Kötetajánló: Olvasónézet

„…sok rétege van, sok gondolkodnivalót ad, de úgy, hogy ezeket a problémákat nem feltűnő módon, erőszakosan tolja elénk, hanem finoman engedi, hogy észrevegyük őket: azokat, és annyit, amennyire épp szükségünk van, vagy amennyit elbírunk.”

Századfordulós akcióregény

• (Pataki Tamás: Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt. Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2018)

Pataki Tamás első, veretes című (Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt) regényének főhőse a fülszöveg szerint „olyan, akár Szindbád, Kakuk Marci, Münchhausen báró”. Bár egyik sem elvetendő párhuzam, a Rezeda Kázmérral való irodalmi rokonság mégis sokkal erőteljesebbnek tűnik. Szindbád nosztalgikussága és rezignáltsága, az öregedéssel való szembenézése helyett itt egy Rezedához hasonlóan féktelen gavallérral találkozhatunk, kinek egész élete a nők körül forog. Az előképek között felmerülhet még Háry János alakja is, a túlzások, a nagyotmondásra való hajlam miatt, de a furfangos, csavaros eszű székely góbék történetszövési stílusa is feldereng a főhős/elbeszélő történeteiben. Ezenkívül Cholnoky Viktor elbeszéléseinek visszatérő hősét, Trivulziót is megidézi, aki az egyik fejezetben hírhedt üvegszemével együtt elő is kerül. Nagy múltú hőstípus tehát Murokffy Tódor Ede, és nem is feltétlenül kell évtizedekkel visszamenni az irodalomtörténetben, hogy előzményt találjunk, hiszen Kerékgyártó István 2009-ben megjelent regényének, a Trüffel Milánnak címszereplője szintén egy, a századforduló Monarchiájában tevékenykedő és hasonlóan bohém, fényűző életet élő pikaró. A Kerékgyártó-regénnyel ellentétben azonban itt a pikareszk regény hagyományait felelevenítő szövegben nem dominál sem a társadalom-, sem a jellemrajz, nem közelít túlságosan nagy mélységek felé sem a lélekábrázolás, sem a történelmi korszak bemutatása, elsődleges célja láthatóan és egyértelműen a szórakoztatás.

A szöveg humora pedig elsősorban a nyelvében teremtődik meg. Pataki Tamás rendkívüli leleménnyel alkotja meg a 19–20. század fordulójának pajzán, mégis arisztokratikus nyelvét. A regény fejezetei tobzódnak a hasonlatokban, a mint és az úgy kulcsszavak; nincs olyan jelenség vagy történés, mely ne lenne valamihez hasonlítva, voltaképpen egy hatalmas, színes-szagos hasonlat- és metaforatengerbe kerül a többször is megszólított olvasó: „Egy nagy zokogás volt a város, esett, esett szakadatlanul, s az ólmosult cseppek, mint kis puskagolyók robbantak szét az utcákon futkározó népség fejebúbján. Mindent eláztatott a bolhacombszínű szürkeség; a lányok lázas orcái most olyannak tűntek, mintha hamvat szórtak volna rájuk.” Rendkívül élő szöveg jön létre Murokffy fiktív narrációjából, melyet a csapongó képzelet és a merész képzettársítások jellemeznek. A finom, arisztokratikus nyelvhasználat úgy képes minden arcpirító jelenet leírására, hogy egyetlen pillanatra sem válik trágárrá. A kötet humora is épp ebben az eufemisztikusan fogalmazó, szofisztikáltnak tűnő beszédmódban rejlik, mely képes a legvaskosabb, legnaturalistább aktus vagy látvány megragadására. A Murokffyt körülvevő valóság és annak nyelvi megformálása között feszülő ellentét az, ami a szöveg elevenségét adja, és egyik legnagyobb erőssége is. Különösen virtuóz az elbeszélő a vizuális jelenségek megragadásakor, ezekben tobzódik a szöveg. Olyannyira, hogy néha már túl sok is lesz mindez, az emészthetetlenségig sűrűvé, szinte áthatolhatatlanná válik, hiszen nincs olyan jelző vagy félmondat, melyben ne bújna el egy poén, egy fricska, egy ironikus kiszólás. Talán emiatt válik az egyébként sodró történetvezetésű mű sokszor lassúvá, nehezen befogadhatóvá, és valószínűleg csak a poénok felét, harmadát képes felfogni az olvasó, első alkalommal legalábbis.

Az a lelemény, mely nyelvi szempontból jellemzi a szöveget, a szerkezetében kevéssé dominál. A regény fejezetei külön-külön kis történetek, anekdoták Murokffy mozgalmas életének legkülönlegesebb eseményeiből. A túlvilági utazás, a fanyalgó kritikusokat kivégzéssel rettegésben tartó költő, a furcsa alkimista kísérletei, a lányokat elrabló gróf üldözése mind izgalmas történet, de felépítésük nem hibátlan. Maga a regény mintha tartana valahonnan valahová (bemutatkozással indul, majd a hős halálával zárul), szépen keretezi is az ördöggel való első és harmadik találkozás, de a felfűzött történetek sokszor aránytalanok, félbehagyottak, ráadásul gyakran önismétlők. A fejezetek roadmovie-szerűen, gyors tempóban következnek egymásra, többségükben az üldözés vagy épp az üldözöttség dominál, Murokffy James Bondként szabadul ki, és oldja meg a szituációkat, mindez mégsem képes hosszú távon és tartósan lekötni a befogadót. A pikareszk utazója igazából nem tart sehonnan sehová, nem fejlődik, nem alakul, és ez némi hiányérzetet okoz.

Murokffy erdélyi származású nemes, neve egyrészt erdélyi gyökereit sejteti, másrészt a murok különösebben elszabadult fantázia nélkül is fallikus szimbólumként értelmezhető, különösen, miután megismerjük a címszereplő habitusát, értékrendjét. Élete fókuszában ugyanis egyértelműen a nők állnak, több fejezetben a nők védelmezőjeként tünteti fel magát, de nem gáncs nélküli lovag, a nőket kielégíthetetlen szexuális vágya tárgyaként értelmezi csupán, testük leírására oldalakat szentel, de a nő itt egyértelműen tárgy, gyönyörű és kívánatos luxuscikk, kinek testén kívül nincsen más dimenziója. Védelmezni lehet, megkívánni és elcsábítani, ahogyan ezt fejezetről fejezetre meg is teszi az elbeszélő. Megszámlálhatatlanul sok hódításnak lehetünk szemtanúi, a főhős nem tud betelni a nőkkel, és természetesen a nők sem vele. Ez a megzabolázhatatlan férfiasság és az erőteljes erotikus atmoszféra már a borítón is felsejlik, a regény tehát nem árul zsákbamacskát. Ez a nőket tárgyiasító, nagyon macsó, már-már hímsoviniszta világ rendkívül ellenszenvessé tehetné Murokffyt, és egyben az egész regényt, még egy nem túlságosan feminista olvasó számára is (különösképpen napjaink #metoo-kampányoktól hangos kontextusában), ha nem lenne érezhető a mögöttes (ön)irónia. Egy percig sem vehető komolyan a szöveg, nem is akarja, hogy komolyan vegyük, és valószínűleg óriásit tévedünk, ha mégis annak vesszük, s nők kizsákmányolásáról, megalázásáról beszélünk. Egy végletekig karikírozott főhős kalandjait követhetjük nyomon, aki nyilvánvalóan nárcisztikus, szociopata figura, így lehetetlen egy percig is komolyan venni, és haragudni sem lehet rá hazugságai, énközpontúsága vagy domináns, kizsákmányoló személyisége miatt. Murokffy egy nyilvánvaló vicc, és még azt sem tudni, hogy ő maga nincs-e száz százalékig tisztában ezzel, tehát egész magatartása nem csupán az önirónia egy sajátos megnyilvánulási formája-e.

A sokszor csodákkal (vagy határtalan lódításokkal) szegélyezett mágikus szövegben visszatérő elem az ördöggel való találkozás (és ezt a cím is hangsúlyossá teszi), pontosan három alkalommal próbálja meg az ördög különféle módokon és formákban megszerezni folyamatosan tivornyázó hősünk lelkét. De nincs az az ajánlat, mely a kicsapongó kalandort kísértésbe ejtené, az elkárhozásba vinné, sőt, nemcsak visszautasítja az ördög ajánlatait, hanem minden alkalommal túl is jár az eszén. A fausti probléma regénybe szövése szintén ironikus gesztus, hiszen ami nem sikerült a tudásra vágyó, nagy formátumú Faustnak, az az élvhajhász, két lábon járó férfiasságként megjelenő Murokffynak különösebb nehézség nélkül összejön. A gondolkodás és a tudás mindenhatóságára épülő európai értékmodell kifigurázásaként értelmezhető ez a három találkozás, amellett, hogy a szöveg szerveződésén erőteljesen nyomot hagyó népmesei hagyományhoz is köti a regényt.

Pataki regénye kisebb gyengeségei ellenére is sajátos színfoltja a mai fiatal prózának, elüt az uralkodó trendektől. Humoros polgárpukkasztása szórakoztató olvasmánnyá teszi, s talán nem is kíván többet (és ez egyáltalán nem kis cél) ez a kötet, mint hogy gyönyörűséget és kellemes perceket szerezzen olvasójának. Murokkfy életfelfogásának értelmében: „Tudjátok jól, hogy sosem titkoltam: életem minden pillanatában a gyönyört hajszoltam. Ez a bohémek filozófiája, melynek kedvéért könnyű szívvel áldozom fel mindazt, ami a nyárspolgárok számára az élet legfőbb céljának tűnik.”