Álarc

 

Csak egy képet készítek itt magamról,

De mindenki másként látja, másról szól.

Csak egy arcot s mosolyt látni itt rajta,

Külsős szemmel, mi látszana még rajta?

 

De mégis jobban megnézve mást is mond,

Hiszen, nem őszinte most sem az a mosoly.

Sokat takar hiába olyan, mintha ragyogna,

De ezt csak az láthatja, aki múltamat is látta.

 

Megmutatkozik rajta minden hibám maradéka,

Minden rossz, vagy jó döntésem hozama.

Sok mindent nem látnak még sokan belőlem,

Mert nem merem kimutatni, mi maradt belőlem.

 

Ismeretlenként csak egy zöld szempárt látnak,

Mik talán valamikor titkokat zártak,  mélyen magukba.

Vagy csak a csillogást láttják amint a nap megsüti,

De nem tudják hogy ez mind könnyek szökései.

 

Mások csak egy festett fekete hajzatot látnak,

De nem tudják, hányszor futottak tincsek közt ujjak,

Hányszor volt tépve fájdalom, kín, szenvedés miatt,

Mikor hiába volt ott más is, magányban ragadtam.

 

Más ha rám néz vagy felszínesen megismert,

Mindig kedvesnek, vidámnak, csupaszívnek néztek.

De nem tudták hogy ez csak egy nagy álca,

Amivel takartam mindig a saját fájdalmaimat.

 

Nehezen de elkezdtem végre megtalálni önmagam,

És félek hogy mások nem látnak olyannak.

Nem mindenki látja, hogyan látom én őket,

De sokszor én sem hogy ők, milyennek engem.

 

Nagyon kevés személy ki ismeri minden arcom,

Sokan azt hiszik tisztában vannak vele ki vagyok.

De még sok mindent meg kell tudniuk rólam.

Bár az se biztos hogy valaha ismerni fognak.

 

Sok hibám volt van és lesz is a jövőben,

Személyiségileg is bővelkedek benne.

Külsőleg soha sem voltam világ szépe,

Hibáim itt is bőven fel az égig tetőznek.

 

De vannak akik jót látnak rajtam vagy bennem.

Akik nap mint nap szebbé teszik a jelenemet,

És remélem velem lesznek még a jövőmben.

Ők azok kiket szívemben rejtek mélyen el.

 

Hát ez lenne az én kis önarcképem,

Sokan csak egy újabb arcot látnak bennem.

Vagy csak egy újabb rockert ki ismeretlen.

De ennél több lakozik talán mélyen bennem.

 

 

Fáj

 

Amikor félsz és egyedül vagy;

Amikor nem kérdi senki hogy vagy;

Amikor csak ülsz a rideg kövön;

És a fájdalmad már rég a köbön.

 

Nem érdekel már egyáltalán semmi;

Csak múljon el a fájdalom és ennyi.

Csak ülsz és nézel magad elé;

És nem érdekel már semmi tét.

 

Nem kell, hogy egyedül légy itt,

Csak ezen járnak gondolataid.

Hogy múljon minden már el;

És léphess végre egyet előre.

 

Amikor félsz és teljesen egyedül vagy;

Amikor nem kérdezi senki hogy vagy;

Amikor csak ott ülsz a rideg kövön;

És a fájdalmad már régen a köbön.

 

Várod, hogy végre kimondd azt amit érzel;

Várod, hogy végre ne érezd, hogy vérzel.

Várod, hogy elmúljon minden,

És végre az Ő karjaiban lehess.