Ugrás a tartalomra

 

Tények az évszakok nyomán

szimultán utcafront

ha kiállsz az utcára, a ház elé, és fejed jobbra, balra forgatod, vályogot mutatóba se látsz. rég múlt az idő, amikor a tömések megadták maguk a víznek, tégla és kő minden, vas és drót, szigorú erőszalagok.

első és hátsó kertek, oldalra helyezett bejárat, ablakok a frontra, redőnnyel. ajtók utcára nyílóban, lépcsők felfelé, lefelé. az árpád utcából nem maradt semmi, csak a kertekbe szétdúrt maradék, a homokkal összefekvő tömésfalak, az ár elhúzódó fojtása a növényeken.

már senki nem rak négy téglából kaput, ledobott póló közé ember fia nem áll, a tollasütők is elkoptak, eltörtek, elfáradt az anyag fája, meggörbült a fém, korhadnak, rozsdásodnak a félredobott kacatokkal a padlásokon, pincék hűsét váltják nedvre, rozsdára, a damil húrjai néha felsírnak a nyíló ajtók nyomán.

kerítések felett se röplabdázik senki a naptól felfújódó ócska gumilabdákkal, és nem sáncolnak barnára égett vékony alkarok, nem ugranak gumitalpú dorgóban, nem tekernek stoplis csukában a pályára, eleve felpucéron. felnőni, elmenni, ugyanaz.

 

utca az utcát

már senki nem arénázgat, nem tombol gyereksereg késő délutántól sötétedésig, senki nem szól ki a gazolásból, fogán át szűrve a szót, balázs, faszútok, akkor megáll az is, akinek nem szülője és kérdőn, nem firtatva felméri ennek következményeit. itt egy utca nevel utcát, nem vita, tisztelet van, visszapofázás, kérdezés nincs, ritka és következményekkel jár a vállrángatás is. ne grimaszkodjál, ne mernyegessél, mert kettőbe váglak, szíjat hasítok a hátadból, kicsontozom a pofád, egyik füledtől a másikig, beesik az arcod, azt meglátod mi lesz. meglátjuk, nem látjuk.

 

kétvilág

ugye hogy jössz aztán is, ha várlak és késel, ugye zászlót rogyasztasz a növekvő sötéttel, ugye lépsz, ha a bábok a táblán, ugye kerék forog minden malom hátán, ugye messziről jössz a vízzel, tükrére félelemmel nézel, okos fejünk biccentjük, fogaink őrölnek, malmunk vegetál vagy egyszerűen nincs, bezárják és elbontják, vagy felgyújtják, jelezve az időnek, azért nem mindenen úr. nem jár senki a pallón, a víz sem locsog, két világ: száraz és víz mezsgyéjén.

a holddal eljön a gazdagság
a nappal nő és fogy az élet
az ég pazar ajtaján dobol a vihar

forognak a szélben a balták
dróton a bakancsok
a nyomokat felissza a fű akarata
kicsepeg a rét

hüvelyek száradnak
és a ujjak nyomán kiperegnek a szemek
kéz leszedte ‒ kifejti
felnyűtte kiásta kapálja

tények az évszakok nyomán

tolong a holdfény
a szerszámok nyelén vasán
beleveszik a sodrófa a fiók homályába
vén katángok bólogatnak
tüskéit nyújtja a rózsa
közükön csak a szél
zöldül a lyukacsos tormaszár
fürtök a tőkéken
szüret

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.