El nem küldött levél Petőfi Sándornak

Egymást követő éjjeleken
a segesvári csatáról álmodom,
a fehéregyházi szabdalt völgyekről,
sűrű erdőiről, a héjjasfalvi poros útról,
ahol az akkori szemtanúk utoljára látni véltek.
 
Keddi napon állt ki Bem József tábornok,
hogy Lüders számbelileg háromszor nagyobb
orosz seregével felvegye a harcot.
Gyalókai Lajossal érkeztél, szekéren,
fáradt volt az arcod,
s a tábornok
reggel még újra óvva intett,
„el ne kószálj”, maradj mellette,
a magyar nemzet hű költőjét
semmi veszély ne fenyegesse.
 
Dél körül – Te is láttad –
a heves tüzérségi párbajban
magyar siker volt születőben,
de arról mit sem tudtál,
Grigorij Szkarjatyint,
a kozákok szeretett vezérét egy ágyúgolyó
mellén találta, halálosan megsebesítette.
 
Fegyvertelenül jártál a harcmezőn,
tekinteted messzi világba veszve,
mint aki érzi,
kinek szívét annyi kínnak
skorpiói szaggatták,
kinek keblében még annyi dal szunnyad,
most biztos halál leselkedik rá.
 
Az égben a madarak
a távolság kék levegőit itták,
benned a gondolat gondolatot kergetett,
elszántság pezsgett véreredben,
nem számoltál az ellenség túlerejével.

Képlékeny lett a táj, az ágyúdörgés,
a kora déli siker vereségbe torkollott,
megbomlott a magyar sereg rendje,
Bemet is ott láttad a menekülők között,
feléjük szállt elméd minden fénye,
szíved minden ereje.
 
Vágtattak a felbőszült kozákok,
kardélre hányni minden magyart,
megbosszulni Szkarjatyin halálát,
eltemetni a szabadság vérvörös madarát.
 
Melleden sebesített meg a kozák dzsida,
fenn az égen a nap tüze lángolva égett,
villámként futott át rajtad,
talán beteljesedik a halál akarata,
feletted valaki azt suttogta:
„Ez az őrnagy magyar poéta.”
 
Kazinczyt Brünnbe, majd Kufsteinba zárták,
fél évszázad múltán téged Barguzinba,
Irkutszk mellé száműztek.
Kazinczy az ablak-ónból készített írószert,
téged ólombányába vetett sorsod.
Arany és Jókai is gondolva gondoltak rád,
reménykedtek, egyszer megtalál hazád.

Évtizedek jöttek, évtizedek mentek,
évszázadok teltek. 
És ez a nép,
az istenadta magyar nép,
kinek forradalmi verseidet,
a Nemzeti dalt írtad,
nemzedékről nemzedékre szívébe zár,
és ez így lesz mindörökre.