Je suis

Van a weben egy kamera, mely mindig azt kutatja, azt mutatja,
hogy megy a norvég sarkkörön egy vonat, az államvasutak 
egy járata oda-vissza suhan a helyi viszonylaton,
festői hegyek és völgyek, tavak és havak között közlekedik,
gondolom, felszállnak rá boltba igyekvők, munkába tartók,
gyermeküket iskolába hurcolók, favágók, akik fát vágni mennek,
postások, akik felveszik a postát, tanárok mennek tanítani,
ügyvédek mennek ügyeket védeni, bár ők nyilván inkább
Mercedessel siklanak a vonatsínnel párhuzamosan, át is
integethetnének szarvasbőr-kesztyűs kezükkel a vasúton
ingázó építőmunkásoknak, már ha a norvég ügyvédek
társadalmilag ennyire nyitott és fesztelen lények lennének,
mittudomén, milyen egy norvég ügyvéd, legfeljebb norvég
filmekből, ahol nagyon kevés szó esik, pedig a norvég
ügyvédek biztos szószátyárak, ez a mesterségük, pont mint
nekem, aki nem vagyok se norvég, sem ügyvéd, mégis 
a szavaimból élek, miközben norvég vonatok vágtatnak
a sarkkörön, mutatja a webes kamera, alighanem jóval több 
párhuzamosság adódik egy norvég ügyvéd és egy
magyar költő között, mint elsőre gondolhatnánk, bár nem 
hitegetném magamat azzal, hogy az emberiség ügyeinek
szószólója vagyok, régebben szoktak efféle szereptévesztésbe
esni a költők, a romantika korszakában majdnem minden 
kolléga elindult a választásokon, és általában szépen 
meg is buktak, nem értettek a simliskedéshez, még ha a
hatásvadászatban volt is némi gyakorlatuk, hiszen a
költő szívesen ígérget napsütést a borúra, nemzethalált, 
mely népeket sírba ránt, jobb kort, mely után epedünk,
végromlást, melyben elenyészünk, s a nagy számok törvénye
alapján egyik-másik előrejelzés be is jön, akár a norvég
meteorológusok esetében, akiknek nincs nagyon más
esélyük, mint havat, havat, havat és hideget jelezni
előre, ki hallgatná meg őket máskülönben?, s vajon így 
ki hallgatja meg?, ki az, aki nem tudja, hogy Norvégiában
úgy általában véve ez várható, hó, hó meg hó, plusz hideg?,
de azért a meteorológusnak is élnie kell, sokat tanult,
hogy ez lehessen, ami most, felveszi a kis aktatáskát,
ellibeg munkába mindennap, és remélhetőleg most,
a válság közepén sem vesztette el állását, talán átállt
home-office-ra, és otthonról szakérti az időjárást,
s miközben kattog a sarkköri vonat, prüszköli a havat,
reméljük, a norvég meteorológus gondosan ápolta
kapcsolatát feleségével, ha van neki, nem hidegültek el,
persze ne gondoljunk olaszos vadulásra, hűvös porcelán
tányérkára hámozza a narancsgerezdeket a norvég
meteorológus felesége, aki szintén otthonról dolgozik,
matekórákat tart az otthon kuksoló gyerekeknek,
akik hallgatag, kicsi, fekete kockák a laptopján,
és két matekóra közt remélhetőleg nem szökik át
a norvég henteshez egy kis friss húsra, hanem a
férjével bújik össze, meg amúgy is vegán, valahol
mégis úgy érzem, képviselem az emberiséget,
szorongását-ujjongását, gyilkos szenvedélyeit
és gyilkos higgadtságát, ki tudja a meteorológus
talán dámszarvasra vadászik, kegyetlen pontossággal
céloz, a vegán asszony pedig a vadhúsról hántja
le a hártyát éles késsel, semmi szükség henteshez
járni, mikor az ura vadászik, a home office ennek
is kedvez, a dámszarvasok is home office-ban 
legelésznek, miközben siklik, kérlelhetetlenül
siklik a webkamerán látható sarkköri vonat, 
elmaradoznak fűrészmalmok, horgásztavak, 
ipartelepek, trafóházak, munkásnegyedek,
puccos negyedek, patakok, ivó állatokkal,
melyek hosszan néznek a zakatolás után 
vagy megriadnak a sok-sok tonnával zuhogó 
vasszerelvényektől, innen is minden jót 
kívánok a norvég meteorológiának, minél
több előrejelzésük váljék be, havazzon
rájuk az áldás, költőként szeretném nekik
tolmácsolni az emberiség szolidaritását,
melynek szócsöve vagyok, még ha ez régimódian
hangzik is, je suis narkósgyerek a norvég parkban,
je suis home schoolinggal viaskodó norvég  
tanítónő, je suis fagyálló betonnal dolgozó
norvég építőmunkás, je suis őzbőr kesztyűben
a Mercedes volánjánál integető dörzsölt
norvég ügyvéd, aki most a zebránál 
átenged egy babakocsit toló kismamát, aki 
szintén je suis, ahogyan je suis a babakocsiban
kuksoló, édesdeden alvó kiskölök is, aki
mit sem sejt a világjárványról, de már felderül
arcocskája, ha maszkos arc hajol fölé, tudja,
ilyen egy ember, és mindenekelőtt je suis
norvég masiniszta, szünet nélkül közlekedem
a sarkkörön, viszem-hozom az életeket, 
a jelent, a múltat, a jövőt, je suis webkamera, 
finom szeletekben adagolom a tájat, hogy bárki lássa,
hogy suhan el velünk a fehér élet, a fehér halál.