Jelige: KoKa – A maszk

Kora reggel leugrottam a boltba zsemlét venni. Ahogy beléptem, a pult mögül egy idegen női arc lesett rám. Bizonytalanul köszöntöttem és megkérdeztem, Mártika hol van. Azt mondta itt, de én csak az idegent láttam, akinek gyorsan be is mutatkoztam.  Már akkor gyanakodnom kellett volna, hogy valami baj van velem, mert Mártika előkerült a pult alól, ahonnan az aprópénzt szedegette össze, én akkor is a tulajdon tükörképemmel társalogtam. Most mondhatnám, még korán volt, de a kávé után a fürdőszobában olyan érzésem támadt, valami hiányzik rólam. Gondolkodtam, gondolkodtam, ittam még egy kávét és beugrott...

A maszk! Fogtam rögtön a munkába indulósat, felraktam, belenéztem a tükörbe és megállapítottam, így már rendben vagyok, kész a toalett.

A munkába indulós maszkom illik a helyhez, ahová megyek és illik hozzám is. Egyéniség maszk, kifejez engem. Olyan, mint a miniegeres maszk Evelinen, a focirajongó Ádám maszkja, vagy az a csupa csillámos, Csillán.

Ők az új munkatársaim és ettől azok, akik. A maszk teszi az embert. Van, akit nem zavarnak az apró kövecskék, szegecsek, cipzár a száj vonalon stb. Ezeknek az embereknek általában a ruházatukon és a testükön is előfordulnak ilyen díszítések, miért lenne az arcuk a kivétel.

Még nem is láttam őket meztelen arccal.

Na szóval, maszkban robogtam ki a házból, felpattantam a biciklire, suhantam a vonathoz, mielőtt felszálltam megtapogattam az arcom, minden oké.

A vonaton belemerültem valami könyvbe, gyorsan beért a célállomásra, nem volt időm semmire figyelni, no meg el is gondolkodtam dolgokon, ilyenkor se lát, se hall az ember.

Beérek a céghez, egy tucat idegen vigyorog és köszön nekem, még a nevemet is tudják, hát mi van ma?

Bent a zöld pólós, a főnök (csak neki van zöld pólója) szól. Te Kata, te nem nézel tévét?

Mondom, de. Miért kérded?

Mert azt mondta a tudod ki, hogy "viszlát kedves maszk!"

Igen? És az mit jelent? – kérdeztem mert nem értettem a szitut.

Nem kell maszk, te bolond! – szól rám a főnök és vigyorgott.

Mentem rögtön a mosdóba, lerántottam a maszkot, kicsit furcsa voltam így.

Kimegyek, hát látom az idegenek néznek, jó reggeltet köszönnek.

Az előbb még tudták a nevemet, most mi van?

Gondoltam, akkor bemutatkozok.

Általános a derülés. Mi olyan vicces? – kérdezem, és nézem a csámpás fogút, az agyonsminkeltet, a nagyorrút. Egyszerre hiányozni kezdtek a tegnapi munkatársaim.

Hova lett Evelin, Ádám és Csilla?

Te hülye, mi vagyunk – röhögnek.

Jó na, ti se ismeretek meg, – mentegetőztem.

Hát persze, hogy nem! Néztük, ki ez a fáradt, zavarodott nőszemély, már megijedtünk, hogy újabb kolléga...

Ezt még fel kell dolgoznom.

Általában kerülöm a tükröket, de most vettem egyet, s ha senki nem látja nézegetem. Mondogatom neki: hahó te ott! Ismerlek ám! Lassan, de barátkozunk.