Önarckép a tükörből

 

Egy fegyver domboruló szám:

Éles, tiszta igazmondás.

De kés, villa, főleg az olló

Gyermeteg kézbe nem való,

Így van ajkam is leszíjazva,

Hogy mást ne bánthassak.

Csakhogy az igazság vihara

Így szívemre száll villámot szórva,

Azt ostromolja folytonosan,

Arcomon földrengést kiváltva.

 

A bőröm teljesen felgyűrődik,

Egész arcom összehúzódik,

Eldeformálódom, alakulok

Mint bábjában a kis pajor.

Minden helyetváltoztat,

Így még nem láttam magam.

 

Hosszú rejtőzködés végére

Feljön a mély rejtett kincse!

A smaragd gömb felbukkan,

A sivatagban vízesést fakaszt.

A szívben rejtőző viharban

Az eső is végre megeredt,

A patakok végtelenek,

Állam hegyén mélybe zuhannak.

 

 

Tengeri utazás

 

Finom susogás,

Apró pisszenés,

Halk hullám

Lágyan zenél.

Tiszta ének,

Hallgatni kéj.

 

Ahogy suhanok végig

A sodráson száguldva,

Széllel a vitorlában

Repülök a világból ki.

Csak egyetlen érzelem,

Mi tombol bennem:

A szabadság szabad érzete

Telíti örömmel szívemet.

 

Egyedül állok itt fent

A rejtélyes felületen,

Mint élő üveg terül el,

Elnyúlik egészen a végtelenbe.

Alatta egy teljesen másik világgal

Mintha a túlvilág lenne,

A legendás Paradicsom,

Az én álomvilágom.

A Mennyországom ez lenne.

 

Lelkem hozzá van csatolva

Ehhez a bűbájos alvilághoz.

Akkor érzem jól magamat

Ha szemem pihenhet e tájon.

Gyönyörű kék birodalom,

Mindamerre nézek odalent,

Mintha repülhetnék a föld felett,

Mit színes növények borítanak,

A szivárány játszik, mint talaj.

 

Az állatok, mint egy művész képzelete,

Mindegyik − mint gondolatai−  teljesen egyedi

Egyedülálló, páratlan, mesebeli,

Mind, mintha még nem láttam volna sose.

Úgy repülnek a varázslatos anyagban,

Ahogy én lebegek ebben a mesevilágban.

Szívem mindig is odalent lesz,

Egy hatalmas halraj közepette,

Egy cápa felelmetes szájában,

Egy korall meleg ölelésében,

Míg testem fent vitorláson száll tova.