Szelfi

 

Arcomat hulló könnyeim formálták,

Hogy telt az idő,

Szépen, lassan vájtak maguknak utat

S jutottak el Ők is a Semmibe.

 

Ahogy lépdelek a kies földön

Ezernyi bűn megragad lábamon.

Indák vesznek körül,

Gyönyörű Rózsák tépdelik mellkasom.

 

Török előre,

Keresek de nem találok.

Ez vagyok én?

Nincs nekem más a világon?

 

Vérrel borított testem,

Szétfolyt arcom,

Koszos lábam,

De a tiszta lelkem.

 

A lelkemet Isten adta.

Az nem lehet bűnös, koszos.

Teremtette a világot s engem,

Mindent a maga módján tökéletesnek.

 

Akkor miért csupa szörnyűség mi mögöttem van?

Miért sír kit hátra hagytam?

Törtem előre, kerestem,

Kerestem az örökkévalót,

De elvesztem az Isten alkotta rengetegben.

 

Menny vagy Pokol?

Nekem már úgyis mindegy.

Ez a pokol maga,

Ahol most élek.

 

Ez az Isten világa

De ki vagyok Én?

Mi az enyém?

A Szétfolyt arcom?

A koszos lábán?

Vagy talán a lelkem?...

 

Talán a lelkem!

S ha magamhoz veszem,

Akkor végleg enyém lehet.

Elvesztem arcon,

Elvesztem mellkasom,

Nem látom már koszos lábam,

Én is csak egy piszkos lélek vagyok.

 

 

Köszönöm nektek

 

Köszönöm nektek,

Mindent köszönök.

Ezt a gyönyörű földet,

S az ezernyi örömöt

mit az élet adott.

Köszönöm nektek,

Mindent köszönok.

 

Szüleim kik fogták kezem,

S mindenki ki segített.

Mindenki ki velem volt,

S segített megtalálni önmagamat

Köszönöm nektek,

Mindent köszönök.

 

Köszönöm nektek,

Kedves barátaim

Kik velem jártátok meg az utat,

S még ha el is váltunk

Jóban, s minden rosszban

Mi együtt voltunk

Ha valakinek fájt az mindenkinek fájt,

S ha valaki boldog volt

Vele örülhetett az egész világ.

Köszönöm nektek

Mindent köszönök

 

De mit is köszönhetnék még?

Azt megfogalmazni nem tudom.

Talán az ezernyi kínt mi az életben elkerül:

Nem kellett éheznem s ruhám is volt,

Nem kellett háborúban felnőnöm,

S nem kellett idegenek akaratából cselekedtem,

 

Nem kellett látnom vérző mellkasú barátaim

Kik értem adták a vérüket,

Nem kellett látnom miként a hit s a józan ész

Egyszerre omlik össze tűzben égő tengerek én,

 

Nem kellett egyedül sírnom,

Mindig volt ki vigasztal.

Édesanyám ki felsegített,

S apám ki bíztatott:

Fuss fiam fuss,

Hisz van hova futnod.

Számodra van jövő amit megélhetsz,

S van múltad miből építhetsz.

Te is tovább adhatod mit tanultál,

S Ezernyi mást is taníthatsz,

Hisz csodás az élet

E kék alapú fehér felhős világ alatt.

 

De nem mindenkinek.

De nem mindenkinek csodás,

Az a csodás élet.

Vannak kik arról álmodnak,

Ami én megélek,

S vannak akik nem is tudják

Milyen szörnyű számukra az élet.

 

Nyújts kezet neki majd,

S segíts neki,

Hogy miután ő is továbblépett,

Nyugodtan mondhassa:

Köszönöm nektek,

Mindent köszönök.

Elvettem minden örömöt

Mit e világodat,

S továbbadtam,

S válaszul csak annyit mondtam:

Köszönöm nektek,

Mindent köszönök.