Kézfej

Nézi a telefonját, nem töltötte fel. Lemerülhet az akku, ha hosszúra nyúlik a beszélgetés. És hosszúra nyúlhat, ismeri Galluszt. Pár hete hallotta a tévében, nem látta, csak a hangjára lett figyelmes, még a mondatfűzései is a régiek, a művész retrospektív kiállításának finisszázsán beszélt. A képernyőn a hatalmas, expresszív vásznai peregtek, őt nem lehetett látni, pedig szerette volna. Sok évtizede ismeri a festőt. Amikor a felkérést kapta, interjú Gallusszal, Petra hezitált. Nem tudta megfogalmazni, miért, végül elfogadta a megbízást. A szerkesztő azonnal megszervezte a találkozást, időpont, cím, kapucsengő.

Megnyomja a 3. emeleti gombot, és közben próbálja felidézni, mikor látta utoljára a festőt. Élőben. Talán több mint másfél éve futottak össze egy kiállítás megnyitón, pár szót váltottak, Gallusz felvetette, jó lenne találkozni, aztán elragadta a tömeg mindkettejüket.

Kiszáll a liftből, a nagy bérházban nem tudja, jobbra vagy balra forduljon, először jár itt. Kinyílik az egyik ajtó, sápadt, fehér hajú, sovány férfi áll ott, Petra közeledik feléje, elnézést, megmondaná, merre lakik a festő? A férfi arca kipirosodik, nem mosolyog, csak annyit kérdez, te mit keresel itt? A hang ismerős, Petra kiveszi a táskájából a mobilt, és mielőtt mondana valamit, hallja, te mióta interjúzol, úgy tudom, író vagy, és azt sem tudtam, hogy megváltoztattad a neved. Állnak. Petra nem szól. Gallusz nem mozdul. Farkasszemet néznek. Zöld és kék szem. Világít mindkettő. A férfi hátralép, és int, előre engedi a nőt.

Nekem adnád? Nem! Petrának bevillan, pár napja került a kezébe a regény, a Halhatatlanság, véletlen lenne? Mai napig a kedvencem az a regény, mondja monoton hangon, tudod, az a mozdulat, amiből kinőtt az egyik legjobb regénye. Nem mondja ki a könyv címét se. Gallusz megfordul, megint vörös az arca, a papírlapot kettőbe hajtja, úgy akarja benyomni a vásznak mögé. A nő kikapja a kezéből, ez az enyém. A férfi könnyű mozdulattal fejti le a nő kezét a papírról, az érintés után mindketten egyszerre engedik el a lapot. A rajz leesik a földre. Gallusz tesz egy mozdulatot Petra felé, aztán visszahúzza a kezét, felemeli a rajzot, az most még inkább elmosódott, csak a kéztartás virít feketén, fehéren. Elvesz az asztalról egy ollót és elkezdi szétvágni a képet. Petra csak áll, majd lassan az ajtó felé tart, mint egy alvajáró. Kilép az ajtón, visszanéz a liftajtóból. Gallusz ott áll az ajtóban, egyik kezében a rajz egyik darabjával, azt Petra nem látja, hogy testének melyik részével, és hogy látszik-e rajta fekete ujjlenyomata. Későn jöttél, mondja a férfi és becsukja az ajtót.

Sötét előszoba, Petra bizonytalanul lépked, mindenütt nagy vásznak, festékesdobozok, ecsetek, óvatosan halad. A szobában ugyanaz, de itt van fény, a vásznak a fal felé fordítva, az asztalon kisebb mappák halmaza, a festőállványon letakart kép. Két széket lát, szó nélkül leül, a karfa nélkülire, így egyenesebb háttal ül, nem dől hátra. A férfi is leül, mindkét keze a karfán nyugszik, halványan elmosolyodik. Ezt Petra biztatásnak veszi, a mobilját az ölébe helyezi, Gallusz rászól, azt tedd el, és ne kapcsold be. Percekig csendben ülnek. Nézik egymást.

Megnézhetnék néhány képet? A férfi bólint, de nem áll fel. Petra találomra elindul az egyik kupac irányába, kiemel egy-egy vásznat, hátralép, úgy szemléli, a festmény hátán ott a cím, felírhatom? A férfi bólint. A nő egyre csak halad a sok kép között, belefeledkezik, jegyzetel, szorítja a tollat, mintha attól félne, hogy kikapják a kezéből. Gallusz már szorosan a háta mögött áll, érzi meleg leheletét a nyakán, de továbbra is a rakosgatja a képeket, óvatosan. A kupacok mégsem fogynak, kis szünetet akar, leülne, talán most már szóra bírhatja a férfit, amikor észreveszi, az egyik kupac mögül kikandikál egy fehér papírlap széle, nagy lap, nagyobb, mint a vásznak. Kihúzza. Gallusz felkiált, a francba, az nincs fixálva, tedd vissza. Petra nem tudja visszatenni, ahhoz el kellene vennie egyenként a nagy vásznakat.

A képen egy akt, szénrajz. Ahogy kihúzta a vásznak mögül, máris elkenődött rajta a szén. Megtámasztja a rajzot, saját ujjlenyomatát is látja a kép szélén. Az akt feje nagyon vázlatos, nem tűnik ismerősnek. Petra sosem állt modellt. Gallusz felemeli a rajzot, el akarja tenni, a nő a férfi kezét nézi, az mindig tetszett neki, és a képen ekkor veszi észre a modell ismerős kézmozdulatát, az részletesen kidolgozott. Emlékszik arra, amikor sok évtizede felállt az asztaltól a vendéglő teraszán, nem szólt búcsúzásként egy szót sem, csak tett egy mozdulatot. Így távozott, váratlanul, tudható ok nélkül. Később is látta magát gyakran, ahogy még egyszer, mielőtt befordult a sarkon, hátra sem nézett, csak megismételte a mozdulatot. A kép sarkában mintha dátumot látna, de szemüveg nélkül nem tudja kiolvasni. A férfi elfordítja a rajzot, és elindul vele a szoba másik felébe.

Nekem adnád? Nem! Petrának bevillan, pár napja került a kezébe a regény, a Halhatatlanság, véletlen lenne? Mai napig a kedvencem az a regény, mondja monoton hangon, tudod, az a mozdulat, amiből kinőtt az egyik legjobb regénye. Nem mondja ki a könyv címét se. Gallusz megfordul, megint vörös az arca, a papírlapot kettőbe hajtja, úgy akarja benyomni a vásznak mögé. A nő kikapja a kezéből, ez az enyém. A férfi könnyű mozdulattal fejti le a nő kezét a papírról, az érintés után mindketten egyszerre engedik el a lapot. A rajz leesik a földre. Gallusz tesz egy mozdulatot Petra felé, aztán visszahúzza a kezét, felemeli a rajzot, az most még inkább elmosódott, csak a kéztartás virít feketén, fehéren. Elvesz az asztalról egy ollót és elkezdi szétvágni a képet. Petra csak áll, majd lassan az ajtó felé tart, mint egy alvajáró. Kilép az ajtón, visszanéz a liftajtóból. Gallusz ott áll az ajtóban, egyik kezében a rajz egyik darabjával, azt Petra nem látja, hogy testének melyik részével, és hogy látszik-e rajta fekete ujjlenyomata. Későn jöttél, mondja a férfi és becsukja az ajtót.