, ahol nemcsak verseit hallgathatta meg Mandics György fordításában a közönség, de egy kicsit az esős-ködös rigai utcákra is odaképzelhette magát.
Nagy érdeklődés fogadta Tatjana Zsitkova költőnőt az Országos Idegennyelvű Könyvtárban, aki a rigai Nemzetközi Újságírószövetség elnöke, költő, folyóirat-szerkesztő és egy könyvkiadó vezetője. A Magyarországon vendégeskedő alkotó a Szláv Művészeti Akadémia és az Orosz Írószövetség tagja – mutatta be a vendéget Csisztay Gizella és Mandics György.
A közönség soraiban köszönthettük többek között a Budapesten élő Szergej Pantsirev orosz költőt és feleségét, Anna Pantsireva művésznőt, Payer Imre József Attila-díjas költőt, irodalomtörténészt, Konczek József költőt, az egykori Kilencek költőcsoport tagját, jeles orosz műfordítót. Csisztay Gizella bevezetőjében elmondta, a költőnő matematika és fizika szakot végzett, de aztán hamar elfordult a szakmájától, és az írást választotta. Verseit eddig tíz nyelvre fordították le. A teremben szép háttérként Anna Pantsireva festőművész alkotásait láthattuk, akinek a napokban nyílt meg kiállítása a könyvtár aulájában és dísztermében.
Az est kezdetén kisfilmet nézhettünk meg Riga történelmi nevezetességeiről, épületeiről, többek között a Péter-Pál székesegyházról. A film megtekintése után a szerző oroszul olvasott fel verseiből, melyet aztán verseinek fordítója, Mandics György tolmácsolt magyarul. A Ne faggass, ne kérdezz, illetve a Láng című versek után Tatjana Zsitkova elmondta, mennyire tetszenek a versei magyarul, sőt, szebbnek találja a hangzásukat, mint oroszul. Az Olvasom a szelet című költemény felolvasása után arról beszélt, hogyan került Rigába. Férje tengerész volt, és Rigába helyezték, így vált otthonukká a város. Az Én elvesztem Moszkva hév nyarában című vers kapcsán Zsitkova elmesélte, mi ihlette a költemény megírására. Egyszer a dermesztően hideg Rigából utazott Moszkvába, ahol plusz harminc fok várta. A külső körülmények változásai ellenére úgy érezte, inkább belülre, saját, belső állapotaira kell figyelnie, s ebből a hangulatból született a vers. Rigában egyébként, magyarázta a költőnő, általában kilenc hónapig esik az eső, szürkék az emberek, az utcák, és ez a hétköznapi hangulatra is rányomja a bélyegét. Az Éji csöndben mindent könnyen hallasz, illetve a Csönd októbert várja című költemények után lett dallamokat hallgathattunk felvételről.
A zenei blokk után Mandics György a verszene, a ritmika rejtelmeibe avatta be a hallgatóságot. A költőnő versei gyakran hatos szótagszámúak, hívta fel a figyelmet, a balladái tizenkettesek, esetleg nyolcasokba csapnak át. A szövegek témái gyakran mitikusak, mint például az Ím, jön egy csillaglovas című költemény, melyet szintén meghallgathattunk. A Mi van Kölnben? A német oldalon című vers a németekkel való történelmi ellentétekre, feszültségekre utal. „Ők hazát mentettek, mint egy nővért, / Bűnben, hóviharban, hév torokkal, / Német fölé helyezték a törvényt” – szóltak a vers sorai Mandics György fordításában.
A költészet mellett arról is sok szó esett az esten, milyen jogaik vannak az oroszoknak Lettországban. Vajon hasonló-e a lett állampolgárok és a nem lett állampolgárok státusza? Zsitkova elmesélte, hogy bár 1991-ben a lettországi orosz lakosok nagy része megkapta a lett állampolgárságot, ennek érvényessége csak húsz év múlva lépett hatályba. Érdekes tény, hogy egész Európában az oroszok élnek a legnagyobb számban kisebbségben, közéjük tartozik például Tatjana Zsitkova és férje is, akik az említett tengerészeti munka miatt költöztek Lettországba.
A hallgatóság is aktívan részt vett a beszélgetésben – egy Kárpátaljáról Magyarországra költözött hölgy elmondta, hogy náluk rendőrök, katonák, a karhatalom emberei soha nem lehettek kisebbségben élők, ezért is hagyták el sokan ezt a területet. Szergej Pantsirev orosz költő azt kérdezte Zsitkovától, kit értékel különösen az orosz irodalomból. Zsitkova elmondta, bár nem igazán szereti az avantgárd költészetet, de nagyra értékeli Ahmadulinát, továbbá Gumiljovot a századfordulóról, illetve a két világháború közötti orosz költők is hatottak rá. Saját identitása kapcsán elmondta, elsősorban orosz költőnek tartja magát, ám mivel nincs annyira benne az orosz vérkeringésben, úgy fogalmazna pontosabban: lettországi orosz költő.
Az estet hangulatos beszélgetés, pogácsázás és borozás zárta.
Szöveg és fotók: Bak Rita
