Gáspár Ferenc a kilencvenes években kezdte el kalandregény-sorozatát, amelyben magyar történelmi témákat dolgozott fel. Ezek között elsőként 2001-ben jelent meg A strucc vére (Coldwell Kiadó). Kezemben a 2007-es negyedik kiadást forgatom. Önmagában is szép, hogy egy kortárs regény ennyi kiadást megért!

Érdekesség, hogy az első kiadás szerzője még álnév mögé bújt, ő volt Joe Coldwell… A negyedik kiadás ajánlószövegében olvashatjuk: „De mi is lehet a siker titka? A rendhagyó cselekményszövés, vagy az idősíkok váltogatása, vagy csupán a csenevész magyar kisdiák magára találása a mai New Yorkban? A filmszerűen pergő eseményekben szimpatikus történelmi szereplők elevenednek meg az ifjú Nagy Lajos király, Toldi Miklós és Lackfi István, a morgós, de aranyszívű vajda.”

Maga az író így vall a keletkezés körülményeiről: „2001-ben kirúgtak az egyik nagy országos napilaptól, nem volt állásom, Edit, a feleségem azt mondta, csináljak valami értelmeset. Akkoriban lett a Harry Potter népszerű, gondoltam, én is tudnék hasonlót írni magyar történelmi háttérrel, hogy lehessen belőle valamit tanulni.” (Szepesi Dóra: Gáspár Ferencet kérdeztük. Bárka online. 2015. március 4.) Így indult el tehát a folyamat. A régmúlt magyar történelmétől aztán eljutott írónk egészen a pandémia koráig, hiszen a Trianon fiaiban már legújabb korunk világjárványa is helyet kap.

Már az első Gáspár-regényben tanúi lehetünk egy sajátságos időutazásnak. A sorozat főcíme: Johnny Fortunate kalandjai. (Az angol név magyarul akár Szerencsés Jancsi is lehetne… Szerencsés Jánosként egyébként a Grimm-mesékben találkozhatunk a névvel.) A címben megjelölt fiú New Yorkban lakik, és az ő kalandozásait örökíti meg a mű, illetve a regények sora. A strucc vérében a mai történet ideje 2001, ám az időutazás révén híres királyunk, Nagy Lajos nápolyi hadjárataiba is belecsöppenünk. A regény történelmi hőse kevésbé él napjaink köztudatában, mint számos más királyunk. (Egyébként Gáspár későbbi trilógiájában – Janus, Galeotto, Mátyás – egy másik kor uralkodója is fontos szerepet játszik, s ama regények technikája itt, az első kalandregényben születik meg, és válik követendő példává.)

Ami a történelmi hátteret illeti: Nagy Lajos kétségtelenül egyik legsikeresebb királyunk a 14. századból. Uralkodása a középkori Magyarország fénykorának számít. Országunk az ő idején Európa egyik vezető hatalma lett, s az élet minden területén nagy fejlődés volt tapasztalható. (Miként Gáspár Ferenc másik kedvenc regényhősének, Mátyásnak a korában is.) A műben fontos szerepet játszó itáliai hadjáratokat a nápolyi Anjouk trónöröklésének rendezetlensége váltotta ki. A nagy gonddal felépített történelmi háttér mellett persze ebben a műben is bőven találkozhatunk az írói fantázia, a fikció elemeivel. (A könyv végén a szerző megjelölte a forrásmunkákat is, amelyek között Hóman Bálint és Szekfű Gyula Magyar története éppúgy megtalálható, mint Arany János Toldi szerelme című műve.) A címben szereplő strucc egyébként éppen az Anjouk sisakforgóját díszítette, csőrében patkóval ábrázolják, és a különös madár hatalmas teste révén válhatott királyi jelképpé.

Az első fejezet helyszíne egy soknemzetiségű amerikai miliő. Megtudjuk, hogy a főhős, Johnny nagypapája magyar, a többi rokon pedig „rendes ír”. A hangütés, az első mondat rögtön elhelyezi az amerikai fiút a környezetben: „Ebben a negyedben senki sem volt magyar. Johnny tudta ezt, de ugyanúgy nem törődött vele, ahogy a két házzal odébb lakó Szása azzal, hogy orosz.”

Ebből a szituációból bomlik majd ki a regény szövete az idősíkok folyamatos váltakozásával, a filmes jelleggel, a vágásokra emlékeztető technikával. Ahogy Komáromi Gabriella írja: „Az író filmszerű vágásokkal bonyolítja a cselekményt. (Hol bravúrosan, hol meg agyonbonyolítja.) Talán túl gyorsak a »vágások«.” (Komáromi Gabriella: Szerencsés János. Élet és Irodalom, 2004. július 30., 24.) Tegyük hozzá, ez a regényírói technika a további kötetek világában is érzékelhető, ahogy az sem ritka Gáspárnál, hogy különböző történelmi idők „felelgetnek egymással” – például a jóval későbbi Trianon-regényben. Igaz, ott a huszadik század eleji spanyolnáthajárvány és a legutóbbi, általunk is megszenvedett pandémia kapcsolódik össze.

A strucc vére első részeiben az amerikai miliő bemutatása a dialógusokkal együtt lendületes és olvasmányos; a döntő pillanat akkor érkezik el, amikor a magyar származású nagypapától egy különös, „varázserejű” pecsétgyűrűt kap Johhny, rajta egy afrikai struccal. Ezzel veszi kezdetét az álomszerű időutazás, a regény másik történetsíkja. „…Csatamezőn ébredt, rettentő ordítozás, hujjogatás közepette. Távolabb kerek tornyokkal és bástyákkal ellátott vár, esik az eső. És itt meg egy sátor, kék színű selyemből, aranyhímzéssel, mint a mesékben…” Rögtön láthatjuk a kontrasztot az amerikai jelen és az európai történelmi múlt között.  Egyelőre csak a külsőségekben, de csakhamar az összetett jelenségek szintjén is.

Aztán az álomvilágból visszazökkenünk az amerikai valóságba. S közben – miként Gáspár más műveiben – itt sem marad el az ismeretterjesztés, a „történelemóra” néhány mozzanata. Az első ébredés után például a fiú nagyapjától hall Nagy Lajos királyról – ekkor tágul ki számára a tér és az idő. Kétségtelen, hogy a magyar származású nagyapa kulcsfigura a főhős számára, ő köti össze a különféle történelmi időket. Johnny egyre jobban vágyódik a múltba. A Lóra kell ülni! című második fejezetben meg is elevenedik a régmúlt idők eleven kavalkádja, Lajos király környezete, a lovagkirály és a magyar történelem XIV. százada. Johnny belekerül egy tőle idegen, mégis vágyott korba, a többszörösen is „nagy” király nápolyi hadjáratainak idejébe. Tanúja lesz Lajos öccse, Endre szerencsétlen sorsának, megölésének. A képzelt történetben sokan Nagy Lajos rokonának hiszik Johnnyt, hiszen struccos gyűrűje van… S itt már egybecsúsznak a különböző idősíkok: újra a jelen amerikai világába zökkenve, az iskolai környezetben Johnny történelmi leckét ad másoknak.

Gáspár Ferenc árnyaltan mutatja be a középkor mozgalmas és ellentmondásos világát, fényeket és árnyakat egyaránt; akkor is így van ez, ha néhol kissé szétesik a történet, és nem könnyű követni a cselekményt.

Érdekes a párhuzam a valóságos amerikai és a képzelt magyar történelmi idő között. Bár a viszályok fajsúlya nagyon más, Johnnynak ugyanúgy sok mindennel meg kell küzdenie a maga idejében és körülményei között, mint a középkori hősöknek. Orosz ellenlábasa, Szása így beszél róla: „– Miért véded ezt a nyamvadt magyart? Ezt a nyámnyila iskola szégyenét? Csak mert kivételesen el tudott gügyögni egy érthetetlen történetet? Hidd el, ő maga se érti!” Megvannak tehát a mű főhősének is a nehézségei a többnemzetiségű amerikai környezetben, még ha akadnak is szövetségesei – ezáltal tárja elénk az emberi természet korokon átívelő minőségeit az író.

Amikor Johnnyt a Zeusz becenevű történelemtanár berendeli magához, a következő mondja: „– Fiam, fiam, miért nem mondtad, hogy te is magyar vagy?! – És jól megropogtatta az elképedt Johnny csontjait.” Így lesz a magyar származású tanár újabb kapocs a két idősík között. A történelmi lecke persze másképpen is folytatódik. „Fúj… és még egyszer: fúj. Miért kellett ezt nekem végignézni?” – fakad ki Johnny őszintén a kor borzalmain. S aztán a királytól azt hallja, hogy ez már nem a „sötét középkor”, hanem „a hazudozós, ocsmány olasz reneszánsz”! A méregetető és gyilokkavaró… Kemény szavak, de épp arra mutatnak rá, milyen árnyaltan kell közelítenünk a dicső múlthoz is.

Az amerikai-magyar fiú és Nagy Lajos király olyannyira közeli kapcsolatba kerülnek, hogy a történet szerint a király kér tanácsot a fiútól… Látható, Gáspár Ferenc írói képzeletvilágának nincsenek határai – közben azért akadnak olyan részletek is ebben a műben, amelyek kissé idegen testet képzenek a regény egészében. (Ilyennek gondolhatjuk például azt a részletes leírást, amely A tenger gyümölcsei című fejezetben az ételek és italok gazdagságáról szól.)

Figyelemre méltó a regényben Toldi Miklós alakja, aki a nápolyi hadjárat idején arról beszél, hogy a magyarok nem rabolni, hanem büntetni jöttek. És: „Esetleg megszerezni fél Itáliát.” A történelem tanúsága szerint erre azért került sor, mert Lajos király öccsét meggyilkolták, és a gyanú szerint az ebben vétkes I. Johanna, nápolyi királynő ellen szervezik a hadjáratot. Valószínű, hogy Meggyesi Móric pozsonyi ispán bandériumának tagjaként Toldi is részt vett a hadjáratban. Toldi szövege összhangban van a király törekvésével, miszerint Magyarországot nagyhatalommá kell tenni. „Újra rettegjen tőlünk Európa, mint az Árpádok alatt! Budáról döntsenek a világ sorsáról és nem pedig Párizsból vagy Rómából! Ezt akarom!” – mondja a regényben Lajos király.

Egyébként a történelmi valósághoz tartozik, hogy az itáliai városok lelkesen üdvözölték az átvonuló magyar királyt, aki Nápolyba tartott, hogy megbosszulja testvére megölését. Ám Lajos elkövetett egy végzetes hibát: kivégeztette azt a Durazzói Károlyt, akinek bűnössége bizonyíthatatlan volt ama gyilkosságban. Mindez nem tette igazán népszerűvé, és 1349-ben vissza is tért Magyarországra. És még valami: erről a korról szól a történelmet és a később korokat előszeretettel ötvöző, jeles kortárs író, Bene Zoltán Isten, ítélet című regénye is. Ő egyébként más műveiben, például a Sarki fény című regényében is eljátszik a „mi lett volna, ha?” – a történészek által nem túlzottan kedvelt – kérdéssel.)

A strucc vére nyelvezete és stílusa egységes. Gáspár Ferenc nem tartja fontosnak, hogy a korábbi századok bemutatása közben némiképp archaizálja a szöveget. A történelmi múlt figurái hasonlóképpen beszélnek, mint a jelen alakjai, múlt és jelen összekapcsolása nyelvileg tehát zökkenőmentes.  Ugyanakkor nehéz eldöntenünk, valójában kikhez szól a mű. Bár Gáspár Ferenc egyéb tevékenységével (például a szerte az országban és határokon túl is megtartott rendhagyó irodalomóráival) az ifjúságot célozza meg, abban mégsem lehetünk biztosak, hogy A strucc vére-féle regényekkel lehet a legbiztosabban megszólítani a fiatalokat ebben a technicizált korban.

A mű álomszerűségét illetően tanulságos a szerző vallomása is: „Álmaimat pedig szintén beleépítettem a regényekbe. Egyik legkülönlegesebb az volt, amikor egy barna hajú nő azt kérte tőlem, hogy építsek a tenger szigetére egy katedrálist, és ha készen van, akkor az orkánszerű szélben irgalmatlan hosszú gólyalábakon álljak a katedrális fölé, és ott egyensúlyozzak. Én ezt nem akartam megtenni, és álmomban meg is mondtam a nőnek, aki ezen roppant mód elcsodálkozott. Hogy aztán sikerült-e felépítenem valamit a regényeimben – no, nem katedrálist, csak valami apró kis búvóhelyet, ahol meghúzhatja magát az olvasó –, azt majd eldönti az utókor. Vagy nem dönti el. Mert ez is egy opció.” (Gáspár Ferenc: Történelmi regény vagy önéletrajzi regény? Avagy a történelmi regény önéletrajzi szempontból. Spanyolnátha, 2021/4.) Talán „katedrálisról” beszélni valóban túlzás lenne, ám a „búvóhelynél” többet jelentenek a Gáspár-művek. S közéjük tartozik az első regény is, amelyben nagy szerepet játszanak a fent említett álmok, a rémálmok is.

Ezek olykor hatalmukba kerítik a fiút, például a pestisjárványról és a halálról. Persze a csodagyűrű megmenti minden veszélytől, hiszen Gáspár Ferenc írásaiban a csodás elemek a maguk természetességében jelennek meg, egyfajta sajátos „mágikus realizmus” jegyében. A Zeusz becenevű történelemtanár pedig arra figyelmezteti a mű főhősét, hogy a „múlttal való kacérkodás” meglehetősen veszélyes.

Persze az időbelik határok átlépésének is vannak korlátai. Például a tekintetben, hogy Nagy Lajosból mégsem lesz német-római császár, és Johnnyból sem lesz igazi magyar gyerek. Ily módon azt is mondhatjuk, a regény bizonyos óvatosságra inti az olvasót. A nagypapa igazsága szerint pedig ott kell megtalálnunk a boldogságot, ahol élünk. A fiú valóban megtalálja, amit szeretne, és nem máshol, mint saját, amerikai iskolájában, ahol győz egy lovagi tornán. Másfajta öröm is éri: „Valahonnan egészen messziről hallotta az iskolaigazgató hangját, mert figyelmét a hollószín hajú lány kötötte le. Johnny még sohasem látott hozzá hasonlót. S bármennyire kisfiú volt még, a szépség szíven ütötte.” Történik ez abban az élethelyzetben, amelyben kétségtelenül a történelem áll érdeklődésének fókuszában, ám ebben a pillanatban egy másfajta varázslat keríti hatalmába – egy kamaszfiú esetében lélektanilag hitelesen ábrázolt formában. A történelemről egyébként Zeusz ekkoriban mondja, hogy az nem más, mint „egy nagy szita, melynek lyukain a kutató egyfolytában rázza át az olvasott könyveket, a tudást, sokszor évekig, évtizedekig, amíg föl nem akad rajta valami … lehet, hogy semmi, lehet, hogy valami lényegtelen apróság…”     A huszonötödik, záró fejezetben aztán a fiú azt mondja Claire-nek, a szívéhez közel álló lánynak, hogy soha nem akar visszarepülni a nápolyi korba, bár azt sajnálja, hogy Nagy Lajos királyt nem láthatja többé. Vajon érvényes végkifejlet-e ez egy olyan műben, amelyben mindvégig keveredik valóság és képzelet? Igen, az. Ahogyan érvényes az a némiképp közhelyszerű, ám valós igazság is, hogy ott kell megtalálnunk a boldogságot, ahol élünk. S ettől már csak egy lépés az „itt élned, halnod kell” morális, szózatos erkölcsi parancsa. Gáspár Ferenc első regénye erre is inti a fiatal és kevésbé fiatal olvasót.