Jelige: Répce – Hogy mentsük meg a világot, hogy mi is megmaradjunk?

Barátaim! Nemrégiben olvastam valahol, az a baj, hogy túl sokan vagyunk a földön és túl sokat zabálunk, szó szerint kiesszük magunk alól a földet, ez így nem mehet tovább. Mert jönnek utánunk az unokák és követelni fogják a jussukat: szép autó, szép ház, jó étel, jó élet...

Elgondolkodtam. Ha ez igaz, akkor hiába a járvány, a háborúk, természeti katasztrófák, gyilkosságok, öngyilkosságok, úgy tűnik az embert nem lehet kiírtani, valahogy mindig vissza szaporodik.

Ez még önmagában nem lenne tragikus, de ha egy emberre jut egy ház és két autó, esetleg két ház és négy autó (annak, aki például szeretőt is tart) lassan nem lesz a földön talpalatnyi üres hely.

Nézzétek meg mi van például Romániában. Az emberek házakat kezdtek építeni az erdőkbe az erdőkből, erre a medvék elkezdtek beköltözni, mégpedig a falvakba, városokba és valahol igazuk van. Ha már meg kellett szokniuk az ember közelségét, legyen már valami hasznuk belőle.

Még szerencse, hogy vannak a világon civilizálatlan népek, akik kunyhókban laknak, ők kis helyen is elférnek, de ők is szaporodnak és esznek ám, ha van mit. Ha pedig valamilyen szervezet, aki enni ad nekik, előbb-utóbb rájuk szabadítja a civilizációt, akkor megnézhetjük mi lesz! Más megoldás szükségeltetik tehát.

Ha igazságos elvek mentén haladunk (úgy mint például a bevándorlók szétosztása az európai tagállamok között), és a bolygó megmentésének leghatékonyabb módszere az emberiség megritkítása lenne, képzeljétek el a következőket.

Minden kontinens minden országa, és azokban minden család kiválaszt és bedob a közösbe egy főt. A hatalom majd eldönti mi lesz velük. Lehet, hogy kitelepítik a Marsra, vagy feláldozzák őket, lényegtelen. A mi dolgunk, dönteni de, hogy döntsük el kit válasszunk és ki döntse el? Ha például én döntök, akkor nem tudok dönteni, mert a fiam szereli meg a számítógépemet, a lányom finoman főz, a férjem jól keres, az anyós... vele az a helyzet, hogy akkor nekem kellene az apósról gondoskodnom és fordítva. Tehát maradtam én, persze senki nem akarja saját magát megsemmisíteni (kivételek az öngyilkosok). Ha nem én döntök, csak reménykedhetek, hogy van valami erényem ami miatt a döntő személy  ragaszkodni fog a személyemhez.

Szerintem ezt így nem lehet megoldani. Ajánlom tehát annak vagy azoknak, akik szerint túl sokan vagyunk, hogy gondolja, gondolják végig az előbbieket. Ki melyik szerettétől akar megszabadulni? Ha meggondolta magát és az ember ritkitás már nem szerepel a lehetséges megoldások között, lenne egy javaslatom.

Osztozkodjunk abból, ami van. Akinek van, az adjon annak akinek nincs. Akkor senkinek nem lesz se sok, se kevés és senki nem lesz se kövér, se sovány.