Villáminterjúnkra ezúttal csak női szerzőket kértünk fel, hogy egyik legkimagaslóbb költőnkkel kapcsolatosan beszéljenek irodalomtörténeti kuriózumokról, anekdotákról, a nőiség és a szépirodalom viszonyáról, és hogy mit kérdeznének NNÁ-tól, ha erre lehetőségük lenne.

– Képzeld el, hogy egy különleges időutazáson veszel rész, találkozol Nemes Nagy Ágnessel egy kávézóban, vagy meghív a lakására egy beszélgetésre! Mit kérdeznél tőle, miről beszélgetnél vele? Amennyiben volt alkalmad személyesen találkozni a költővel, azt az élményt idézd fel!

Kubina Zita

– Leülnénk egy asztalhoz. Feketekávét inna, cukorral. Én zavarban lennék, mert nem tudnék másra gondolni, ahogy nézem őt, kezében a csészével, csak arra, amit a versről mondott:

„A jó vers olyan, mint a kávé. Kicsit keserű, kicsit édes, felpezsdít, megnyugtat, de alapvetően nélkülözhetetlen a mindennapokban.” Közben persze beszélgetnénk: tiszta a beszéde, mint a költészete. Magamat ismerve következő nap már nem emlékeznék a társalgásra – esetleg csak egy-egy mondatra. De az pontosan megmaradna bennem, ahogy rágyújt, nőies magabiztossággal, nem, férfias magabiztossággal, vagyis inkább csak úgy rágyújt, magabiztosan, mintha valami forradalmit tenne, mintha csak inna egy pohár vizet.

Lennert-Móger Tímea

– Amennyire csak lehet, úgy teljes képre vágynék. Mindenekelőtt arra kérném Nemes Nagy Ágnest, hogy egy kedvenc helyén találkozzunk. Boldog volnék, ha megmutatná nekem Budapestet, irodalmi kalauzoláson vennék részt az Ő ,,távcsövén” keresztül, a társaságában: hol sétált, hol evett finomakat, hol szórakozott, hol és mi mindent olvasott, hol (s)írt, egyszóval hol, hogyan élte meg a költeményeit, a szellemi vitákat és baráti beszélgetéseket, az élet valóságát költő(nő!)ként…?

Viola Szandra

–  Nemes Nagy Ágnes életművével kapcsolatosan szerintem nem igazán maradtak kérdőjelek. Minden válasz, ami igazán lényeges, ott olvasható a verseiben, esszéiben. Életútját, megküzdési stratégiáit is egyértelműnek, koherensnek látom. Ami miatt mégis szívesen beszélgetnék vele, ha ez egy időutazás következtében lehetségessé válna, hogy szeretném megtapasztalni személyes jelenlétét, varázsát, valamint, hogy mint mesterhez fordulhassak hozzá, és meghallgathassam véleményét, tanácsait a saját írásaimmal kapcsolatban.

Lőrincz P. Gabriella

– Azt hiszem, nem kérdeznék semmi konkrétat, de megbeszélnék vele mindent, ami épp szóba kerülne. Ha a lakásán találkoznánk, akkor kávét innánk és aprósüteményt ennénk, én az egyik fotelban ülnék, ő a másikban. Meghívnám magamhoz, elmesélném, hogy éltem egy második emeleti lakásban, s hogy mennyivel másabb most az életem, mint akkor volt.

Nagy Tímea

– Két dolgot szeretnék. Bármiről szívesen elhallgatnám… de nemrég fedeztem fel Velence című versét, úgyhogy, ha lehetne, oda utaznék el vele, és színekről kérdezném. De lehet, hogy csak figyelném, hogy merre néz és mit, melyik sikátorba fordulna be egy elágazásnál. A másik pedig, hogy egyszer titokban én is ott lehessek, mondjuk egy kávéházban a szomszédos asztalnál ülve, és hallgathassam őt és Szerb Antalt, együtt.

Kemény Gabriella

– Arról a pillanatról beszélnék vele szívesen, ahol csatornává válik, és Isten vagy az univerzum (ki hogy nevezi) folyik a költőből, hogy hogyan tudja előhívni, hogy szerinte a művészet az élet értelme vagy fordítva. Szívesen filozofálgatnék vele, és minden másodpercért hálás lennék. Illetve megkérdezném, milyen volt Szerb Antallal beszélni, ismerni őt, hogy milyen volt Szabó Magdával barátnak lenni.

– Mi volt a legmeghatározóbb Nemes Nagy Ágnes-versélményed, mikor találkoztál először a költészetével?

Kubina Zita

Mindig elámulok Nemes Nagy Ágnes tömörségén, ahogy képes rövid sorokban végtelen mélységeket elrejteni. Egyik kedvencem tőle a Fügefák című vers, mely egy természetből elcsent pillanatot rögzít, akár egy fénykép. A műben az apró, fügében rejtőző magvak találkoznak a végtelen éggel, amely ott feszül az egész Föld felett. A hangok, fények, árnyak mind világot teremtenek. Egy tökéletesen részletes, mégis elemeivel egymásba simuló, bonyolult, de egyszerű világot. Mennyire jelentéktelen, mennyire összetett! Kettősség. Amiben élünk.

Lennert-Móger Tímea

– Nagy olvasó és egész jó szavaló voltam gyerekkoromban, akkor találkoztam Nemes Nagy Ágnes verseivel az iskolában és a szavalóversenyeken is. Mindenekelőtt a Nyári rajz című költeménnyel.

Emlékszem, már akkor csodáltam, hogy legendás, klasszikusnak számító költőegyéniségnek ismertük meg, mégis mennyire közvetlen, ,,érthető” hangon szólnak (hozzánk!) a versei…

Később, amikor kamaszkoromban újra rátaláltam, akkor a Kín formái című versével lopta be magát a szívembe.

Aztán sorban jöttek kedvencként a Fák, A reményhez, Őseimhez című költemények. Nemes Nagy Ágnesnek szinte minden élet- és lélekhelyzetre van egy lírai ,,felvetése”, amely elmozdít, továbblendít az emberi problematikák megoldásának irányába. Különösen nőként lehet nagyon sok egyezést és ,,választ’’ találni meg ilyen szikáran sokatmondó versnyelvre lelni, mint A női táj alábbi részletében:

,,... s az iszapnál forróbb iszapban

álmában szortyan, túr a rák –

s kinyílik vállamon a szellem,

mint jóllakott virág.’’

Viola Szandra

– Mint sokan mások, én is elsőként a költő Fák című versével találkoztam, arra csodálkoztam rá. Valóban központi, szinte kimeríthetetlen metaforáról s egyben szimbólumról van szó. Egy teljesen új olvasatra azonban csak mostanában jöttem rá: a mitológia felől is közelíthetünk. A skandináv keletkezéstörténetekben például két fába leheltek életet az istenek, s így teremtették az első emberpárt. Az utóbbi időben ez a „hasonlóság”, a fa mint „potenciális ember” gondolata is mindig eszembe jut, ha fákat fürkészek erdőben vagy versekben. Ezenkívül a világfa-motívum is számos kultúrában fellelhető. Olyan létezőről/helyről van szó, amely átjárást biztosít a világok között. Ha erre gondolunk, új értelmet nyerhet az is, hogy miért „kell tanulni” a téli fákat, vagy akár a költő Kettős világban című verse is.

Lőrincz P. Gabriella

– Talán tízéves lehettem, hatalmas dunyha alatt ébredezve hallottam először a verseket. Nagyapám minden reggel bekapcsolta a rádiót, valamilyen reggeli műsor volt, és talán a téli szünidő ideje lehetett. Nem emlékszem pontosan, hogy mit olvasott fel, csak a nevére, a hangjára, a műsorvezető szavaira és arra, hogy azt mondta, nem szereti felolvasni a verseit, vagy valami olyasmit, hogy az előadó tudja igazán jól mondani őket. Persze ez már harminc évvel ezelőtt volt, homályos emlék, azt sem tudom, hogy mi az oka, hogy megmaradt. Megragadott a hangja, a vers, igazi élmény volt.

Nagy Tímea

– A költészetével először kiskamasz koromban találkoztam, a Nyári rajz volt az első Nemes Nagy Ágnes-versélményem. A Kaláka Pelikán-kazettáján az utolsó dal volt ez a megzenésített vers, és volt egy időszak, amikor otthon hónapokon keresztül nem is hallgattunk mást… emlékszem, gyerekfejjel mennyire megfogott, ami nekem akkor még ellentmondásnak tűnt egy versben: miért jobb az elmondásnál a lerajzolás?

A lovak és az angyalokat ezután sok-sok évvel egy éjszakai rádióadásban hallottam, úgy, hogy amikor vége lett, valahol, mintha visszhang lenne, valaki elkezdett zongorázni a nyári éjszakában. Csoda volt! Azóta ebből a versből és a Közöttből mindig hatalmas erőt tudok meríteni, de igazából bármi, amit írt, úgy hat rám, mint a köveken a színeket felébresztő víz, látni segít, tényleg úgy, mint ahogy a Nyári rajzban mondja, „lerajzolja”.

Nagyon szeretem a verseiben a belső tereket.  Mintha éjszakai erdőben sétálna az ember, van tér és idő és éppen elég fény arra, hogy a fákat körüljárhassuk, érezzük a kérgeket az ujjaink alatt, de ott vibrál a hely a sejtelemnek is, hogy „meddig ér az ég”.

Kemény Gabriella

– Huzella Péter Hóesésben című feldolgozását hallottam először gyerekként. A legnagyobb hatást az Első című verse tette rám, főként a fájdalom meghatározhatatlanságáról szól számomra, illetve a kérdezetlen gyerekekről, akiknek maguk kellett elhordozniuk a terheiket. Mondhatnám, hogy az egész első verseskötetemet ez a szöveg ihlette.

– Meg tudsz osztani olyan, már-már anekdotába illő történetet, amelyet róla hallottál, olvastál, és fontos irodalomtörténeti adalék lehet az olvasók számára?

Kubina Zita

– Nemes Nagy Ágnes a négy gimnáziumi osztályt három év alatt járta ki: a tizenegyediket a tízedik évét követő nyáron végezte el.

Az írónő ezen életrajzi adata nemcsak érdekesség számomra: azért is sokat jelent, mert jelenleg a Baár-Madas Református Gimnáziumban tanulok, ugyanabban az iskolában, ahová ő járt.

Lennert-Móger Tímea

– Jól ismert tény Nemes Nagy Ágnes és Szerb Antal mély barátsága, ma úgy mondanánk, lelki társak voltak. A költőnő pályakezdőként Szerb Antaltól kért útmutatást és benne mondhatni, hogy mentorára talált. Mindvégig plátói kapcsolatban álltak, fontosabbnak ítélték a szellemi kapcsolat maradandóságát, mint egy esetleges szerelmi viszony kialakítását. Azt gondolom, tapasztalom, ha van az (író)ember életében akárcsak egyetlen stabil, értelmi, érzelmi kapcsolat is, az felbecsülhetetlen fogódzót jelent az alkotói mindennapok ambivalens talaján. Szellemi bizalom, emberi léptékű, elhordoz(hat)ó szeretet az, amely ,,tartósítja” a költőt, emberileg és alkotói mivoltában egyaránt.

Viola Szandra

– Nem valamelyik meghökkentő anekdotát választanám, hanem azt a kijelentést emelném ki, amely az egyik legfontosabb számomra, miszerint a gyerekek ösztönösen képesek az örömöket, a szépet felfedezni a hétköznapokban, ez a tulajdonság azonban erőteljesen megkopik a felnőtté válás során. Azonban épp ehhez a szépség- és örömkereséshez a legnagyszerűbb eszköz az irodalom, ez az, ami a legfontosabb tevékenységek közé legitimálja a művészetet mindannyiunk számára. Hálás vagyok, hogy erre a tényre Nemes Nagy Ágnes is rámutat.

Lőrincz P. Gabriella

– Sajnos nincs ilyen.

Nagy Tímea

– A fiatalkori szépségét bizonyító elégetett fényképei és a telefonbeszélgetésekről vezetett füzetek idősebb korából, mint ellenpont. Vagy a hagyatékából a beszámoló a meszkalin-kísérletről, de ez inkább „tőle hallás”, mint róla…: az „alapanyagai” az erős rózsaemlékekkel, a Van Gogh-i kékkel és sárgával, a lapis lazulival kirakott medence, a tudata kavicsainak föl-le görgetése… és ahogy leírja, hogy a verssel való foglalkozás sokkal intenzívebb, mint az állapot, amit a szer ad… szerintem fantasztikus olvasmány, ahogyan az egész hagyaték az.

Kemény Gabriella

– Azt olvastam, plátóian szerelmes volt Szerb Antalba. Ezt teljesen átérzem, irigylem is mindkettőt, hogy beszéltek egymással ténylegesen, nemcsak gondolatban.

– Foglalkoztatott-e az, hogy női alkotóként hogyan tudott érvényesülni egy férfiközpontú írótársadalomban? Írt, nyilatkozott erről a költő többször.

Kubina Zita

–  Nem nő, nem költőnő. Nemes Nagy Ágnes elsősorban költő volt. Megingathatatlanul képviselte ezt az elvet, mivoltát, művészetét. Véleményem szerint ez a határozottság az, ami lehetetlenné tette az ő elnyomhatóvá válását. Példa előttem szókimondásában, keménységében, önazonosságának megtartásában.

Lennert-Móger Tímea

Állítólag nem szerette, ha költőnőnek szólítják. Ugyanakkor véleményem szerint éppen a női éleslátása tette lehetővé, hogy érvényesüljön abban a világban női alkotóként. Kemény, következetes, inkább realisztikus volt a verseiben is. Szubjektívebb hangvételű, alanyi líra felé hajló alkotásait nem szívesen tette közzé. Mondhatni, egyszerre volt tudatos és érzékeny nő, akinek alkotói géniusza tudott ,,viselkedni”.

Viola Szandra

– Igen, számára még nehezebb lehetett az érvényesülés, mint ma élő kollégáinak. Sajnálatos például, hogy úgy érezte, el kell égetnie azon, fiatalabb kori fotóit, amelyeken még attraktívabb, vonzóbb nőnek látta magát. Ugyanakkor ez a fajta, rendkívül romboló és primitív sztereotípia, amely a szép nőket butának tünteti fel, vagy pedig prédaként, a mai napig érezteti hatását. Nemes Nagy Ágnes költői sorsa is arra késztethet minket, hogy újragondoljuk a nőiségről, a szépségről, a művészetről alkotott elképzeléseinket. Szerintem az a jó, ha az újragondolás során szinte csak a végtelenül tág határok maradnak meg. Azt gondolom, hogy mindenfajta karaktertípus szerethető és szép, ha önazonos, vagyis szükségképpen, elkerülhetetlenül széppé válik az, aki harmóniában él önmagával.

Lőrincz P. Gabriella

– Sokat olvastam erről, valójában érzem is, hogy egy nőnek mennyivel többet kell tennie, ha meg szeretne maradni az irodalmi életben, de ez döntés kérdése. Lehet mást is csinálni… Valójában külső szemlélőként látom, én nem adtam fel a nőiségemet, inkább maximálisan megélem az anya és a feleség szerepét, és ezzel együtt dolgozom, írok. Engem nem zavar, ha költőnőt mondanak, még akkor sem, ha valaki ezt lealacsonyító hangon teszi, az nem engem minősít, hanem őt. Aki a kapcsolatában elnyomva érzi magát, az is a saját dolga. Költő vagyok, nő, anya, feleség, szeretem ezt, ezt választottam. Azt hiszem, 2022-ben már el lehet tekinteni ezektől a dolgoktól, bár sokan szeretik sajnáltatni magukat és nyafogni apróságokon, nekem erre nincs időm, mert a boldogság és a hála ezeknél sokkal fontosabb.

Nagy Tímea

– Olyan kérdés ez, ami nem vesztett az aktualitásából, mint ahogy az sem, hogyan kapcsolódik ide a női írás magyar hagyományának a kérdése. A közelmúltban lélegzet- visszafojtva olvastam Térey Nemes Nagy Ágnes-esszéjét, Schein Gábor, Bán Zsófia, Molnár Krisztina Rita, Mesterházi Mónika és Szabó T. Anna hozzászólásaival. Mesterházi Mónika Térey-mondat fordításai, amelyekben a nőt férfira teszi át, így vizsgálva, hogyan működnek és hatnak a mondatok, iszonyatos erejű tükör.

Kemény Gabriella

– Abszolút. Az egyik legkiegyensúlyozottabb ember lehetett jing és jang szempontból, akit olvastam. Szerintem csak versrészlet alapján sokszor eldönthetetlen, hogy milyen nemű a szerző, de akkor is inkább férfira tippelnék, ha nem ismerném. Kapott sekélyes ajánlatokból és szexizmusból bőven, mint ahogy mindannyian, de intellektuálisan emelkedett felül ezen, és nem érzelmileg kúszott alá (azt olvastam, eleve exhibicionizmusnak találta az érzelmeiről való írást). Nagyon örülök, hogy fennmaradt, és hogy ennyire fontos szerzőnkké vált.