Harmadik

Azon a napon boltba mentünk,
s bármennyire költőietlen
egy versben boltba menni,
elképesztően erős volt az ijedten
rebbenő emberek látványa, 
alig lézengtek páran, összerezzent
ki-ki, ha valaki közelített hozzája,
mintha merénylő lenne, 
aki biológiai bombát 
cipel, és nem hittük el, hogy
most tényleg bevásárlunk 
a világháborúra, jaj, ha elfogy
vécépapír vagy konzervkukorica,
ki tudja, kapható lesz-e majd még
a tej, a vaj, a zsebkendő, a paprika,
élesztő meg liszt már sehol,
a biztonsági őr arról értekezett
két-három idősebb alkesszel,
akiknek szemgolyóján az erezet
arra utalt, megitták javát
a folyékony kenyerüknek,
szóval forgott a szó, mik a várt
eredmények, a járvány 
lesz-e, vagy nincs is, vajon büntet
a sors, az Isten vagy pusztán
véletlenszerű eset az egész,
szkafanderben járva az utcán
fertőtlenített egy csapat,
fél éve ki hitte volna, hogy kifordul
sarkából a meghitt világ,
s a kiülős teraszok zordul,
széltépázottan, üresen álltak,
mindenki otthon kuksol,
szerencsés, ha jóban 
van önmagával, a Fennvalóval,
a kerttel, mely tavaszba robban,
szeretteivel, akik jó esetben
szeretik s akiket ő is tényleg,
de persze tudható, a kések
ilyenkor gyakrabban röpdösnek,
s a türelem cérnája szakadékony,
járunk a túlélés vékony
jegén, miközben robajjal
omlanak a világ láthatatlan
üvegtáblái napfény-óceánba,
nagyanyáink hogy készültek
a nagy égszakadás-földindulásra,
ki hitte volna, ilyen lesz a harmadik
világháború, ki-ki otthon lapít,
házad az óvóhelyed, 
s a légitámadás nem robajlik, 
egyszerűen célba vett
millió víruslövedék,
s most életet és kibúvót keres
sokmillió háziőrizetes. 
 

(Fotó: Raffay Zsófia)