A kis sánta Anna

MAMA A VASALÓDESZKÁNÁL
Matka stojí u žehlicího prkna

Mama a vasalódeszkánál áll
cigarettájának füstje szétterül a plafon alatt
a szomszédban csöng a telefon
véget értek a déli hírek
koncert következik 
a rádió keresőjén városnevek világítanak
a nyitott ablakon darázs repül be
merre van Livorno merre Kaunas
és merre Hilversum
összeszedem az apró részleteket
a képeslapot a készülék rácsa mögül
a tábori posta pecsétjével
a kék csíkot a fehér abroszon
a szakadt borítójú könyvet
az üvegtálat körtével és darázzsal
a csikkel teli hamutálat
a leégett gyufaszálakat

úgy látok mindent
mintha épp most lennék ott

a szomszédban csöng a telefon
megzörren az ablak
motoros repülő húz el alacsonyan a tetők fölött

Á
Á

Á, a fiatalember kegyeskedett
hazalátogatni 
Hogy oda ne rohanjak

Hagyjunk is mindent,
hallgassuk, hátha megnyilatkozik.

Ugyan már, még hogy beszélgetne velünk,
annyit nem érdemlünk meg,
nem igaz?

Idejössz!
Hol a fenében voltál?!
Összetöröm a csontodat, te kis csipszar!

A KULCS
Klíč

A vegyesboltból kilép Prágai úr, leengedi a fémrolót. Mit lábatlankodsz itt, kölyök! néz rám. Vigyázz, egykettőre besötétedik, a végén még elkap valaki, és beletesz a zsákjába!

Nem kap, nem tesz! Van egy varázskulcsom, meg egy versem.

Aztán hogy szól az a vers, kölyök?

Ha elszavalom, láthatatlan leszek.

Szép kis varázslat! mondja Prágai úr elismerően. Én is meg szeretném tanulni. Kár, hogy haza kell mennem.

Úgyse kapsz el, varázskulcs lóg a nyakamban egy varázs-zsinegen, hiába is próbálod, nem találsz meg, nem láthatsz meg! sziszegem és nyelvet öltök Prágai úrra.

Ha nem volnál láthatatlan, mindjárt kapnál tőlem két pofont, kölyök. Tegyük át inkább holnapra, mondja Prágai úr, és elmegy.

Már csak én vagyok itt. A járdán ülök a bolt előtt, a fémrolónak támaszkodva. Az udvarban nyekereg a kút, sötétedik, a hideg csiklandozza a hátamat. A hajamat borzolja. Rettegek saját láthatatlanságomtól.

A KIS SÁNTA ANNA
Kulhavá Anička

Jön a vasorrú bába, kiabálják a gyerekek, és szaladnak elrejtőzni. Csak a kis sánta Anna marad az utca közepén. Lehunyja a szemét, várja, hogy a boszorkány beledugja a zsákjába. 

Egy idő múlva előjönnek a gyerekek. Mi van, Annuska, elkapott? Féltél a banyától, féltél, ugye?

És nevetnek: Jujuj! Félt, félt, a kis sánta félt!

Dehogy féltem, mondja Annuska és kinyitja a szemét. A banya elkapott, fölrepült velem, mint a szélvész, messze, messze, egészen a kacsalábon forgó palotájáig.

És láttál is valamit?

Mindent láttam. Volt a zsákon egy kis lyuk, azon át néztem kifelé.

Milyen ott, mondd el!

Most már jó volna tudni, mi?