Fölfogni az elmúlást

Szőcs Géza kötetéről*

Rendhagyó költő jelentkezett. Mert rendhagyó, hogy valaki tizennyolc éves korában írott verseinek egy részével jelentkezzen úgy, hogy ez a jelentkezés irodalmi szenzáció erejével hasson. S Szőcs Géza esetében, nyugodtan leírhatjuk: ez történt. Az 1954-es születésű költő kötetében azonban nem a verselés technikájának mesteri ismerete az, ami elsősorban meghökkentő (bár eddigi kritikusai jobbára ezt emelték ki), hanem az a gondolati koherencia, amely hálózatszerűen átszövi, egyedülállóvá teszi a tudatállapotok megfogalmazását, szokatlan mélységét. A hasonló életkorban írt versekkel jelentkező Balla Zsófia, Veress Gerzson, Veress Bíborka alkotásaival összevetve Szőcs Géza kötete komoly, sőt komor benyomást kelt. S ezt azért, mert a fiatal költő alapvető, nagy, tragikus, versmozgató élménye az idő. A szerelemből e szemlélet nem az erotikára fókuszál, hanem a változásra; a könyv XI. fejezete tizenegy állomása az elmúlás tragédiájának, amely mélységében csak a nagy beavató szertartásokhoz fogható. Ezt az analógiát sugallja egyébként az a hatalmas mitikus fegyvertár, a szimbólumoknak az a buja, de teljesen szigorú és egységes törvények alapján épülő szövevénye, mely vázát alkotja ennek a hihetetlenül egységes műnek. A Hold, a Tükör, az Ég temploma, a Kígyó, a méhek, az Ősszem, a Sas-papok, az Ablakok az elemei az első pillanatban álomszerűnek, véletlennek tűnő díszletezésnek, mely furcsa keretül szolgál egy érzés – a szerelem – eltűnése és egy sejtelem – a halál – bizonyossággá válása regisztrálásának. Az első részben felidézett szüreti mulatság képei, a hahotázó madárijesztővel való kaland, a hatodik rész dialógusai önmagukban elég prózaiak, kevesebbek mint a költészet, sőt naplójegyzetek csupán a Fodor Évike és az El nem küldött levél sorai is, de ahogy e részek halál-leírása előre vetíti a záró részben a szerelem halálának leírását, az már művészet. Így nyernek funkciót az önmagukban csupán érdekesnek tűnő metaforikus víziók (Az ég Temploma először, Írjon Ön is allegóriát, Az Ég temploma másodszor) a kiváló szerkesztés által. Így történik meg, hogy a verseskötet szerkezete is fontos szerephez jut, információ-közlő szerepet nyer. Sőt azt is mondhatnánk, hogy Szőcs Géza kötetének kulcsa a versszövegből a kötetszerkezet síkjába emelkedett. Az önmagukban sokszor homályos metaforák, prózai betétek, versek csak az egész felől tekintve világosodnak meg, nyernek eredeti költői funkciót. Természetesen egy ilyen költészet szokatlan terhet ró az olvasóra, ahogyan ezt nem kevés recenzens szemére veti, helyi hangadó vádlón hajtogatja, de szemben a sok meddő játszadozással ezúttal megérdemli a többletfigyelmet, mert olvasása igazán maradandó élménnyel gazdagít.

*

Szőcs Géza: Te mentél át a vizen? Kriterion, Forrás sorozat, 1975

*Az írás 1975-ben jelent meg a Szabad Szó című temesvári napilapban.