Páciens
Sárgásszürke lábacskáit egy diófa töve mellett húzódó, napsütötte sávban melegítette egy vörösbegy. Apró, hirtelen mozdulatokkal forgatta a fejét, néha csipogott, tekintetét időről időre a fa ágaira vetetette. A kellemes szélben egyetlen ág lomha mozgása keltette fel az érdeklődését.
A Láng utcai idegszanatóriumban Hankotai úr megint megborotválkozott egy pengétlen borotvával, aztán papucs nélkül kicsoszogott a tévészobába. Zsemleszínű köntöséből évekkel azelőtt elhagyta a kötőt. Legalábbis így emlékezett ő. Az igazság az, hogy Volnai nővér vette el, aki a zsilettpengéit is elkobozta, nehogy Hankotai úr kárt tegyen magában. Vagy másban.
Oszthatna nekem is, gondolta Hankotai úr, mikor a tévészobába beérve meglátta az új beteget, Fráler Jeromost.
– Ossz nekem is!
Fráler Jeromos lassan felnézett a kártyából. Lassabban, mint amilyen gyorsan és határozottan az utasítást kiadta Hankotai.
– Ma nem játszunk, Frigyes – szólalt meg szelíden –, fáradt vagyok.
Hatalmas barna szemei tompán figyelték Hankotait, aki ujjaival dobolni kezdett a combján.
– Akkor adj egy cigit – bökte ki végül –, meg tüzet, nálam nem lehet gyújtó.
Másodpercek múlva Hankotai Frigyes a világ minden békéjét magába olvasztva pöfékelte a Helikont, ami káros az egészségre, legalábbis a doboz oldalán a felirat ezt adja a dohányosok tudtára.
– Gyógyszerosztás!
Volnai nővér hangja diszkréten töltötte be a tévészobát és a kinti helyiséget, amit az otthonosság kedvéért csak nappalinak hívtak.
A nővérpulton katonás sorban álltak az átlátszó gyógyszeres pohárkák, kis cetlikkel felcímkézve, a beteg nevével, aki majd egy korty vízzel a megfelelő helyre postázza a benne levő tablettákat.
A páciensek tudták a rendet, ki kicsoda után következik, azt is, kinek nem jár reggel gyógyszer.
Fráler Jeromos mindig a tizenkettesben elszállásolt Rudec Lajos után és a húszasban lakó Szabolcsi Margit előtt kapta meg a pohárkáját.
Napról napra szebb zene Volnai Anna nővértől hallani a gyógyszerosztás szót, ez járt Fráler Jeromos fejében, mikor sorra került, és figyelmetlensége miatt úgy nyúlt gyógyszereiért, hogy keze hozzáért a nővéréhez. A tabletták fürgén, zabolátlanul indultak meg a padlón, amíg bele nem ütköztek a nővérpultba. Sem Volnai nővér, sem Fráler Jeromos nem hajolt rögtön utánuk. Pár másodpercig kerestek valamit egymás tekintetében.
– Bocsánat – mondta végül Fráler Jeromos, felszedte a földről mindkét Rivotril tablettát, és víz nélkül leerőltette a torkán.
– A főorvos úr beszélni óhajt magával – szólalt meg Volnai nővér, miután megvárta, hogy a páciens lenyelje a gyógyszert –, kérem, menjen az irodájába!
– A kurva Frálert kiengedték – morgolódott Hankotai úr Rudec Lajosnak, aki válaszul megszívta az orrát, krákogott, majd köpött egy egészségeset, csak aztán szólalt meg:
– Három hét próbaidőre. Nem kell beszarni, úgyis visszajön.
A barátságtalan hangnemre Hankotai úr beviharzott a szobájába, fogta a pengétlen borotvát, és aznap már másodszor tette rendbe az arcát.
Volnai Anna este hat órakor lépett ki a szanatórium udvarának kapuján, ahogyan minden nap, hétfőtől szombatig. Táskáját a jobb vállára vette, és megkezdte a hazáig tartó, negyedórás sétát.
– Anna!
Az Apostol utcai tömbök előtt haladt el épp, amikor meghallotta Fráler Jeromos hangját. A férfi a járda mellett futó sövény szünetében állt, a megszólítás után közelebb lépett a nővérhez.
– Kérem, ne ijedjen meg! – mentegetőzött. – Azt szeretném kérdezni, hogy meginna-e velem egy kávét itt, a Pelikánban? Én fizetek.
Hangja barátságos volt, barna szemei miatt mégis egyfajta mélabút lehetett kiérezni szavaiból.
Ne haragudjon, de ön páciens, és páciensekkel tilos bármiféle érintkezés, legyen az intézeten belül vagy kívül. Sajnálom – gondolta a nővér. De volt valami esendő a férfiben, amit anyai szeretettel orvosolt volna. Ismét eszébe jutott a szabályzat, és a férfi bőrének érintése is a reggeli gyógyszerosztásnál. Nem tudta, miért, de a kegyetlenebb utat választotta: próbálta minél hivatalosabban előadni a páciens-nővér szöveget.
Fráler Jeromos csak a nő cipőjének egyre távolodó kopogására eszmélt fel. Cigarettára gyújtott, és elindult ugyanabba az irányba, amerre Volnai Anna.
Sárgásszürke lábacskáit egy diófa töve mellett húzódó, napsütötte sávban melegítette egy vörösbegy. Apró, hirtelen mozdulatokkal forgatta a fejét, néha csipogott, tekintetét időről időre a fa ágaira vetetette. A kellemes szélben egyetlen ág lomha mozgása keltette fel az érdeklődését. Azé az ágé, amelyikre Fráler Jeromos felakasztotta magát.
