Jelige: Kérem, uraim! – A művészet (nem) mindenkié

A csendes kis sikátor pont olyan volt, amivel egy detektívregény kezdődik. Amolyan hasfelmetszős féle, vagy esetleg egy horror story, ahol egy sötét rém a pokol valamely bugyrából a földre manifesztálódik kiirtani az emberiség felét.

A kissé távolabb álló kandelábernek már csak egyik égője világít, az is csak úgy, mint aki két másodpercenként meggondolja magát, hogy érdemes-e pont itt, pont most erőlködnie. Majd gyors ítéletet hoz a helyről és elalszik, de csak kis időre, mert egy szikra mint egy korbácsütés az elektromos központból újra feléleszti. Nem hagyhatja a hatalom percre sem lazsálni a melóst.

Távolabb egy fém szemetes konténeren víg dobszólót játszanak az esőcseppek a lyukas ereszcsatornából. Hetek óta nem esett. Az ember azt is hinné, hogy az író fantáziájában bomlott meg az ok-okozati összefüggések szép rendje, pedig nem. Pontosan látható a csöpögés helye, biztos valahol valaki valamit ide, a csatornába vezetett bele, de nem érdemes ebben a tényben tovább elmélyülni, mert a szerkesztő úgyis kivágná, hiszen a történet szempontjából abszolút nincs szerepe, bár a megfelelő hangulatot valahogy fel kell gerjeszteni az olvasóban, és egyetlen sikátor sem lehet csöpögés nélkül.

A szemetes előtt nem sokkal egy ajtó van kissé résre nyitva, felette egy csupasz égő és egy kis tábla: „Személyzeti bejárat, Luigi étterme”.

A konténer mögött két ember beszélgetett.

Kedves olvasó most felkapja a fejét: mindjárt Sherlock Holmes és Watson elmés úri társalgását hallhatja egy nyomozás rejtélyeiről, de nem, bár a beszélgetés valóban rendkívül emelkedett.

– Kedves Giorgio, véleményem szerint az orcáján a szeme alatt lévő folt túl határozatlan, kissé deszaturált még. Egy csöppet kellene javítani valami olyan árnyalatra, mint Monet, a San Giorgio Maggiore alkonyatkor című festményén az épülettől jobbra lévő területen a lenyugvó nap házának vörösben égő köde.

– Értelek kedves Salvatore, de ha már a francia impresszionisták talán legnagyobbikát említetted, én inkább a művész 3 évvel későbbi munkájára gondoltam, a Tavirózsákra, ahol az a pompázatos sötét türkiz és olajzöld színorgia van. Úgy gondolom a helyzethez és az eddigi színekhez ez jobban illene, nem bontja meg annyira az összhangot, és nem vonja el a figyelmet a lényegről – válaszolta a kuka mögül felegyenesedve, félig a barátja felé fordulva.

– Valóban Giorgio, ez tényleg csak a hangsúly elhelyezésének kérdése, és lehet, hogy igazad van abban, hogy nem szükséges az arc ezen oldalára tenni minden accentust. Kissé kiegyenlítettebb gradiensekkel kevésbé válik darabossá. Parancsolj, ezzel kicsit elkenheted a kontrasztokat – nyújtott felé egy kurta gumibotot.

Giorgio közben újra kiegyenesedett és a barátja felé fordult:

– Semmiképpen nem szeretnélek megfosztani sem az alkotás örömétől, sem a dicsőségtől, tekintve, hogy már eddig is az elvárhatónál több energiát fektettél az ügybe. Zavarna, hogy minden babért a végén nekem ítéljenek a tényeket nem ismerők, ezért örömmel adom át neked a lehetőséget – lépett kettőt hátra, a jobb kezével udvarias mozdulattal átadva a helyét.

– Uraim, semmiképpen nem akarnám, hogy személyválogatással vádoljanak, mert végül is nekem teljesen mindegy, melyikőjük végzi az átalakítást, de kérem siessenek, mert még az este jelenésem van a latin negyedben is egy hasonló behajtási kísérletre – válaszolta a figyelmes szemlélő számára a kuka mögül eddig is észrevehetően kilógó két láb tulajdonosa.

– Óóo kedves Uram, miért nem ezzel kezdte – lépett oda Salvatore – ha előbb tudjuk, örömmel kihagytuk volna a lágy részek crescendóját, és Beethoven Apassionatájának is csak az andante con moto szakaszát játsszuk el a combcsontján.

– Bocsánatáért esedezünk Uram felesleges ügybuzgalmunk miatt, és kérjük tolmácsolja a latinok felé is sajnálatunkat, amiért is túlságosan behatároltuk mozgásterüket a további átalakítási tevékenységükben – szabadkozott Giorgio is.

– Kérem, hadd segítsek – támaszkodott fél kézzel a konténerre, a másikat a fekvő férfi felé nyújtva Salvatore.

– Nagyon köszönöm! Örömömre szolgált a találkozás. Remélem legközelebbi ügyletet is Önökkel intézhetem. Önök igazi művelt úriemberek, bár a színek kontrasztja tekintetében nem feltétlen értek Önökkel egyet. Ugyan, én is ismerem és talán kedvelem is az impresszionistákat, de a gradiensek tekintetében Salvador Dalí hullámzó színárnyalatai véleményem szerint tisztaságukban és folytonosságukban felülmúlhatatlanok.

– Ó, kedves Uram, Ön igazán lenyűgöz minket. Megengedi, hogy megkínáljam egy valódi kubai Cohiba szivarral, még egy szál van eltéve. Nem osztanám meg bárkivel, de egy ilyen kiváló úriemberrel mint Ön, Örömmel – nyújtotta felé Giorgió lecsavarva a hengeres tartó fedelét.

– Tölthetek Önnek egy kis Courvoisiert? Anélkül nem igazi a szivar. A két klasszikus harmóniája valami igazi Chopin-szonátává nemesíti az ízeket – vette elő az üveget Salvatore.

– Nagyon kedvesek uraim, és rémesen sajnálom, de a legnagyobb bánatomra nem időzhetek most Önökkel, nem tehetem meg, hogy megvárakoztatom a latinokat, de javaslom találkozzunk a Bolsoj balett holnap esti előadásán. A moszkvai társulat épp városunkban fog fellépni, és ha megengedik, átadnék két jegyet Önök számára – nyújtott feléjük a férfi egy borítékot. Az előadást követően örömmel elfogyasztom Önökkel a cognac-ot és a szivart, hogy közben megbeszéljük a darab koreográfiai újításait.

– Micsoda gáláns ajándék, igazán lekötelezett bennünket. Természetesen örömmel részt veszünk a holnapi előadáson. Minden jót Önnek, és kérem, a mostanihoz hasonló ügyekben a jövőben csakis minket keressen – fogott kezet vele Giorgio.

Salvatore bal kezét derékszögbe hajtva a hasa elé téve a jobbját, a háta mögé rejtve némán meghajolt, majd besétáltak a résnyire nyitott ajtón.

Az étterem bal oldalán a férfi, nekik félig háttal, épp tekerte fel a spagettit a villára, miközben megálltak mögötte.

– Ügyvéd Úr, a ránk bízott feladatot maradéktalanul elvégeztük – szólt Salvatore.

Az ügyvéd teli szájjal feléjük fordult és szájából fröcsögő szósszal rájuk üvöltött:

– És mi a szar tartott eddig, mit tudtatok tökölni ilyen hosszan azzal az elcseszett pondróval?