Jelige: Kéretlen Költőnő − Nem vagyok otthon magamnál; Vannak napok…

Nem vagyok otthon magamnál

nem vagyok otthon magamnál,
a tükröm reggelente velem ordibál,
helyettem takarít a pókhálós ágy,
lelkem kulcsra zárja az ajtó

nem vagyok otthon magamnál,
elvesztem a gondolatok tengerében
a szék ül le helyettem, a teraszon
fű nő és vérszínű beton a kertben

nem vagyok otthon magamnál,
akárhányszor vidám hang szól,
visszahúz az a fekete, végtelen
kertben álló fal, ő dönt helyettem

nem vagyok otthon magamnál,
de ti itthon lehettek nálam,
bújjatok be pár órára a traumáimba
az aszfalt mozog majd helyetted

nem vagyok otthon magamnál,
az ágyamba ma nem én háltam,
a cipőm helyettem sétált ki a kertbe
lefeküdtem és úgy tettem mintha szeretne

nem vagyok otthon magamnál,
az idő elfolyt, mintha nem is lenne
arcotok csalódott, mintha meglepne,
az üres hamutál borít ki engem

nem vagyok otthon magamnál,
de keresem az utat, hogy segíthessetek
kapd el a kulcsot, nyisd ki az ajtót
légy otthon kicsit helyettem

Vannak napok…

Vajon, ha a laptopomat kidobom az ablakon, zöld szikrákban
tűnik-e el, és a társai hol temetik el?
A recsegő váltóm akusztikája jut eszembe, ahogy
felverődnek az apró kavicsok a küllők közé.
Lement a nap és nincs nyitva a kis közért én meg szerencsétlenül
és elveszve állok a fák között, mintha keresnék valamit, ami rég elveszett.
Vannak napok, amikor nem tudom, hányadán állok az élettel,
nem tudom, mindezt nektek hogyan mondjam el.
A szavak úgy tűnnek el, mire a számra érnének, ahogy az órák
és a napok, az abszolút semmittevéssel.
Annyi mindent mondanék, de mintha, az élet helyettem döntené el,
mi az, ami egyáltalán érdemes arra, hogy kimondják és meghallgassák.
Paradox módon, mindig akkor sírok, amikor nem esik jól,
és mindig akkor nevetek, amikor legszívesebben sírnék.

Túlzok. Sokszor kacagok önfeledten.

Madarak csicseregnek a kertben, mióta nem én nevelem,
kizöldellt a fű és a virágok is félve kibontakoztak.
A rózsabokor halott, és lebontották a lugast,
fejjel lefelé áll az életfa, a szomszédban a macska ugat.

Álmomban verset írtam.
Versembe álmot sírtam.

A laptop nyugodtan áll az asztalon, nem teremtek világot, hol meghal.

A tusfürdő a zöld, még mindig megvan. Hónapok teltek el.
Reményt adtam.
Lemosom a szégyent, forrón és kárhozottan.

Mentolos cigarettafüst száll az éjszakákban.