Fessen fest Teri

Mégis festő lesz Terike!
Bár a három B-és ceruzát
a konyha kredencen döfi át,
hogy ne maradjon nyoma se!

Rajzol óvatos csigát,
ahogy a nyálkán andalog,
nem cipőben, csak úgy, gyalog,
szinte kopik a hasa már…

Hangosan zúg a megafon,
hullámok csapnak köveken,
nádszálnak hajlik a töve lenn,
s a mélyben turkál a kis vakond.

Ó, mennyi téma arra vár,
hogy megihlesse Terikét,
legyen belőle hősi kép,
mit nem köt gúzsba vak szabály.

Angyalnépség s Szűz Mária
ecsetjéből vászonra kél,
ezt látni öröm, tiszta kéj,
színekből szőttes ária.

Néha anyu is besegít,
egy-két foltocskát korrigál,
hogy szebben ömöljön a báj,
kevesebb legyen a sitt.

Csüggedne olykor, semmi vész,
ápolja szellemét eszes,
ki mindig –mindig lukra tesz,
ügyetlenségben is vitéz.

Bár szólnak néha ellene
némely hazátlan ótvarok,
ledönti őket vasmarok,
és győz a mester kelleme.

Akárhogy fessen fest Teri,
az örökifjú fiatal,
kisujjában a diadal,
mellyel a versenyt megnyeri.

átcímkézett Kánaán

benéz a lángoló zsiráf
szemében kér(d)ő rémület
mi foly’ itt magyar dramolett
ki érti ezt a kis hibát

a hallgatás felhőiben
hazugságok olimposza
nem csökkent semmit nimbusza
dübörg’ a média-üzem

nyílt pályán megáll a sors
leszáll egy népes társaság
homokba ír törökbasát
kezdődhet az „efants allors”

kétségbeesett kételyek
másznak a magabiztosságon
dolgoznak hárman négy helyett
pirkad már hajnali három

titokban titkot nemzenek
a dupla titkos akták
őrök őrzik e helyzetet
ne csorbuljon a nagyság

kockáznak a kockázatok
érdekes mindig csak hatos
az ember legyen óvatos
nem vethetnek vakon vakot

aki lacázik húzzon el
melegebb égi tájra
megmondjuk nyíltan ami kell
akkor is ha fájna

s ragyog az ősi Budavár
tűz’játékok felhőiben
ide lent euro budi vár
s remek rendőri regiment

az ünnepélyes ünnepet
Puskás öcsi István király
megáldja ott az égbe’ fent
míg angyalsereg kornyikál

lesz szőlő olcsó lágy kenyér
Dunát rekesztő (nye)remény
szupermarketben bóvli ár-
on átcímkézett Kánaán

Behemót

Ahogy locsogják: írni kék,
nem jó az álcás állapot;
tetemre hívhat zsarnokod,
s nem vagy más, csak egy vigéc.

Tehát megint csatára fel,
harsog az öreg Behemót,
kimondja a valódi szót,
nem cserélne ő senkivel.

Ropog az ág az őszi erdőn,
bizonyára csak macska jár,
kinél feldőlt a tele tál  –
az szaladna ilyen pergőn.

Oson az ócska széltoló,
lepkehálóval hadonász,
hogy rögtön rád kerül a frász,
bunkerbe bújni volna jó…

Ám ez mind ösztönös elem,
mitől harsog a messzi lég,
tulajdonképpen semmiség
a nyakba zűdűló förtelem.

S ebédet főz ma Behemót,
kondér és lábas mind tele,
a bamba pórnép eledele,
hogy egyenek valami jót.