tágítsuk ki a szürke teret

dobozba zárom ma titkaink
masni rajta pecsét helyett
álmomban kiszállok egy liftből
vádló szempárok kísértenek

karanténcsendben angyalt látni
csillogó haja mögötte lebeg
te vársz ma az álmom végén
s nem az ijesztő kísértetek

hajtsd az ölembe fáradt fejed
maradjunk így, mert ma még lehet
tegyük székre kopott holnapunk
s tágítsuk ki a szürke teret

reggelig szeretsz

leereszkedik a végtelen a hegyről
patakok vizében mossa arcát
tükörbe néz – ezer kristály a válasz
szerelmes zöld szemedre ma éjjel

halott utcákon tömör lett a csend
karcsú árnyékod átölel, esik,
behunyom a szemem
elképzelem, ahogy reggelig szeretsz

meghalunk egy táguló világban

mária-menetben tetőzik a nyár
csónakok viszik emlékét neked
szerelem sós íze nyelveden
megfogom gyengülő kezed

láthatom csipkét verő vizét
árnyékát az égbe nyúló nyárnak,
hajtott arcú asszonyok kezét,
könnyeit a bús olajfáknak

s ha napjaink őszi levele pereg
ülünk a megkopott szobában
tenyerembe fogom őszülő fejed
meghalunk egy táguló világban