Mennyből lehajló mirtuszág

Mennyből lehajló mirtuszág vagyok,
de az is lehet, hogy pokolban vérző 
csipkebokor. Magas az ég, s odáig
az út bennem gyöngykagylóvá
változik, benne érek mennynek 
gyöngyévé, ha az Isten belém karol.

De mély a földnek pokoli bugyra,
ahová Dante kezét fogva megyek,
nem tudom még, meddig kell süllyednem,
hogy földi bűneim ágaira fészket rakjon
a kikelet. 

Újjászületik bennem minden,
mi egykoron lelkem legmélyén rejtve volt,
s Kharón ladikján megcsillanni látszik 
az alvilági telihold. 

Majd feleszmélek egy
pillanatra, hínáros dzsungel-lelkemet
a Nap fényesre füröszti, így megyek 
Isten elébe, hogy váljak a mennynek
tündöklő, hófehér gyöngyévé.