Ugrás a tartalomra

 

Mesélő szalámik, avagy egy csemegepult kulisszatitkai

A címe alapján totál érdektelen könyvnek tűnik, pedig belekezdve egy zseniális tényfeltáró munkanapló és túlélőregény – már ha léteznek ilyen műfajok – bontakozik ki. A jó csemegepultos egyszerre szociológus, pszichológus, könyvelő és gasztrofetisiszta. Ő a húsáruk ura, nők és gyermekek példaképe. Hatalma és tekintélye van, sok embert ismer, de őt csak kevesen ismerik igazán.

Gerlóczy Márton egyik legnagyobb erőssége, hogy a bennünket körülvevő hétköznapi világ abszurditását humorosan, ugyanakkor rendkívül érzékletesen teremti újra szövegeiben. Időnként már-már szociológiai igényű fejtegetései ugyanolyan szórakoztatóak, mint a szarkasztikus jellemrajzok és a csattanós anekdoták. A csemegepultos naplója egy érdekes kísérlet története, amikor is a fiatal író beáll a sonkák és kolbászok közé (itt szögezzük is le: nem „húspult”, hanem csemegepult). „Fogalmam se volt, hogy itt fogok dolgozni. Csak kóstolgatni mentünk. Szeptemberben jutott eszembe, hogy megkérdezzem. Hirtelen elmondhatatlan vágyat éreztem arra, hogy feltehessem ezt a kérdést: nincs kisebb? Vagy ezt: tizenkét deka, maradhat? És igen! Mint eddig mindenhova, ide is protekcióval kerültem. Protekcióval egy csemegepultba. Bosszantó, mi?”

Egy újságírónak mindig valamiről kell írnia, az írónak meg valamit, és ehhez kellenek a közvetlen élmények és benyomások. Nem a pénzért csinálja, hanem azért, mert egy csemegepult körül mindig zajlik az élet, mert füstös, és mert kicsordul tőle az ember nyála. 
Ebből már kitalálható, hogy mesélőnk (Lajos), a szerző alteregója egyre bizonytalanabbul és kényelmetlenebbül érzi magát egy olyan világban, ami biztonságos és jól szervezett, minőségellenőrzött és sebességkorlátozott területekre osztott, megadóztatott, beszabályozott és alaposan nyilvántartott. Mindenhonnan kiszorult a valódiság és a katarzis. Kalandéhség uralkodik el rajta. Egyedül a bódulat és a szex nyújt ideiglenes kijárási zónát, esetleg még a fizetett tartalmak, hogy a megváltásról már ne is beszéljünk. Mindazonáltal naponta előkerülnek a hú
sbavágó kérdések, ha válasz nem is mindig érkezik rájuk. Lajos igen borúlátó, céljai nincsenek nagyon, csak markáns véleménye és prekoncepciói: egy kényszeres, aki osztja a többi kényszerest. „Ismerem a magányos, bevásárlókocsis, melegítős, sportcipős alkeszt, aki az anyukájával lakik negyvenöt évesen, és egyedül hal majd meg abban a lakásban, ahol az anyja urnája díszíti a könyvespolcot, mert már minden mást eladott. Ismerem a boldogtalan, középkorú nők százait, akik a férjüknek és az egy szem gyermeküknek vásárolják a lóhúst, mert olvasták a Nők Lapjában, hogy egészségesebb a disznónál.  A vásárláshoz kiöltöző, középosztálybeli nyugdíjast, csinos, skót mintás bevásárlókocsijával, csatokkal rögzített ősz hajkoronájával, aki még pontosan tudja, hogy nem elég a fotelben ülni és olvasni egész nap, mozogni kell, vásárolni, főzni, élni, életben maradni.”

Ha épp nincs vásárló, legalább van idő emlékezni és összegezni, mérlegre tenni a múltat és jelent. Hozzáértő német húsimádókon keresztül betekintést kapunk a művészi szalámiértékelésbe, megtudunk mindent, amit a szalámivásárlásról valaha is tudni akartunk, sőt azt is, amit nem. Aztán itt van Joli, második számú kulcsszereplőnk, a sokat tapasztalt és húsáruban roppant harcedzett kolléganő, aki beavatja Lajost a szakmába, az üzletpolitikába és a szomszédos boltokkal kialakított szimbiotikus viszonyrendszerbe. A munka könnyebbik neheze a verbális birkózás kekec vagy egyenesen futóbolond vevőkkel, nem is szólva az állandóan sértett démonnyugdíjasokról, akik azt hiszik, a világon mindenki őket akarja átverni. 

Hogy otthon se legyen nyugalom, arról a fura szomszédok gondoskodnak. Amikor új társasházba költözünk, új színdarabba is kerülünk, más-más karaktereket ismerünk meg, akiket egy idő után épp annyira megszokunk majd, mint saját berögzült szokásainkat. A csak tőmondatokkal ábrázolható, egymásra rétegződő rutinpillanatok a regény végéig velünk maradnak. Lajos egy idő után már megismeri a vásárlókat, azok is őt – de vajon meg lehet-e egyáltalán ismerni bárkit is, ha még magunkat sem ismerjük istenigazából?
Mit találunk még ebben a csemegepultban? Chuck Palahniuk sikamlósan zaklatott ízvilágát idéző kíméletlen őszinteséget és minimalizmust, társadalomkritikus megmondásokat, hangos csendeléseket, magányos kávézásokkal egybekötött cigizések közbeni kis magyar kontemplációkat és 18 karikás szexuális vergődéseket. Ha túlságosan betolakodik a szürke magyar valóság, Lajos szabadságelvonással gyógyítja magát, a zörgős hétköznapok lehangoló rutinszerűségét pedig csak a barátok és barátnők enyhítik, ha.
„Egy zsírember közelít. Nyomhat úgy százötven kilót. Lassan cammog végig a húspultok előtt. Csendes természet. Hangosan szuszog, egykedvűen figyel. Mindent szemügyre vesz. Mindenki szemügyre veszi. Bárhová is megy a világban, mindenhol összesúgnak a háta mögött, kinevetik, zavaróan megbámulják. Érzi a szúrós tekinteteket a kétszáz kilós hízónyi felületű hátán. De itt más a helyzet. Itt tiszteletnek örvend. Itt, ahol a levegő összetételében több a zsír, mint az oxigén, itt ő az isten. Gandhi besétál egy templomba. Jézus az utolsó vacsora után a vécére indul.”

Amikor Lajos nem a csemegepult hajóhídján teljesít szolgálatot, beleveti magát a budapesti éjszakába, reménytelenül ittas hajnali csavargások romantikáit festi le kalandjai követőinek, miközben igyekszik elviselhetővé tompítani magában az elviselhetetlen világot. Egy házibuli masszív leírásánál rengeteg történést tömörít, a szöveg mégis áramlik, és kihasználja a papírt. És még csak a 40. oldalnál járunk.  

Gerlóczy sosem a tömegízlésnek ír, és igyekszik a mainstreamet is kerülni, helyettünk mond ki dolgokat, ahogy mi nem mernénk vagy nem tudnánk. Ennek megfelelően Lajos sem érzi jól magát olyan emberek közt, akik számára a természetesség természetellenes, de naponta próbálja újradefiniálni magát.

A kötet kifejezetten ínyenceknek készült, és hatalmas érdeme, hogy a szerző nem pakolta tele elcsépelt, erőltetett szlenggel, hogy lazává és még meredekebbé tegye az összképet, noha a témát tekintve nagy a csábítás. De nem is szorulna rá. A szövegnek saját gravitációs mezeje van, ami a közepe táján kissé elfárad, de felerősödik a végére, összhangban azzal, amit Nagy Koppány Zsolt mond a könyvek dinamikájáról általában. Karakterei nem mosódnak össze, erőteljesek, határozott rajzolatúak, mintha mindegyik a neki járó helyért tülekedne a papíron. Kurvák, csövesek, stricik, cigányok. Dobozos sörök, olcsó borok, beletörődések, a hiányok lassú megszokása, esetleg reménykedés egy majdani elrendeződésben, csak ne kelljen sokat tenni érte. A szokásos rücskös magyar szoció.
Merész, elsodró, beszippantó, lendületes és szókimondó regény, nem használ felesleges szavakat, helyzetei és szereplői kitartóak, akkor is mozdulnak, amikor nincs történés. Végig érezni, hogy valami zajlik a felszín alatt is. Statikus pillanatképek teszik élővé a sztorit, pont emiatt nem papírízű.

Sok apró bölcsesség színesíti elszórtan az oldalakat, úgymint: Ha azt látja egy nő egy férfi telefonjában, hogy az újrahívó listában sok-sok szám van név nélkül, a pasi vagy autót akar venni, vagy kurvázni volt. Vagy: Az emberek nem szeretik szeretni egymást. Az emberek magukat szeretik szeretni. Vagy: Művésznek lenni annyi, mint úgy csinálni. Vagy: A vékony szájú nők gonoszak. Vagy: Ha valaki a második randin előkapja a családi fotóit, annak komoly tervei vannak. Összegezve, ez egy olyan könyv, amit talán még a legbigottabb vegetáriánusok is élvezni fognak.

 

Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója. Ulpius Ház, Scolar; 2009, 2014, 2018.

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.